2024. december 22. vasárnap

Nyereményjáték’2010: vigaszdíjak

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 14.

Lám, mégsincs vége. A végeredményt közlő cikk után is megszaporodtak a hozzászólások, több jött, mint a játék öt fordulója alatt együtt. És a szervező telefonja is csak csörgött. Volt vélemény. És ez jó! Megmozdult valami, ami örömmel tölt el, hiszen egy Fradiról szóló játék csak akkor jó igazán, ha hat az érzelmekre. Nos, úgy tűnik, ez hatott. Ezen bejegyzés oka mégsem ez, hanem, hogy a Baráti Kör vezetői is felfigyeltek a játékra. Nagy örömünkre, utólag is korrigálták a nyereménylistát, vigaszdíjakat ajánlottak fel.

A játék az elejétől fogva úgy szólt, a győztes mindent visz. Az elején ez nem is okozott problémát, hisz mindenki győzni akart. De, mint tudjuk, a játékban győztes csak egy lehet. Óhatatlan, hogy a második, a harmadik, akik csak alig maradnak le a címről csalódottak lesznek.

Szerencsére nem is kellett ez ügyben beszélnem a Baráti Kör vezetőivel, ők kerestek meg, hogy ezt mindenképp, még ha utólag is, de korrigálnunk kell. Méltányolnunk kell azt a kutatómunkát, amit a játékosok a játék folyamán végig kifejtettek. Akik ezúton is bizonyították, hogy számukra a Fradi mit jelent.

Nem ragozom tovább! Az FTC Baráti Kör vezetői, látva a játék menetét azt a döntést hozták, hogy a nyereményjáték második és harmadik helyezettjei – kvázi a dobogósai – vigaszdíjban részesülnek.

Ezek szerint a 2. helyezett Fradibalázs és a 3.helyezett HÁROM E egyaránt megkapja azt a lehetőséget, hogy az FTC Baráti Kör tagjává váljon és ehhez az első éves tagdíjat nem kell megfizetnie. Kézzelfoghatóbb jutalomként pedig mindketten megkapják az FTC Baráti Kör jelvényét. Nyereményük átvételére javasoljuk a Baráti Kör legközelebbi személyes összejövetelét, ahol nagy örömmel szorítuk meg majd a kezüket.

Minderről őket a megadott elérhetőségeiken értesítjük, ám itt és most mindenki számára közhírré tesszük.

Gratulálunk nekik is, mint ahogy mindenkinek, aki részvételével megtisztelte a játékot.

Mint a játék szervezője, mindezt személyesen is köszönöm. És mindenkitől elnézést kérek, ha úgy érezte, hogy némely kérdés nem volt túl fair vagy egyértelmű. Restellem e hibákat, ha legközelebb ilyen játék szervezésére vetemedem, biztos ezekből is tanulok.

Köszönettel

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS