2024. december 22. vasárnap

Eredmények: 2010.09.13–09.19.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 24.

Az elmúlt hét sajnos nem rólunk szólt. Csapataink közül többen megdöbbentő vereséget szenvedtek, ráadásul hazai pályán. Például a felnőtt férfi focisták, az NB II-es futballisták, a férfi kézisek (bár az ő vereségük borítékolható volt), a hokisok, a férfi tekézők. Az öregfiúk nyertek a bajnokságban és Komáromban kispályán, de nagypályán döntetlenre végeztek a helyiek ellen. Női focistáink csak pályára léptek volna, de a pálya használhatatlansága miatt elmaradt a mérkőzés, helyette edzést vezényelt Hevesi Tamás a lányoknak. Bemutatkoztak a férfi futsalosok is a bajnokságban, rögtön sporttörténeti mérkőzéssel, hiszen ebben a sportágban először rendeztek Ferencváros – Vasas mérkőzést. (Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt a jégkorongban mutatkozott be ez a párosítás). A futsalos fiúk háromgólos előnyt adtak le és végül be kellett érniük a döntetlennel. A női kézisek magabiztosan győztek a Siófok ellen. A kosarasok utolsó két mérkőzésüket játszották le a bajnokság kezdete előtt, a szlovák bronzérmes Eperjes volt az ellenfél, a mérleg egy győzelem, egy vereség. Női tekézőink kiköszörülték a múlt heti csorbát és nyerni tudtak a Tatabánya ellen. Egyéni sportjaink közül csak a női tornászok léptek szőnyegre, Tóth Renáta 2. lett a VB válogatón és eldőlt, hogy tagjává vált a világbajnokságra készülő válogatott keretnek!

2010. szeptember 15.
Jótékonysági mérkőzés, Edelény:
Edelény – FTC 0-6 (0-2)
I. félidő: Mester – Fitos, Adriano, Stockley, Kulcsár – Fülöp N., Vass, Lipcsei, Gárdos – Abdi, Heinz
II. félidő: Hermány – Bölcsföldi, Adriano, Nagy P. – Miljkovic, Veron, Labrado, Jakimovski, Morales – Pölöskey, Danquah
Edző: Prukner László
G: Lipcsei, Gárdos, Morales, Labrado, Danquah, Miljkovic

2010. szeptember 18.
NB I – 7. forduló, Albert-stadion:
FTC – BFC Siófok 1-2 (0-1)
Ranilovic – Balog, Csizmadia, Junior – Tóth B. (Kulcsár), Maróti, Rósa D., Józsi (Rodenbücher) – Abdi (Pölöskey), Schembri, Andrezinho
Edző: Prukner László
G: Schembri

Az NB I állása:
8. FTC 7 3 1 3 10-14 10 pont

2010. szeptember 19.
NB II Nyugati csoport – 6. forduló, Albert-stadion:
FTC II – Győri ETO II 0-1 (0-1)
Haber – Stockley, Tóth A., Vattai, Fülöp N. – Papp (Marton), Antal, Morales (Labrado), Gárdos – Peszmeg, Nyilasi B. (Bogáti)
Edző: Lipcsei Péter

Az NB II Nyugati csoportjának állása:
11. FTC 5 2 – 3 6-7 6 pont

2010. szeptember 13.
Öregfiúk labdarúgás
Kiemelt csoport – 4. forduló, Üllői út:
FTC – Budafok 6-0 (0-0)
Riedel – Szűcs M. (Ruff), Vincze G., Kincses (Deszatnik), Szkukalek (Márton) – Zombori, Lipcsei, Kapic, Deszatnik (Rakonczai) – Wukovics, Horváth F. (Pogány)
Edző: Dzurják József
G: Horváth F. 2, Rakonczai 2, Wukovics, Deszatnik

A Kiemelt csoport állása:
3. FTC 3 2 1 – 19-6 7 pont

2010. szeptember 18.
Öregfiúk labdarúgás
Kispályás barátságos mérkőzés, Komárom:
FTC – Miniszterelnökség 9-4 (3-3)
Balogh T. – Mátyus, Nyilasi, Détári, Milovanovics, Lipcsei, Horváth F., Vincze O., Ebedli Z., Deszatnik, Szenes, Camin, Rakonczai, Dukon

Barátságos mérkőzés, Komárom:
Komárom – FTC 4-4
Balogh T. – Mátyus, Nyilasi, Détári, Milovanovics, Lipcsei, Horváth F., Vincze O., Ebedli Z., Deszatnik, Szenes, Camin, Rakonczai, Dukon

U19
Az U19 I.osztályban indul

Nem volt forduló ebben a korosztályban a hétvégén

U18
Az U19 II.osztály Közép A csoportban indul

6. forduló 2010.09.17. FERENCVÁROS – Dunaújváros 4-1 (2-0)
Népliget

FTC: Kiss T. – Sinka, Schön, Gebei, Kecskés  – Maródi (Lanczkor), Kocsis (Hegedűs), Halápi (Lázár), Kocsis  – Kiss (Király), László (Lovász), Bokányi

Edző: Sütő Szilárd
Gólszerzők: László (3), Kiss

Sárga: Kocsis

A pillanatnyi állás

11. FTC 4 1 1 2 6-10 -4 4

U17
Az U17 I.osztályban indul

Nem volt forduló ebben a korosztályban a hétvégén

A pillanatnyi állás

11. FTC 5 1 1 3 8-8 0 4

U16
Az U17 II.osztály Közép A csoportban indul

5. forduló 2010.09.22. 16:30 REAC – FERENCVÁROS

A pillanatnyi állás: 6. FTC 3 2 1 0 5-2 +3 7

U15
Az U15 I.osztály Kelet csoportban indul

6. forduló 2010.09.19. DVTK – FERENCVÁROS 0-0
Miskolc, DVTK stadion

FTC: Dornai – Lakatos, Gál, Orlik, Breuer (Murai) – Kovács, Augusztini (Csilus), Túri, Weiland (Gaál-Szabó) – Pozsonyi, Zsivoczky (Maka)
Edző: Deszatnik Péter

A pillanatnyi állás
4. FTC 6 3 2 1 9-3 +6 11

U14
Az U15 II.osztály Közép A csoportban indul

6. forduló 2010.09.18. FTC – Vasas 3-3 (1-1)
Népliget

FTC: Molnár – Fehér, Damásdi (Deli), Popov, Komenda (Papp) – Széplaki (Bárányos), Nagy G., Haris  – Szedlacsek, Kutai, Sebestyén
Edző: Orenstein József

Gól: Popov (2), Fehér

A pillanatnyi állás
6. FTC 5 3 1 1 15-11 +4 10

U13
Az U13 I.osztály Kelet csoportban indul

6. forduló 2010.09.19. DVTK – FERENCVÁROS 3-0 (2-0)
Miskolc, DVTK stadion

FTC: Varga (Késmárky) – Odrobina (Olaj), Csákó, Lipcsei, Patik, Suscsák (Derekas), Nagy, Szabó, Horváth (Fellegi), Kuhár (Csiszár), Tóth-Ilkó
Edző: Koródi Ferenc

A pillanatnyi állás
10. FTC 6 2 1 3 18-11 +7 7

U12
Az U13 II.osztály Közép A csoportban indul

6. forduló 2010.09.18. FERENCVÁROS – Vasas 3-2 (2-0)
Népliget

FTC: Bese – Deutsch, Koltai, Csala, Babinszky – Molnár K. (Szabó), Kovács N., Szakolczi, – Nagy D., Molnár D (Gyöngyösi), Pethő (Nádudvari)
Edző: Munkácsi Dávid

Gólszerzők: Molnár K., Nagy D., Kovács N.

2010. szeptember 13.
NB I – 1. forduló, Hauszmann A. u.:
FTC – Vasas 5-5 (3-1)
Veres – Kun, Bita, Temesi, Horváth F.
Cs: Somorai, Kovács N., Scheffer, Fogarasi, Balán G., Tősér
Edző: Fehér Zsolt
G: Horváth F. 2, Scheffer, Kun, Temesi

2010. szeptember 19.
MOL Liga – 4. forduló, Pesterzsébet:
FTC – HSC Csíkszereda (román) 2-3 (1-1, 0-1, 1-1)
Budai – Mamic, Eade, Borbás, Gavriljuk, Peterdi
Cs: Hucko, Vychodil, Majoross, Feil, Kiss G., Hüffner, Barabás, Jánosi, Hoffmann, Borsos, Bontovics, Székely Mádai L., Galló, Nagy L., Dancsfalvi
Edző: Hakan Nygren
G: Peterdi, Kiss G.

A MOL Liga állása:
7. FTC 5 2 – – 3 15-13 6 pont

2010. szeptember 15.
NB I – 4. forduló, Siófok:
Siófok KC – FTC 26-38 (12-19)
Abramovics – Kovacsicz, Szamoránsky P., Dajka, Szucsánszki, Tomori, Szarka A.
Cs: Pastrovics (kapus), Szádvári, Németh Cs., Deáki, Szamoránsky A., Balogh B., Bari Nagy, Mohácsik, Trufán
Edző: Elek Gábor
G: Kovacsicz 9, Szarka A. 6, Dajka 5, Szádvári 5, Tomori 4, Németh Cs. 3, Balogh B. 2, Deáki 2, Szamoránsky A., Szucsánszki

Az NB I állása:
2. FTC 4 4 – – 139-116 8 pont

2010. szeptember 19.
NB I/B Nyugati csoport – 2. forduló, Népliget, Faház:
FTC II – Kozármisleny SE 28-24 (13-10)
Hartyáni – Hermann, Kovács G., Albert Helga, Mohácsik, Hatala, Such
Cs: Andrási (kapus), Hornyák, Szendrei, Szász, Mayer, Nagy I., Pados
Edző: Vladimir Golovin
G: Hornyák 6, Hatala 4, Pados 4, Albert Helga 3, Such 3, Hermann 2, Nagy I. 2, Kovács G., Mayer, Mohácsik, Szász

Az NB I/B Nyugati csoportjának állása:
7. FTC 2 1 – 1 55-53 2 pont

2010. szeptember 15.
NB I – 3. forduló, Mezőkövesd:
Mezőkövesd KC – FTC 25-31 (12-17)
Perger – Bakos, Kelecsevics, Buday, Mazák, Kos, Bendó
Cs: Teodor (kapus), Tóth J., Wieszt Zs., Czina dr., Török, Németh, Wieszt K.
Edző: Vladan Matics
G: Kos 9, Kelecsevics 7, Bendó 4, Bakos 3, Török 3, Buday 2, Mazák 2, Wieszt K.

2010. szeptember 19.
NB I – 4. forduló, Népliget:
FTC – Veszprém KC 22-34 (9-21)
Teodor – Németh 2, Kelecsevics 8, Buday, Mazák 4, Kos 3, Bendó
Cs: Perger, Tamási (kapusok), Tóth J., Czina dr., Wieszt Zs. 2, Bakos 2, Wieszt K. 1, Kovács Á.
Edző: Vladan Matics
G: Kelecsevics 8, Mazák 4, Kos 3, Bakos 2, Németh 2, Wieszt Zs. 2, Wieszt K.

Az NB I állása:
4. FTC 4 3 – 1 112-108 6 pont

2010. szeptember 18.
NB I/B Keleti csoport – 2. forduló, Balassagyarmat:
Balassagyarmati Kábel SE – FTC II 27-24 (15-12)
Tamási – Hódi, ifj. Lepsényi, Kovács Á., Karap, Hemela, Szöllősi
Cs: Borgulya (kapus), Szabados, Gazdag, Csébi, Szabó Cs., Varga, Lapos
Edző: Molnár József
G: Hódi 8, ifj. Lepsényi 4, Szabados 3, Csébi 2, Szöllősi 2, Varga 2, Hemela, Karap, Kovács Á.

Az NB I/B Keleti csoportjának állása:
13. FTC II 2 – – 2 49-55 0 pont

2010. szeptember 16.
Nemzetközi mérkőzés, Népliget:
FTC – PU Presov (szlovák) 60-62 (12-6, 14-14, 16-23, 18-19)
Varda, Szlimák, Darida, Russai, Kováts N.
Cs: Ruják, Hegedüs, Fülöp, Reiner, Fejes
Edző: Farkas Sándor
P: Szlimák 12, Hegedüs 11, Varda 11, Kováts N. 7, Russai 7, Darida 5, Reiner 5, Fülöp 2

2010. szeptember 17.
Nemzetközi mérkőzés, Népliget:
FTC – PU Presov (szlovák) 72-66 (15-23, 19-12, 21-18, 17-13)
Hegedüs, Russai, Szlimák, Darida, Kováts N.
Cs: Ruják, Varda, Reiner
Edző: Farkas Sándor
P: Hegedüs 23, Varda 17, Szlimák 13, Russai 9, Ruják 6, Kováts N. 4

2010. szeptember 19.
Női teke
Szuperliga – 3. forduló, Népliget:
FTC – Tatabányai SC 5-3 (3233-3138)
Csongrádi 586, Szabó 559, Kaszás 537, Siklódi 535, Ballók 517, Nagy B. 499
Edző: Botházy Ferenc
Pontszerző: Ballók, Csongrádi, Szabó

A Szuperliga állása:
3. FTC 3 2 – 1 15-9 4 pont

2010. szeptember 19.
Férfi teke
Szuperliga – 3. forduló, Népliget:
FTC – Ózdi VFTC 2-6 (3376-3410)
Budai 584, Bíró P. 567, Tóth Z. 566, Rendes 560, Danóczy 559, Hűvös 540
Edző: Aranyosi László
Pontszerző: Budai, Tóth Z.

A Szuperliga állása:
6. FTC 3 1 – 2 11-13 2 pont

2010. szeptember 18.
II. VB válogató, Tornacsarnok:
felemás korlát: 4. Tóth Renáta 11.550
gerenda: 1. Tóth Renáta 14.450
talaj: 2. Tóth Renáta 13.400
ugrás: 1. Tóth Renáta 14.100

A II. VB válogató végeredménye:
2. Tóth Renáta 26 pont

A VB válogató végeredménye:
2. Tóth Renáta 46 pont

Zsiga László
FTC Múzeum

A régebbi eredmények erről az oldalról érhetők el.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS