2024. december 22. vasárnap

Az Újpest-Ferencváros mérkőzés számai

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 15.

Játékosaink egyéni statisztikája a lilák elleni feszült és drámai derbin.

A „hármas rangadó” utolsó állomásán Újpestre látogattunk. A Videoton elleni egy pont és a Győr elleni három pont után bizakodva tekintettünk a derbi elé. Szinte mindenhol minket tartottak esélyesebbnek, szakértők, újságírók és még a két csapat korábbi eredményei is a mi győzelmi esélyeinket mutatták, annak ellenére, hogy egy derbin bármi előfordulhat. Egyedül a fogadóirodák voltak azok, ahol a liláknak több esélyt prognosztizáltak és mint tudjuk, ők ritkán tévednek…

A bíróval már egy előző anyagban foglalkoztunk, de szeretném itt néhány pontban ismét nyomatékosítani mindenkiben, és innen üzenem a játékosainknak is, hogy a mi csapatunknak szinte minden mérkőzésen meg kell küzdenie a játékvezetők által biztosított „külső körülményekkel”.

Felsorolnám még egyszer, időrendben, miket figyelhettünk meg, annál is inkább, mert egy eseten megakadt a figyelmem, amiről nem esett szó egyáltalán és melynek igazsága videóval igazolható, még ha a közvetítő SportTv – biztos vagyok benne, hogy szándékosan – nem ismételte.

1. Heinz kiállításának fényében Böőrt a mérkőzés 1:36 másodpercében ki kellett volna állítani, hiszen törlesztett, mikor az őt ért állítólagos sérelem után, a földről felpattanva két lépés után Marótiba hátulról nyújtott lábbal beleszállt.(ha elnézőek vagyunk minimum sárga lap, de nem vagyunk elnézőek Heinz esetével párhuzamba állítva)

2. Ha a 2. percben nem is, de Tóth Bence felrúgásakor mehetett volna zuhanyozni.

3. Amiről eddig nem esett szó, avagy az elsumákolt eset: a 15. percben Schembrit kiugratta Józsi, aki még a félpályás kamera képén is látszik, hogy nincs lesen. Egyedül vihette volna kapura, belül pedig Andrezinho lépéselőnyben érkezett, azaz ketten voltak a kapussal szemben – gólt vettek el. Micsoda véletlen , a kommentátor várta volna a visszajátszást, majd bemondta, hogy nincs sajnos vonalban kamera! Ennek ellenére még ebben a félidőben volt 3 eset, amikor látszott, hogy annál a kapunál igenis van „leskamera”. Annak képéből látható lett volna, hogy egyértelműen nem volt les.

Íme, fotón a kiugratás. A labda a félpályánál jár, a védők nem helyezkednek vonalban, szó sincs lesről:

A 15. percben mi vezethettünk volna, mennyivel másképp nézett volna ki a mérkőzés, főként emberelőnyben, ugye…

4. Heinz esetét ismerjük, Polláknak is voltak húzós dolgai, a 6.ik gól pedig kéz volt.

Kérem a játékosainkat, készüljenek arra külön fel, hogy mindig többet kell tenniük a győzelemért, mint egy átlagos csapatnak. Erősítse és motiválja őket ez, mert ennyi véletlen tévedés nincs a világon, mint amennyi csapatunkat évről-évre éri!

Az első félidőben az alábbi számokat jegyzetem fel:

15 percig nem volt probléma, uraltuk a meccset. Tóth mellé lőtt, szabadrúgásból is próbálkozott, az Újpestnek ezalatt nem volt helyzete. Ezek után viszont volt két komolyabb helyzetük, ahol kellett védenünk, mentenünk. Eközben pedig a már említett szituáció, amivel vezethettünk volna.

Aztán a semmiből jött a góljuk, igaz a mi végjátékunk nem volt olyan pengés, mint korábban. Meglepő azonban, hogy Heinz nem kapott szabadrúgást, amíg a pályán volt, hiszen jó néhány esetben elég gyanúsan szerelték.Talán ezért sem voltunk elég hatékonyak előre.
A félidő végén voltak még próbálkozásaink, nekik semmi, majd egyszer csak ismét gólt szereztek – ekkor már emberelőnyben voltak.

A második félidő számai:

Próbált a csapat a szünet és kényszerszünet után játszani, azonban 7 perc után feljegyeztem 4 rossz indítást. Mindegyiknél védőink próbáltak volna gyorsan indítani, vagy íveléssel, vagy hosszú passzal, de ezek mind sikertelenek voltak. Labdát veszítettünk és rögtön egy támadásból gólt szereztek.

Még ezután is mentünk előre. Sikerült végigvinni egy akciót ügyesen, ahol Rósa szépíthetett volna, de nem sikerült sajnos. Pár percre rá ismét gólt lőttek, ebben az időszakban minden sikerült már nekik. Azt hiszem, itt 4-0-nál adták fel végleg a fiúk.

Az alacsony számok mutatják sajnos, hogy nem sokat volt nálunk a labda.

Összesítve a számok ezek lettek:

A középpályán a védekezés számai talán nem ütnek annyira el az átlagtól, az azonban igaz, hogy klasszikus labdaszerzés csak néhány volt. Ez is inkább jó helyezkedésből adódóan, mint agresszívan megszerzett labdákból:

Ha már agresszió, érdekesek a szabálytalanságok számai. Nagyon keveset faultoltunk, ami nem feltétlenül baj, de talán hiányzott egy kis plusz agresszió, bár az is igaz, amit az egyik oldalon szabad volt megengedni, azt a mi oldalunkon nem. Ráadásul az elszenvedett szabálytalanságoknál is rendszeresen (ismét!) sok esetben a mieink lettek megfenyítve szóban a játékvezető által:

Az ívelések így alakultak:

Szélsőjátékunk most még kevesebb volt, mint eddig. Azt hiszem, a legalacsonyabb számok ősszel:

Lövéseink, gólszerzési kísérletek:

Csalóka, mert soknak tűnik, sajnos azonban ezek zömében kisebb lehetőségek. Az látszik, hogy felvállaltuk a játékot, de nem ment most igazán.

Jobb volt most az Újpest, de nem ennyivel, és talán, ha egyenlőek a feltételek, másképp alakul. A játékvezetőnek nagyon nagy a felelőssége. Hátrányban lévő csapatot túl szigorú, nevetséges piros lappal sújt, a másik oldalon pedig a törlesztésszagú és súlyos, durva faultnál nem állít ki. Ziccerhelyzetet állít meg 0-0-nál asszisztensével karöltve. Szabálytalan gólt megad, a többször félbeszakadt mérkőzést nem fújja le (az erre vonatkozó szabály csak az Üllői úton (volt) alkalmazható), de a magyar sportnapilaptól megkapja a dicséretet.

Ez a mai magyar futballvalóság!

Ezek azonban növelik mindig bennem azt, hogy én akkor sem adom fel és hiszek továbbra is a csapatomban! Nekem nem kell az olyan diadal, amiben egy játékvezető aktívan részt vesz.

Várom a csapatom következő, tiszta győzelmét, remélhetőleg a hétvégén a Siófok ellen! Nem lesz könnyű ekkora pofon után, de remélem, hogy összeszedik magukat játékosaink és kettőzött erővel mennek majd előre!

Hajrá Fradi!

Sinka András

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

9 hozzászólás

  1. Latizlao írta:

    Nem lehetne ezt a cikket elküldeni az NS-nek, pepsifocinak, sporttv-nek?

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 10:16

  2. eagleeye írta:

    Kedves Latizlao, az NS 8-ast adott a bírónak, nem fogja magát égetni, a pepsifoci foglalkozott már Heinz és Böőr esetével.

    A Schembri esetet videon is feltöltöttem, az itt látható: http://www.youtube.com/watch?v=kp3FUULWxu8

    Látszik, hogy ziccerhez jutottunk volna, 2 az egy ellen támadtunk volna Balajczával szemben.

    A elszenvedett szabálytalansági statisztika lemaradt, érdekességképp pótolom itt:
    Schembri 6
    Maróti, Tóth, Rósa 3
    Józsi 2
    Csizi, Junior, Andrezinho, Adriano 1
    Heinz 0 (!)

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 12:15

  3. muhlbacher írta:

    A tv-ben,mikor megláttam a bírót csupán az villant át az agyamon, hú ha, ezzel a bíróval vége van a Fradinak, Csupán emlékeztem a bíró arcára, megelőző meccsek alapján,szintén a tv-ből.Sajnos,lehet hogy tévedek,de szerintem a bíró nagyon közre játszott ismét a Fradi vereségéhez.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 17:04

  4. tibu1 írta:

    Egy szemernyit sem tévedtél sajnos! 🙁

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 15. 19:32

  5. bockor írta:

    Szia Eagle!

    Sajnos ez az a meccs, ahol huszadrangúak a számok. Solymosi vastagon benne volt a 6-0-ás vereségünkben, de félek nélküle is kikaptunk volna.
    Mégpedig azért, mert Mészöly lejátszotta Pruknert. Tökéletesen felkészült a védelmünkből és meg is vert minket a szélről belőtt labdákkal, amikből eddig sem kevés gólt kaptunk. Láthatóan rájátszottak Juniorra, aki egy az egyben még csak-csak jól védekezik, de katasztrófális a helyezkedése. Prukner szerint védekezésnél, a két védekező középpályásunknak kellett volna a védelem tengelyébe visszazárni. Így már 5 belső védőnk van, ugyanis a 3 védős rendszer lényege a 3 belső védő, ahol a szélső középpályások zárják le a széleket. Kimentünk a 2. félidőben a vágóhídra és ebben komoly szerepe volt az edzőnknek.
    A Videoton és a Győr ellen dícsértem, most viszont el kell marasztalnom. Most jön edzői pályájának legkomolyabb feladata, vissza kell hoznia az „életbe” a csapatot. Ehhez nem ártana Abdival megtalálnia a hangot, mert sokat tudnának segíteni egymáson és a csapaton is.

    Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 16. 17:17

  6. tibu1 írta:

    Szia Bockor!

    Én azt mondom Solymosi nélkül nemhogy nem kaptunk volna ki, hanem nyertünk is volna!
    Könnyű dolga volt Mészölynek lejátszania Pruknert, Heinz kiállítása után.
    Sanyi ma felhívta figyelmemet, hogy a „nagy” Debrecen, pont úgy kapott ki, mint a Fradi, de mindenki azt mondja, ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni…
    Muszáj volt Sanyinak szólnia erről, hiszen eszembe sem jutott azt a meccset megnézni.
    Hamar elhúzott az ellenfelük 2-0-ra, majd kiállították jogtalanul Kabát Pétert.
    Nem fura a hasonlóság?
    Aztán Herczeg nem védőt hozott be, hanem támadót.
    Itt is feltörnek az emlékeim.
    Kaptak is egy ötöst, majdnem hatot, csak kimaradt egy helyzet a végén.
    Persze a Debrecennél, hazánk „minta csapatánál” ez csak egy kisiklás volt…

    Visszatérve a Fradira. Egész biztos vagyok benne, hogy talpra fogunk állni, csak ki kell tartani a csapat mellett!
    Ezt nem is igazán neked írom, hiszen tudom, Te ott leszel most is a lelátón és nem fordulsz el a csapattól akkor sem, ha kritikával illeted is őket.
    Sajnos nem mindenki így áll hozzá a kérdéshez és ez bánt.
    Sokkal jobban bánt, mint a hat gólos vereség, pedig elhiheted az is eléggé mélyen ütött sebet a lelkemen.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 16. 23:47

  7. bockor írta:

    Szia Tibu!

    Természetesen kint leszek a Siófok ellen, csakúgy mint akik eddig is kijártak. A hisztizők, „megalázottak” eddig sem jártak ki, esetleg csak a rangadókra. BL-t kéne nyerjünk, hogy bérletet vegyenek.
    Utólag már értelmetlen vita, hogy mi lett volna, ha nincs a kiállítás. Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék erre a forgatókönyvre. Azt viszont ne felejtsük el, hogy azonos létszámnál szerezték a vezetésüket egy kontrából, amiből a többi góljuk többségét is szerezték.
    Abban igaza van Sanyinak, hogy volt hasonlóság a Debrecen tegnapi és a mi vereségünk között, de szerintem még így sem hasonlítható össze a két esemény. A legfontosabb különbség, hogy Herczegék egy jobb (sokkal jobb) csapattól kaptak ki, míg mi egy szerényebb képességütől. Bár a kiállítás valóban erős volt, a Debrecen így is kapott volna még a 2. félidőben. A cseréről annyit, hogy csatár helyett jött csatár, így a felállásban lényegi változás nem történt. Amíg „csak” bravúrocskák kellenek, addig eljutnak, ahol már bravúrokra van szükség, ott mindig csúnyán elbuknak. Valahogy eltünt mögülük 35.000 néző…
    Bízom a feltámadásban, bízom Pruknerben és a csapatban!
    Sanyit üdvözlöm! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 17. 09:26

  8. trebla77 írta:

    Kedves Bockor!
    Csak tovább gondolom a mondandódat, amiben sok a fájó igazság, de ha másképp történnek az események, történhettek volna, akkor Prukner taktikája jött volna be.
    A probléma szerintem az,hogy ahogy írod is kiskavics erre készült fel és beleszaladtunk.Short ehhez értett nagyon, az Ő csapata visszaállt volna védekezni, nem hagyott volna területet a dózsának a futásra. Le tudtuk volna kontrázni őket. Egygólos meccset játszhattunk volna. De volt egy bíró! Ő ezt nem így képzelte volna el!
    Persze ez már utólagos okoskodás. Nagyon meredek az a fal amit a csapatunknak meg kell mászni, míg a három menő sima terepen poroszkál.
    Szeretem a csapatunkat, elfogadom olyannak amilyen, de leginkább a szúrkolóink bántanak. Nem tudunk, tudnak, szabad emberként gondolkozni, nem tudunk védekezni!
    Ilyen heteró összetételű szúrkolói egyetlen csapatnak sincsennek,a munkások mellett rengeteg diplomás ember. Hogy az ismert sikeres, népszerű szúrkolóinkról ne is beszéljünk. Senki nem emeli fel a szavát! Nincsennek értelmes vitáink a nyilvánosság előtt.Szegény Nyilasi Tibit feszítik állandóan keresztre, csak nézni kell az arcát, hogy milyen fájdalommal és szenvedéssel nyilatkozik, kell nyilatkoznia.Nem mondhatja el a véleményét, mert az sértené az ellenfelet és a hatalom képviselőit.
    A dózsa örüljön, hiszen ez nagy siker nekik. Ne vegyük el tőlük, mert egy nemes ellenfelet győztek le a külsőségek ellenére.
    Az esemény sportértéke igencsak megkérdőjelezhető.
    A rendezés pedig a mi pályánk rendezéseihez képest pedig katasztrófális.
    A diósgyőriek elleni botrány,gyerekzsúr volt ehhez képest, mégis az majdnem a halálbüntetéssel ért fel, most is megnézhetjük magunkat pedig ez egyértelműen az újpest sara!
    Az mlsz semmiből sem tanul. A vasas meccsen 150 néző volt pedig most fut a szekér.
    De a győr, zete, loki, vidi négyes sem tud összesen összehozni 10 000 nézőt.
    Ez lenne a felemelkedés amiről a miniszterelnök beszélt?
    A szenysport majd így kezdi a jövőben a beszámolóit, mind a három vidi szurkoló összeverekedett az összesen két loki szúrkolóval, ami után az mlsz húsz fővel emeltette a rendezők létszámát.
    Ez lesz csak a szép jövő csak kajáljuk!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 17. 12:44

  9. bockor írta:

    Trebla! Minden szavaddal egyetértek.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 17. 17:20

HOZZÁSZÓLÁS