2024. december 21. szombat

Lipcsei könyve

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 23.

Szerdán délelőtt 11 órakor a Lipcsei könyv bemutatóján jártunk. A könyv egyik támogatója egy japán étterem, ott került sor az eseményre, ahol a Fradi-ikon, Privacsek András és Fűrész Attila szerzők társaságában fogadta a megjelenők kérdéseit. Lipcsei elmondta, hogyan, milyen körülmények között született a könyv, s mit jelent számára egy életutat bemutató kötetet magáénak tudni. Az alábbi interjúnkban erről beszélgettünk:

– Milyen érzés a pályafutásodat egy könyvben a kezedben tartani?
– Természetesen jó érzés. A könyv beszámol jó és rossz dolgokról is, összességében nagyon jól sikerült. Nagyon jó képek vannak benne és azt gondolom, hogy a sztorik is jók.

– Mikor pattant ki a fejetekből, hogy megírtok egy ilyen könyvet?
– Privacsek Andrásék úgy április környékén kerestek meg, hogy szeretnék az életutamat könyvbe önteni. Természetesen azonnal igent mondtam rá. Nagyon sokat dolgoztak vele, mert rengeteg helyről kellett összegyűjteni a cikkeket és a fotókat. Azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült, megérte a ráfordított időt.

– Mennyi ideig készült a könyv?
– Négy–öt hónapig, de ebben az Andrásék úgy gondolom jártasabbak. Sok és fáradalmas munka volt, sokszor kellett találkoznunk hozzá, mire elkészült a végeredmény. A születésem időpontjától kellett a különböző fejezeteket külön-külön átvenni és fel kellett eleveníteni az emlékeimet. Volt olyan is, amit már én is elfelejtettem és a könyv olvasása közben elevenedett meg újra. Ilyen volt, mikor édesapám emlékeit olvashattam írott formában. Végeredményben úgy gondolom, minden benne van a könyvben, ami kell.

– A rajongóid, hogyan tudnak hozzájutni a könyvhöz?
– Jelen pillanatban az interneten történik az árusítása és a Fradi Shopban. Az utánpótlásnál nagyon sok szülő tartózkodik edzés közben a büfénél és majd ott is megpróbáljuk árusítani. Ez talán már el is kezdődött, hiszen tegnap két szülőnek, ott dedikálhattam a könyvet.

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Nagyon örülök, hogy elkészült ez az életmű. Nagyon várom már, hogy a kezemben tarthassan!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 23. 08:37

  2. eagleeye írta:

    Én úgyszintén! 🙂
    Fradi pályafutása első percétől az utolsóig előttem „zajlott le”, nagyon kíváncsi vagyok, hogy egyes szituációkat, dolgokat ő hogyan látott belülről, hogyan élt meg.
    A legjobban vele kapcsolatban azt sajnálom, hogy akkoriban még nem volt ilyen meccsdömping és internet, amikor ő fiatalon a csúcson volt és például a Portói meccseit nem tudtam élőben megnézni.
    Emlékszem akkoriban a Népsport számaiban mindig kerestem a kis híreket, hogy játszott-e, lőtt-e gólt.
    Ma már „szobába jönnek” ezek a meccsek, digitális formában is elmenthetők – sajnos pont mostanság nincsenek csapatunknak nemzetközi mérkőzései, sikerei.
    De talán hamarosan újra ez az időszak is eljön, csak sajnos a mai „körülmények” olyanok, hogy rettenetesen nehéz ezt elérni, a csapatnak sajnos 200%-ra lesz szüksége ehhez.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 23. 11:53

HOZZÁSZÓLÁS