2024. december 22. vasárnap

Újpest – Ferencváros: Megyeri úti derbik az elmúlt 20 évben

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 8.

Újpest-Ferencváros:  A magyar bajnokságban ez a találkozó a rangadók rangadója, a Derbi. A meccs, amit a legnagyobb várakozás előz meg. A csata, ami előtt számoljuk vissza a napokat.

A 205. Újpest-Ferencváros következik az élvonalban. Az eddig lejátszott 204 mérkőzés mérlege: 91 Fradi győzelem, 56 döntetlen és 57 újpesti siker. Gólarány: 388-289 ide. A lila-fehérek pályaválasztásával pedig 102. alkalommal találkoznak a csapatok. Ezen mérkőzések mérlege: 39 FTC győzelem, 29 döntetlen, 33 Újpest győzelem. A gólarány 181 – 149 a mieink javára. Azaz Fradi fölény minden téren!

A két csapat története során 1905. február 19-én találkozott első alkalommal. A Soroksári úton megrendezett bajnoki szezonnyitó mérkőzést a Fradi nyerte Weisz két találatával. Íme akkori kezdőcsapatunk: Fritz – Berán, Ullerich – Lissauer, Bródy, Gorszky – Takács, Pákay, Pokorny, Weisz, Braun.

Az első meccset követő években találkozhattunk a lila-fehérekkel akár a bajnokságban, vagy az Ezüstlabdáért, Brüll-serlegért folytatott küzdelemben éveken keresztül mi hagytuk el győztesen a pályát. Sőt! Döntő többségükben kiütéses győzelmek voltak ezek: (5-0, 6-0, 6-2, 7-1). 1913. augusztus 24-én a Corinthian-díjért folyó mérkőzésen 9-0-ra győztük le az újpestieket! Schlosser Imre egymaga 4 gólt szerzett!

De ekkor még nem nevezték derbinek ezeket a találkozásokat, hisz, mint azt ezek az eredmények is hűen tükrözik, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Akkoriban az FTC-MTK volt a várva várt meccs.

Játszhattunk bármilyen mérkőzésen és bármilyen pályaválasztással, egészen 1917-ig veretlenek voltunk az Újpest ellen, abban az évben az Amerikai úti pályán lejátszott mérkőzésen nyert először ellenünk a szombati házigazda. Az ezután következő években már kiegyenlítődött a párharc, nem voltak már annyira jellemzőek kiütéses Fradi győzelmek, de a zöld-fehér fölény továbbra is uralkodó volt.

A 40-es, 50-es években váltakozó eredmények születtek, de legtöbbször továbbra is a Fradi hagyta el győztesen a pályát, emellett volt jó pár pontosztozkodással zárult mérkőzés is. A legritkább végkifejlet azonban továbbra is a lila-fehérek győzelme volt.

A 60-as, 70-es és 80-as években jöttek aztán az emlékezetes kettős rangadók a Népstadionban. Ezekről a felejthetetlen és örökké emlékezetes meccsekről sok történetet hallottam már azoktól, akik részesei lehettek ilyen mérkőzéseknek. Teltház a nézőtéren, fergeteges hangulat, legendás játékosok és felejthetetlen összecsapások. A legtöbbet emlegetett két mérkőzés ebből az érából, az 1976. május 15-én lejátszott 8-3-as újpesti siker, valamint az 1979. szeptember 22-én megrendezésre került 7-1-es Fradi győzelemmel zárult találkozó.

A történelmi kirándulás után következzék egy újabb utazás, melynek úticélja az elmúlt 20 év találkozói. Lássuk milyen eredmények születtek a mögöttünk hagyott két évtized Megyeri úti mérkőzésein:

1990-91-es szezon

1990. augusztus 18.

ÚJPESTI DÓZSA-FERENCVÁROS 0-5 (0-4)

Megyeri út, vezette: Molnár L.

ÚJPESTI DÓZSA: Brockhauser – Huszárik, Varga A., Szabó Gy., Szlezák – Miovecz, Rubold, Fitos, Zsivóczky – Bácsi (Oroszki a 46.), Eszenyi. Edző: Kovács Ferenc.

FERENCVÁROS: Józsa – Lipcsei, Pintér, Limperger – Simon, Bánki, Szenes, Keller (Keresztúri a 75.) – Páling (Topor a 46.), Fischer, Fonnyadt. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Szenes (1., 36.), Fonnyadt (20., 75.), Bánki (33.).

Sárga lap: Lipcsei (21.), Keller (35.), Limperger (49.).

1991-92-es szezon

1991. október 19.

ÚJPEST- FERENCVÁROS 1-1 (1-0)

Megyeri út, vezette: Vágner

ÚJPEST: Brockhauser – Tomka, Szőnyi, Szabó Gy. – Miovecz, Rubold (Tiefenbach a 76.), Kaspar, Szlezák – Lovász, Bácsi (Véber a 60.), Eszenyi. E: Kovács Ferenc.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Simon, Telek, Kuznyecov, Keller – Páling, Lipcsei, Albert, Patkós (Balogh G. a 33.) – Wukovics (Schneider a 75.), Deszatnik. E: Nyilasi Tibor

G.: Eszenyi (32.), Páling (64.).

Sárga lap: Telek (14.), Lipcsei (54.), Albert (55.), Véber (88.).

1992-93-as szezon

1992. szeptember 2.

ÚJPEST- FERENCVÁROS 0-0

Megyeri út, vezette: Varga L.

ÚJPEST: Gróf – Aczél – Szőnyi, Szlezák – Miovecz, Tomka, Véber, Bérczy, Kecskés – Lovász (Tiefenbach a 65.), Miklya. E: Bene Ferenc

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Simon, Szekeres – Páling, Fodor (Albert a 46.), Szűcs, Lipcsei, Keller – Nagy Zs., Wukovics. E: Nyilasi Tibor

Sárga lap: Szekeres (6.), Keller (42.), Lipcsei (48.), Szőnyi (61.), Miklya (72.), Páling (73.).

Kiállítás: Lipcsei (63.).

1993-94-es szezon

1993. október 22.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 1-0 (0-0)

Megyeri út, vezette: Nagy L.

ÚJPEST: Praj – Füzesi – Molnár, Szőnyi (Egressy a 29.) – Tomka, Kozma, Véber (Turi a 77.), Kecskés, Szlezák – Belvon, Kovács L.. Edző: Garami József.

FERENCVÁROS: Szeiler – Hrutka – Kuznyecov (Szűcs a 11.), Szekeres – Páling, Albert, Détári, Lipcsei, Keller – Kovács J. (Wukovics a 74.), Cigan. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Belvon (53.).

Sárga lap: Lipcsei (40.), Belvon (43.), Kozma (49.), Molnár (61.), Keller (71.).

1994-95-ös szezon

1995. április 3.

ÚJPEST- FERENCVÁROS 1-3 (0-2)

Megyeri út, vezette: Puhl

ÚJPEST: Praj – Füzesi – Bérczy (Szanyó a 63.), Molnár – Jenei (Belvon a 46.), Kozma, Urbán, Véber, Szlezák – Wukovics, Egressy. E: Garami József.

FERENCVÁROS: Balogh – Telek – Hrutka, Szekeres – Páling, Lisztes, Albert, Lipcsei, Keller (Kecskés a 75.) – Kopunovics, Neagoe (Nagy Zs. a 88.). E: Novák Dezső.

G.: Keller (7.), Lisztes (22.), Páling (67.), Kozma (90.).

Sárga lap: Bérczy (21.), Albert (58.).

1995-96-os szezon

1996. március 20.

ÚJPEST- FERENCVÁROS 1-1 (0-0)

Megyeri út, vezette: Tóth V.

ÚJPEST: Szűcs L. – Tomka (N`Doumbe a 62.), Füzesi, Sebők, Szlezák – Jenei, Djordjevics (Horváth P. a 77.), Szanyó, Bérczy – Tiefenbach, Egressy (Wukovics a 62.). E: Garami József (307).

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Hrutka, Szűcs M. – Milovanovics, Albert, Jagodics, Vincze, Nagy N. – Kuntics (Zavadszky a 83.), Kopunovics (Nicsenko a 69.). E: Novák Dezső.

G.: Kopunovics (59.), Szanyó (88.-11-es).

Sárga lap: Egressy (11.), Kopunovics (19.), Telek (42.), Milovanovics (52.), Füzesi (77.), Nagy N. (88.).

1996-97-es szezon

1997. május 10.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 1-2 (0-0)

Megyeri út, vezette: Puhl.

ÚJPEST: Szűcs L. – Kiskapusi, Fehér, Tamási – Babati, Kvasz (Árgyelán a 70.), Jenei, Véber, Zombori – Kovács, Herczeg (Keita a 78.). Edző: Nagy László

FERENCVÁROS: Udvarácz – Szűcs M., Vámosi, Lőrinc – Nyilas, Milovanovics (Schultz a 62.), Miriuta, Bekő (Forrai a 76.), Nagy N. – dr. Touati (Zavadszky a 46.), Horváth. Edző: Varga Zoltán

G: Véber (58.), Miriuta (63.), Horváth (90.).

Sárga lap: Bekő (10.), Lőrinc (21.), Touati (27.), Horváth (90.).

1997-98-as szezon

1997. november 3.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 1-2 (0-1)

Megyeri út, vezette: Juhos.

ÚJPEST: Szűcs L. – Fehér, Sebők, Szlezák – Pető (Jenei a 80.), Kozma, Véber, Szanyó, Tóth N. (Eszenyi a 80.) – Kovács, Herczeg. Edző: Várhidi Péter.

FTC: Udvarácz – Lipcsei, Dragóner, Hrutka – Páling (Albert a 75.), Nyilas (Milovanovics a 82.), Szűcs M., Jagodics, Vincze – Horváth, Nicsenko (Zavadszky a 85.). Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Véber (64. – 11-es), ill. Hrutka (24.), Lipcsei (81. – 11-es).

1998-99-es szezon

1998. szeptember 19.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 2-1 (2-0)

Megyeri út, vezette: Puhl.

ÚJPEST: Bíró – Fehér – Tamási, Kiskapusi – Jenei, Pető, Szanyó (Kopunovics a 69.), Tóth N., Szlezák – Herczeg (Korsós a 78.), Kovács Z. Edző: Várhidi Péter.

FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Vámosi, Mátyus – Kriston (Szabics a 30.), Kovács B., Lendvai, Vincze, Füzi (Schultz a 46.) – Nyilas (Jagodics a 89.), Bükszegi. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Tamási (8.), Herczeg (29.), Vincze (59.)

Sárga lap: Kiskapusi, Pető, Kovács Z., Vámosi, Mátyus

1999-2000-es szezon

1999. október 25.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 2-2 (0-2)

Megyeri út, vezette: Bede.

ÚJPEST: Bíró – Szlezák – Tamási, Kiskapusi – Babos, Pető (Csillag a 42.), Zimmermann, Lőw (Terjék  a 60.) – Tóth N. – Kopunovics (Csordás a 71.), Kovács Z. Edző: Glázer Róbert.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Lakos – Mátyus, Szűcs M. (Jagodics a 46.) – Bárányos – Kriston, Kovács B. (Bócz a 76.), Füzi , Nagy N. – Horváth P., Tóth M. (Kulcsár a 89.). Edző: Sztanko Poklepovics.

G.: Horváth P. (40., 42.), Terjék (71.), Tóth N. (83.)

2000-2001-es szezon

Rájátszás

2000. november 30.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

Megyeri út, vezette: Szabó Zs.

ÚJPEST: Bíró Sz. – Medgyesi, Urbán, Szélesi, Pető – Tokody, Korolovszky, Dvéri (Kőhalmi a 80.), Lőw – Herczeg, Orescsuk (Kovács P. a 72.). Edző: Kisteleki István.

FTC: Szűcs L. – Szűcs M., Dragóner, Hrutka – Pinte, Gyepes (Földvári a 46.), Vén, Keller – Gera (Schultz a 83.), Horváth P., Fülöp (Alex Monken az 57.). Edző: Csank János.

Gól: Dragóner (73.).

Sarga lap: Szűcs M. (11.), Szélesi (60.), Herczeg (68.).

2001-2002-es szezon

Alapszakasz

2001. október 24.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 2-2 (0-0)

Megyeri út, vezette: Juhos.

ÚJPEST: Posza – Tamási – Medgyesi (Korolovszky az 55.), Szélesi – Erős, Kunzo, Dvéri (Poljakovic a 46.), Pető, Lőw – Vagner (Pest K. a 85.), Tokody. Edző: Kisteleki István

FERENCVÁROS: Szűcs – Dragóner – Cheregi, Gyepes – Kriston, Pinte, Szabó T. (Vén a 75.), Lipcsei, Szkukalek – Horváth P. (Jovics a 84.), Fülöp (Jancula a 80.). Edző: Csank János.

G.: Erős (71.), Dragóner (73.), Vén (79.), Poljakovic (84.).

Sárga lap: Fülöp (17.), Tamási (26.), Lipcsei (69.), Poljakovic (78.), Dragóner (88.).

2001-2002-es szezon

Rájátszás

2002. május 18.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 3-2 (0-0)

Megyeri út, vezette: Szabó Zs.

ÚJPEST: Szántai – Kunzo, Korolovszky, Tamási, Pető – Poljakovic, Erős (Szélesi a 85.), Sloncík (Móri a 40.), Lőw – Tokody, Vagner (Herczeg a 46.). Edző: Glázer Róbert.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog, Vukmir, Keller – Kriston, Kapics (Jovics a 48.), Lipcsei, Szkukalek – Pinte (Vén a 80.), Horváth P. (Szili a 38.), Penksa. Szakmai igazgató: Garami József (448).

G.: Erős (55.), Lőw (59.), Jovics (61., 64.), Herczeg (92.).

Sárga lap: Pető (48.), Poljakovic (61.), Korolovszky (81.), Keller (91.).

2002-2003-as szezon

Alapszakasz

2002. szeptember 14.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 3-0 (0-0)

Megyeri út, vezette: Szabó Zs.

ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Lerant – Poljakovic (Móri a 81.), Tokody, Korolovszky, Rósa H. – Horváth F. (Simon A. a 90.), Kovács Z. (Farkas B. a 87.). Edző: Szabó András.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog, Vukmir, Gyepes – Kriston, Cheregi (Szili a 75.), Lipcsei, Szkukalek – Andone (Jovics a 64.), Leandro – Tököli. Szakmai igazgató: Garami József.

G: Kovács Z. (61., 85.), Rósa H. (68.).

Sárga lap: Poljakovic (7.), Rósa H. (11.), Kriston (14.), Andone (18.), Juhár (40.), Leandro (54.), Kovács Z. (61.), Korolovszky (90.).

2002-2003-as szezon

Rájátszás

2003. május 17.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 0-0

Megyeri út, vezette: Makai.

ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák – Simek (Tokody a 62.), Farkas B., Korolovszky, Rósa D. – Kovács Z., Horváth F. (Rósa H. a 68.). Edző: Sarlós András.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek (Keller a 75.) – Gera, Tököli (Jovics a 75.), Leandro (Penksa a 91.). Szakmai igazgató: Garami József.

Sárga lap: Kovács Z. (3.), Juhár (12.), Zováth (65.), Vanczák (69.).

2003-2004-es szezon

Alapszakasz

2003. szeptember 2.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 1-1 (1-0)

Megyeri út, vezette: Kassai

ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi, Urbán (Tamási a 46.), Juhár, Nagy G. (Vanczák az 57.) – Simek, Farkas B., Erős, Polonkai – Kovács Z., Szanyó (Bükszegi a 45.). Szi: dr. Mezey György.

FERENCVÁROS: Szűcs – Bognár, Dragóner, Kiss Gy. (Szkukalek a 46.) – Kriston, Zováth, Lipcsei, Kapic – Rósa D., Gera – Jovics (Leandro a 78.). Szi: Garami József.

G.: Simek (9.), Gera (62. -11-es).

Sárga lap: Erős (4.), Lipcsei (30.), Tamási (54.), Bognár (72.), Vanczák (78.), Farkas B. (87.).

2003-2004-es szezon

Rájátszás

2004. május 23.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 1-0 (1-0)

Megyeri út, vezette: Trivkovics

ÚJPEST :Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák – Erős, Farkas B. – Simek (Németh T. a 87.), Polonkai (Cseri a 83.), Tóth N. (Bánka a 89.) – Rajczi. E: Mészöly Géza.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes, Leandro – Lipcsei, Kapic (Penksa a 36.) – Sowunmi (Nógrádi a 62.), Gera, Rósa – Sasu. E: Pintér Attila.

G.: Rajczi (21.).

Sárga lap: Leandro (29.), Gera (33.), Juhár (34.), Polonkai (51.), Botis (66.), Erős (85.).

Kiállítás: Botis (87.).

2004-2005-ös szezon

2004. október 17.

ÚJPEST-FERENCVÁROS 1-1 (0-1)

Szusza Ferenc-stadion, vezette: Szabó.

ÚJPEST: Vlaszák – Grósz, Tamási, Juhár, Vanczák – Erős, Farkas B. – Simek (Kőhalmi a 86.), Bükszegi (Polonkai a 68.), Tóth N. – Rajczi. Edző: Mészöly Géza.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Gyepes, Botis – Rósa, Kapics, Zováth (Kiss Gy. a 94.), Huszti – Lipcsei (Tőzsér a 92.) – Sowunmi (Bajevszki a 61.), Vagner. Edző: László Csaba.

G.: Botis (42.), Rajczi (49.).

Sárga lap: Tamási (13.), Erős (24.), Kapics (25.), Grósz (67.), Huszti (76.), Lipcsei (76.).

2005-2006-os szezon

2005. október 16.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 2-1 (0-1)

Szusza Ferenc-stadion, vezette: Megyebíró

ÚJPEST: Illyés – Vanczák, Böjte, Vaskó (Freud a 46.), Tóth B. – Sándor Gy., Erős K., Vituska (Hullám a 65.) – Kőhalmi (Vermes a 76.), Tóth N. – Kovács Z. E. Mészöly Géza.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Bognár Zs., Balog Z., Botis, Laczkó – Tímár, Csepregi (Erős G. a 73.), Lipcsei, Tőzsér – Nógrádi (Jovánczai a 18., Bartha a 85.), Rósa D. E: László Csaba.

G.: Böjte (31.-öngól), Vermes (79.), Kovács Z. (91.).

Sárga lap: Balog Z. (25.), Laczkó (32.), Erős G. (52.), Tőzsér (71.).

2009-2010-es szezon

2009. október 3.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 2-1 (1-1)

Szusza Ferenc Stadion, vezette: Kassai

ÚJPEST: Balajcza – Vermes, Vaskó, Takács Z., Pollák – Simek (Foxi 34.), Sándor Gy., Millar (Jucemar 76.), Tóth N. – Rajczi (Stokes 89.), Kabát. Vezetőedző: Willie McStay.

FERENCVÁROS: Haber – Martínez, Wolfe, Balog, Alcántara – Lipcsei, Rósa (Ashmore 65.), Morrison, Fitos (Abdi 67.), Kulcsár – Ferenczi. Vezetőedző: Bobby Davison.

Gólszerző: Kabát (43.), Rajczi (87.), ill. Fitos (41.)

Sárga lap: Tóth N. (34.), Takács (78.), ill. Balog (44.), Alcantara (66.)

A mögöttünk hagyott két évtized idegenbeli derbijeinek mérlege:

Góljai:

Az elmúlt 20 évet illetően sajnos nincs fölényünk úgy, mint ahogy a teljes történelmet illetően. Utoljára 10 évvel ezelőtt sikerült győztesen elhagyni a pályát a lila-fehérek ellen idegenben. Azóta egyszer sem jött ki a lépés számunkra a Megyeri úti derbiken.

Most itt a remek alkalom arra, hogy újra megérezzük a győzelem édes ízét!

Győzelemre fel! Hajrá Fradi!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi futballkrónika

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

nemzetisport.hu

Zöld Sasok újság

sporthirado.hu

ftc.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Dankó írta:

    a „lila fehér pályaválasztás” az a hetvenes-nyolcvanas években nekünk gyakorlatilag idegenbeli fellépést jelentett, mivel a Népstadion nem a saját pályánk. ha a Megyeri úton játszhattunk volna, máshogy alakult volna a „hazai” mérleg…

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 8. 19:18

HOZZÁSZÓLÁS