A Fradi játékosait bemutató sorozatunkban következzék az a játékos akit, amikor ideérkezett, nagy reményekkel vártunk, ám a csapatba stabilan nem tudott beépülni. Nem úgy, mint idén ősszel, amikor Székesfehérvár óta kirobbanthatatlan a csapatból és elkezdte a gólgyártást is. A Vasasnak egy mesterhármassal köszönt. André Schembrivel beszélgettünk.

– Málta napos szigetén születtél, ahol könnyen válik az ember a nap szerelmesévé. Hogyan férkőzött egy másik érzelem – a labda iránti szenvedély – a nap imádata mellé?
– Egész kicsi koromtól futballozom, focista családba születtem. A mi családunk egy igazi futballdinasztia. A nagyapám az első máltai válogatottnak volt a csapatkapitánya, klubszinten a Floriana nevű együttesben szerepelt. Ennek a klubnak zöld-fehér a színe, jómagam már csak ezért is szerettem volna a Fradiba jönni. Valamikor a hetvenes években a Fradi játszott is a máltai zöldekkel. A labdarúgásba tehát nem valamikor belecsöppentem, hanem ez velem született dolog volt. Már elég korán érdeklődtem édesapámtól, hogy vajon meg tudnám-e állni a helyemet külföldön, hiszen Máltán a labdarúgás finoman fogalmazva sem a legmagasabb szinten zajlik. Huszonegy éves voltam, amikor megkaptam az első külföldi szerződésemet, ami nem volt könnyű döntés a számomra, mert ott kellett hagynom a környezetemet, a barátaimat és a napos, kellemes időjárást. Rengeteg dologról mondtam le azért, hogy futballozhassak. Az ambícióim azonban továbbra sem csökkentek, szeretnék még tovább fejlődni, és még tovább lépni.

– Említetted, hogy futballista családban születtél. Gondolom, akkor édesapád külön is foglalkozott veled.
– Igen, ez természetes! Sőt annyira foglalkozott, hogy az én első edzőm az édesapám volt. Édesapám és a nagypapám a mai napig nézik a meccseimet, itt a Fradiban is. Szerencsére a mai világban már műholdra lövik a tévéadásokat és meg tudják nézni a találkozókat. A mérkőzés alatt jegyzeteket készítenek és a meccs után elküldik nekem az elemzésüket, hogy mit rontottam, min kell javítanom. Engem ők a tanácsaikkal a mai napig majdhogynem edzőként támogatnak.

– Ha a hibáidat jegyzetelik, akkor az előző hétvégén, a Vasas elleni három gólod után sokat nem írhattak.
– Az apám még ezen meccs után is tudott a játékomban hibát találni. Az álláspontja az, hogy nem azzal kell törődni, amit jól csináltam, hanem azt kell rendbe szedni, amit rosszul.

– Mikor kaptál gyerekfejjel először szerződést és hogyan jutottál el a felnőtt bemutatkozásodig?
– Hat éves koromban kezdtem el versenyszerűen futballozni. A Florianában játszottam tizennégy éves koromig, aztán a vezetőség elment és hatalmas változások történtek. A Hibernianshoz kerültem, ahol tizennyolc éves koromig futballoztam. A következő klubom a Marsaxlokk volt, egy jómódú gazdag egyesület, akik ötszázezer euróért vettek meg a Hibernianstól. Két és fél évet játszottam ott, az utolsó évemben megnyertük a bajnokságot. Onnan kerültem először külföldre, Németországba.

– Ne szaladjunk ennyire előre! Hogyan érezted magad az otthonodban, Máltán?
– Engem elég hamar nagy tehetségnek kiáltottak ki. A családom pedig, a futballmúltjuk miatt igen ismert a máltaiak előtt. Máltán jól ment a játék, bár a nagy elvárások miatt nyomás is volt rajtam. Nekem igazolnom kellett a hozzám fűzött reményeket. Ugyanakkor Málta már túl szűk szoba volt a számomra, ki akartam próbálni magamat külföldön is. Sikeres lettem a hazámban, de én nem értékeltem túl azt a sikert, mert én többre hivatottnak éreztem magam.

– Nem mehetett rosszul a játék akkoriban, hiszen még a máltai időszakodban behívtak a válogatottba.
– Valóban jól ment a foci. Ahhoz, hogy beválogassanak a nemzeti tizenegybe, nem volt elég a nevem, tökéletesen kellett futballoznom azon a szinten.

– Mit jelent számodra a válogatott?
– Rengeteget jelent, hiszen a válogatott egy családi hagyomány is a számomra. Egy idő után azonban eljutottam odáig, hogy ugyan nagy megbecsülés az, ha meghívnak a nemzeti tizenegyhez, azonban nekem elsősorban ott kell teljesítenem, ahol megfizetnek. Ez most a Ferencváros, és számomra jelenleg ez az első. Itt fizetnek, ebből élek, itt kell a maximumot adnom.

– Édesapád is magára húzhatta a válogatott mezt?
– Igen, az édesapám is szerepelt a válogatottban, de amíg a nagyapám kapitány is volt, az apám már nem.

– Az első gólodat a válogatottban pont Magyarország ellen szerezted. Számítottál rá, hogy azon a meccsen ti hagyjátok el győztesen a pályát, ráadásul a Te góloddal veritek meg a magyar tizenegyet?
– A meccset megelőzően reményünk sem volt arra, hogy győzhetünk. Aztán szereztünk két gólt, és ezzel egy tizenhárom éves nyomasztó szakaszt tudtunk lezárni, ugyanis ennyi idő volt az, amíg nem tudtuk Magyarországot legyőzni. Ez bennem egy nagy szeretetet hozott létre Magyarország felé, hiszen ez volt az első lépcső a sikereim útján. Málta után nekem a második kedvenc nemzetem a magyar. Ezt tovább erősítette, hogy Magyarországon a Ferencvárosba szerződhettem.

– Hogyan kerültél ki a nemzeti csapatból?
– A régi szövetségi kapitánnyal nem volt semmi problémám. Az új viszont, miután kinevezték, meghívott egy válogatott meccsre, ahol egy percet játszatott. Ekkor én már Ausztriában játszottam és ezért ki kellett hagynom tíz napot. Kimaradtam a klubomnál folyó munkából azért, hogy egy percet szerepeljek a válogatottban. Ezt én nagyon rossznéven vettem, mert nekem elsősorban a klubomnál van a munkám és kiestem az edzésekből, amit az egyesületemnél végeztem. Nem jó dolog kiszorulni a csapatból egy perc válogatott szereplés miatt. Ezt én egy percért nem tudom megtenni. Sorban kaptam a meghívókat a tét nélküli barátságos mérkőzésekre, amiket végül lemondtam. Utána viszont a tétmeccsekre már nem hívott. Annak ellenére elmaradt a meghívásom, hogy a szövetségi kapitányt szétszedte a sajtó emiatt.

– A három gólod utáni örömkiáltás azonban, úgy gondolom Máltáig is elhangzott.
– Azért tudtam ekkorát kiáltani, mert a két vereség után olyan nagy volt a feszültség bennünk, hogy nem tudtam ezen uralkodni. Ez kiszakadt belőlem. A máltai televízió mutatta a góljaimat és most az én nevemtől visszhangzik az ország. Ez egy nagy csapás az edzőre, mert most nagyon népszerű vagyok odahaza.

– Számítasz egy ilyen jó teljesítmény után válogatott behívóra?
– Most fogunk játszani Grúzia ellen, és azt csicsergik a madarak, hogy hívni fognak a válogatottba. (A beszélgetés óta kiderült, hogy a madarak tudtak valamit, hiszen André meghívót kapott a máltai válogatottba.)

Nekem az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, hiszen most ismét azzal kell szembenézzek, hogy a klubomnál kiesek a munkából. Azonban nekem erkölcsi kötelességem, hogy ezt a megbecsülést elfogadjam a válogatottnál.

– Egy picit elkanyarodtunk a klubcsapataidtól. Az első külföldi egyesületed az Eintracht Braunschweig együttese volt. Itt pontosan mennyi időt töltöttél el?
– Egy évet fociztam Braunschweigben, de az első két hónap szörnyű volt. Elkerültem otthonról és nem találtam a helyemet. Nem szerettem a német életformát, nem tudtam főzni, minden a nyakamba szakadt. Aztán letisztultak a dolgaim és ennél a csapatnál szereztem először mesterhármast. A szurkolók elfogadtak, sztárként kezeltek és imádatukkal halmoztak el. Én erőmön felül harcoltam a pályán értük, de pont ekkor jött az az ominózus vita a szövetségi kapitánnyal a tíz napos összetartás miatt. Sajnos kiestem a klubom vérkeringéséből és utána már nem jól alakult a sorsom.

– Végül el is köszöntél az egyesülettől. Mi volt a következő állomás az életedben?
– A Carl Zeiss Jena csapatában kaptam egy lehetőséget, ahova kölcsönjátékosként érkeztem, hiszen a tulajdonosom ekkor még mindig a máltai csapat volt. Egy évig fociztam itt. Nagyon jól kezdtem és jól is éreztem magamat, de mivel nem jöttek az eredmények, az edzőt leváltották. Az új edző, ahogy ilyenkor szokás, néhány játékost félretesz, szelektál. Természetesen itt is ez történt és sajnos kikerültem a csapatból. Aztán az utolsó két hónapban visszakerültem a csapatba. Utána még sokáig telefonálgattak nekem, hogy menjek vissza. Én azonban nem mentem, mert nagyobb terveim voltak, elsősorban Angliába szerettem volna menni. Amikor a Jena együttesében szerepeltem, akkor a német kupában gólt is rúgtam a Kaiserslautern csapatának. Ez is növelte később az értékemet.

– Innen hova igazoltál?
– Ausztriába, az Austria Kärnten csapatához. Csodálatos, harmincezer befogadóképességű stadionjuk volt, azonban nekünk rosszul ment a játék, a klubnak pedig anyagi problémái voltak. Decemberben már tudtam, hogy nem fogok itt tovább játszani, hiszen anyagilag az egyesület sajnos egy romhalmaz volt. Telefonáltam a menedzseremnek, hogy beszéltem a klubbal, ahol belátták, hogy anyagi problémákkal küszködnek, így nem akadályoznak meg benne, hogy új helyet keressek magamnak.

– Innen a Ferencvárosba vezetett az utad. Hogyan jött ez a lehetőség?
– Volt egy ajánlatom Ausztriából, egy Németországból és egy izraeli csapattól is. Mivel azonban Justin Haber itt védett, és ő nekem jó barátom, megkérdeztem a menedzseremet, hogy nem tudnék-e a Fradiba jönni? A tisztánlátás kedvéért elmondom, hogy Justinnal a menedzserünk közös. Sajnos, azt a választ kaptam, hogy a Fradinál nem ismernek engem. Az itteni vezetők azt kérték, hogy küldjek egy DVD-t, utána pedig háromnapos próbajátékra kellett jelentkeznem. Utána egyből szerződést ajánlottak.

– Milyen ismereteid voltak előtte a Fradiról?
– Korábban is elég sokat hallottam már a Fradiról, Máltán mindenki ismeri a Ferencváros nevét. Már csak azért is, mert egyszer 6-0-ra megverte a Fradi a máltai bajnokot. A Fradi rengeteg nemzetközi mérkőzésen szerepelt. Ismertem a híres játékosait, Albertet, Lipcseit, Gerát. Tudtam, hogy egy nagyon jó nevű csapathoz igazoltam.

– Mit éreztél, amikor aláírtad a szerződésedet a Ferencvárosnál?
– Rendkívül boldog voltam, hiszen nekem ez az első olyan csapatom, amelyik igazán fajsúlyos, ami már egy nagy csapat. Végtelen öröm töltött el, nagyon elégedett voltam a sorsommal.

– Amikor a Fradiba kerültél, már az elején megvillantottál a tehetségedből részleteket, de a játékod még nem volt igazán erőteljes. Mi volt annak az oka, hogy nem tudtál kiteljesedni?
– Mielőtt a Fradiba érkeztem, súlyos problémáim voltak. Egy álom szakadt meg számomra Ausztriában azzal, hogy ott anyagi gondokba jutott az együttesem. Én akkor hazamentem Máltára, hiszen karácsonyi szünet volt. Bementem egy bárba, ahol egy őrült szemen vágott egy pohárral. Kórházba kerültem és csak egy hajszálon múlott, hogy nem veszítettem el a szemem világát. Az orvos azt mondta, hogy akkora szerencsém van, hogy ilyet ő még nem is látott. Amikor Magyarországra jöttem, az Újpest ellen játszottam a ligakupában. Ekkor én nem is voltam még itt mentálisan, csupán a testem volt jelen. Akkor Craig Short lerohant, hogy se futni nem tudok, se játékban nem vagyok jó. Nagyon mélyen voltam és ilyenkor még mélyebbre kerül az ember. Másnap leültem Shorttal és elmondtam neki, hogy mi is történt velem valójában.

– Mi történt ezután az őszinte beszélgetés után?
– Segítettek nekem, mert elvittek egy sportpszichológushoz, aki felépített engem. Azonban az említett eset miatt, fizikailag még nem voltam készen. Akkor én vasszorgalommal nekiálltam dolgozni. Az edzések és a meccsek után is tovább maradtam, különedzéseket végeztem. A Fradival egy négy hónapos szerződést kötöttünk és mivel ez a négy hónap hamarosan a vége felé közeledett, kezdtem én is hangulatilag ismét lefelé csúszni. Azonban ekkor kaptam a hírt, hogy a Ferencváros plusz egy éves szerződést kínál nekem. Akkor engem elfogott egy csodálatos érzés és megfogadtam magamban, hogy meghálálom ezt a bizalmat.

– Craig Shortot Prukner László követte a Fradi kispadján. Az új mester is fizikális lemaradást állapított meg nálad. Ekkor azonban már külön edzéseket is végeztél. Jogosnak találtad ezt a kritikát?
– Lényegében igaza volt a mesternek. Azonban nem arról volt szó, hogy nem voltam elég erős. A szezon előtt egy hét szabadságon voltam otthon. Azért hangsúlyozom az egy hetet, mert ez kevés idő ahhoz, hogy egy év fáradalmait és sérüléseit kipihend, ahhoz minimum két-három hét kellett volna. Amikor elkezdtem az edzéseket, voltak sérüléseim a vádlimban és a lágyékomban, ezért sem tudtam maximálisan teljesíteni az edzéseken. Amint ezekből felgyógyultam, jó erőnléti állapotba kerültem és a csapatba is beverekedtem magam.

– A teljesítményeden látszik, hogy alaposan felerősödtél.
– Jó erőben vagyok, de a mai napig, amikor az edzésnek vége van, én teljesen önszorgalomból megyek kondizni és folyamatosan erősítek. Lehet, a pályán néha úgy tűnik, hogy megint elesett a máltai srác, azonban sok esetben legalább egy szabadrúgást szeretnék kihozni a szituációból.

– Mivel töltöd a szabadidődet?
– Reggel edzésem van, utána ebédelek és folytatom a Máltán honos gyakorlatot, sziesztázok. Miután pihentem egy picit, kimegyek a városba sétálni. Budapesten gyönyörűek az épületek és a lányok. Nagyon jól érzem magam itt, ebben azért az is segít, hogy Justin Haber is Magyarországon van. Amikor elönt a honvágy érzése, akkor csak beszélgetni hívom Justint. Minden nap beszélek skype-on a szüleimmel. Van már baráti társaságom is Budapesten, akikkel le tudok ülni egy kávéra, egy kellemes beszélgetésre. Nagyon jól érzem magam Magyarországon.

– A szavaid szerint Justin a jóbarátod. Van a csapatból más is, akivel jó kapcsolatot ápolsz?
– Mindenkivel jó a viszonyom, de különösen jó Abdival. A magyarok közül nagyon kedvelem Rósa Dinit. Egy jó humorú, nagyon rendes srác, akinek azonban nem vehetem túlságosan igénybe a türelmét, mert neki családja van. Őt egy nagyon jóindulatú embernek tartom és nagyon kedvelem.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami meghatározza az életedet?
– Én nagyon vallásos vagyok, naponta kétszer imádkozom. Máltán minden vasárnap elmentem templomba. Ez alapvetően meghatározza az életemet. A másik irányvonal az, hogy én vagyok az első máltai játékos, aki eligazolt a hazájából és esélye van elhódítania valamilyen kupát. Ez nagyon motivál és vezérel engem.

– Az emberekről egy nagyon jó tükröt ad, hogy mikor igazán gödörben vannak, akkor honnan merítenek erőt a kilábaláshoz. Neked mibe sikerült belekapaszkodnod?
– Amikor igazán mélyen voltam és a Fradi tartalékcsapatában kezdtem el játszani, akkor bár volt külső segítségem, de elkezdtem azon gondolkodni, hogy valamit rosszul csinálok. Voltak a pályán és az edzésen is apróbb fegyelmezetlenségeim, és eldöntöttem, hogy ezeken változtatni fogok. Engem az rettentően motivált, hogy egy nagy csapat tagja lehetek, hiszen ez volt az álmom. Ez a csapat pedig segített nekem azzal, hogy megbízott bennem. Ez adta az erőt, utána pedig megfogtam a saját hajamat és kihúztam magam a gödörből. Nem sírtam mások nyakán és nem követeltem mások segítségét, a problémámat végül megoldottam saját magam.

– A Vasas elleni mesterhármassal beloptad magad a szurkolóink szívébe. Mit üzennél Fradi drukkereinek?
– Nekem egy óriási kitüntetés az, hogy a Fradiban játszhatok. Maximális alázattal vagyok a labdarúgás iránt. A lényeg számomra az, hogy megajándékozhassam minél többször a szurkolóinkat a jó játékommal és a teljesítményemmel győzelemhez tudjam segíteni a csapatot.

Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. szeptember 28.

(A fordításért köszönet Arányi Józsefnek)