A hideg fémes bilincsként karolta át a természet életre vágyó lélegzetét. Az ég fagyos lila színnel jelezte, az este hamarosan átveszi az uralmat a nappal felett. Az utcán az emberek unott, fásult arccal haladtak otthonaik felé. A napi gondok között még senki nem gondolt a másnapi ünnep, fényekkel cikázó pazar hangulatára. A házak felett egyre inkább haragos lilává változott a szürke hétköznapok keserű pillanata.

Magányosan jártam az utcákat, kabátomat pedig összébb húztam, hogy magamba zárjam a meleg lágy érintését. A fák levelei tudatták lelkemmel, hogy a reménység zöldje másnap is színes, éltető impulzusokkal fogja új erőre buzdítani a természetet. Nagy nap elé nézünk. Mikor belegondolok, hogy mit jelent nekem a holnapi nap, akkor elfogynak a szavak, börtönné válnak a mondatok, hiszen érzéseimet sablonba zárja az írás és a beszéd műfaja. Amint a föld forgása és az idő múlása évről–évre elénk hozza ünnepeinket, úgy kristályosodik ki előttünk a felismerés, és ismét fellobban bennünk a szenvedély.

Holnap magunkra öltözzük a remény és a tisztaság zöld és fehér színeit, hogy egy rideg gyárakkal beépített város, fakó életébe színt vigyünk. Már a reggel is más lesz mint a többi. A nap szemünk tükrében a győzelem érzetét csillantja meg és bensőnkben úrrá lesz a harci kedv. Eszünkbe jutnak a régi nagy csaták, a győzelmek és a kudarcok maró könnyei, de múltunkat meg nem tagadva, előre nézünk a jelen harcának vad pillanatai felé.

Már csak pár óra és a színház megnyitja kapuit. Elgördül a függöny és összecsap ádáz küzdelemben két nagy múltú, ismert csapat. A színpadra lép tizenegy elszánt, a természet és a remény zöld éltető színébe öltözött sportoló és szembenéz a másik tizeneggyel, kik az éjszaka, az elmúlás haragos lila színeiben vívják majd küzdelmüket.

Az égen majd ismét megjelenik a hideg, lila ködként terjengő sejtelmes misztikus érzete, de a fű szabad zöldje, elnyomja majd az elmúlás keserű hangulatát.

Szintén e kettősség borítja színekbe a lelátó ovális terét, mígnem felharsan majd a küzdelem kezdő sípszava és egymásnak esik az elmúlás és a remény.

Mióta megszülettünk és megismertük az ünnep hangulatát, azóta várjuk ezt a visszatérő, nagy csatát. Könnyeinkkel áztattuk arcunkat, mikor az elmúlás belemart büszke öntudatunkba, majd diadalittasan ünnepeltük a remény győzelmeit, mikor a kilencven perc végén kiderült, a lila szín csak múló divat.
Holnap ismét fel fog kelni a nap és ismét ádáz csatát folytat majd két csapat az ég lila színe alatt. Örök körforgás ez, de a rend megköveteli, hogy az elmúlás után ébredjen a természet, s a lila éjszakát a reggel zöldellővé teszi.

Istenes Tibor