2024. november 25. hétfő

Beszélgetés Bali Péterrel

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. október 15.

Prukner László, Nagy Tamás, Kakas László. A mai Fradi edzői stábjának a tagjai. Mindegyikükkel beszélgettünk már. Van azonban még egy társuk, aki kevésbé látványos, de roppant fontos feladatot végez. Egyebek közt az erőnlétért is felel. Ő Bali Péter, aki kollégáihoz hasonlóan őszintén és nyíltan beszélt eddigi pályafutásáról, a Fradinál végzett munkájáról. A következőkben ismerjük meg az ő gondolatait.

– Jól tudom? Soha nem futballoztál versenyszerűen?
– Jól tudod, valóban nem futballoztam soha versenyszerűen. A gyerekkoromban természetesen én is fociztam a többiekkel, az iskolai csapatban is rúgtam a labdát, Ahogy a többi gyerek, én is szerettem focizni. Azonban engem hét éves koromban elvittek az uszodába, utána ott ragadtam tizennyolc éves koromig. Magától értetődő, hogy minden más sportágat is kipróbáltunk, így fociztunk is. Amikor egy időre szüneteltetnem kellett az úszást, akkor még hívtak is Kaposváron, hogy menjek focizni, de én megmaradtam az egyéni sportágaknál.

– Milyen volt a gyerekkorod?
– Kaposváron születtem és teljesen átlagos gyerekkorom volt. Az időm nagy részét kitöltötte az iskola és a sport. Az úszásról annyit azért el kell, mondjak, hogy aki ezt a sportágat űzi, annak általában napi két edzése van. Az egyik fél hattól hétig, utána rohanás a suliba, majd az iskola után újra edzés és tanulás. Este örültünk, hogy bedőlhettünk az ágyba. Persze azért ebbe belefért még a játék is a környékbeli gyerekekkel.

– A családodban volt rajtad kívül még valaki, aki sportolt?
– Édesapám versenykerékpáros volt. Ő az ötvenes években űzte ezt a sportágat. Akkoriban az egy más világ volt még.

– Az úszás monotonsága nem vitt el a vízilabda felé?
– Nem, mert én jó monotónia tűrőképességgel rendelkezem. A mostani nyugodt természetemet is részben az úszásnak köszönhetem. Természetesen játszottunk vízilabdát is, és azt kell mondanom, szerettem is a játékot, de számomra az egyéni sport már akkor is nagyobb kihívást jelentett.

– Az úszáson belül milyen sikereket értél el?
– Váltóban az országos bajnokságon ezüstérmesek lettünk. Én pillangó és hosszútávúszó voltam, ahol általában a legjobb nyolc között végeztem. Nem lehetett olyan igazán kiugró tehetségnek nevezni, mert voltak nálam sokkal jobbak is az országban.

– Végig Kaposváron maradtál?
– Igen. Kivétel, amikor az egyetemre jártam, de az már egy későbbi időszak az életemben.

– Azt mondtad, tizennyolc éves korodig voltál úszó. Mihez kezdtél, miután felhagytál az úszással?
– Olyan kihívást kerestem, ami még az úszásnál is nehezebb volt. Ez lett a triatlon. Úgy gondoltam, úszni már úsztam eleget, eléggé kiismertem a sportágat. 1984 körül kezdődött a triatlon kialakulása Magyarországon. 1988-ban pedig már körvonalazódott az egész sportág képe. Láttam, hogy ez egy embert próbáló sportág, ahol úszni, kerékpározni és futni kell megállás nélkül. A világ egyik legnehezebb sportágának tartják a mai napig is. Akkor én szép fokozatosan belevágtam, de akkoriban itt Magyarországon még nagyon alakulóban voltak a viszonyok.

– Említeted, hogy az úszás már nem tudott sok újat nyújtani, azonban gondolom, a futás és a biciklizés technikailag is egy új kihívás volt.
– Természetesen rengeteg új dologgal kellett szembenéznem, az egész ország tanulta még ezt a sportágat. Az úszás mellett azonban én már futottam is, hiszen köztudott, hogy az úszók elég sokat futnak. Aztán egyesületet alapítottam. Volt Kaposváron egy triatlon sportklubunk, ami a mai napig létezik. Nekem az eredeti szakmám tanár, tehát a gyerekekhez valamilyen szinten közel állok. Belefogtunk egy nagy munkába, Kaposváron elsőként honosítottuk meg a triatlont. Az országos klubok rangsorában, száz klub között a legjobb helyezésünk, hogy hatodikak tudtunk lenni. Voltak korosztályos magyar bajnokaink, válogatott sportolók, Európa bajnoki helyezettjeink és világbajnokságra is kijutottak versenyzőink.

– A sport mellett a szervezés gondolom, egy kemény plusz lehetett az életedben. Honnan volt benned ehhez képesség? Teljesen zöldfülűként vágtál bele vagy volt már valami rutinod, képzésed egy ilyen egyesület szervezéséhez?
– Valamilyen szinten az egyetemen tanultunk sportszervezést, de persze ott sem ez volt a fő csapás. Fonyódon 1994-től részt vettem a Középtávú Triatlon Országos Bajnokság szervezésében. Végül a ranglétrát végigjárva a szervezőbizottság alelnöke lettem. Emellett elindítottuk a már említett egyesületet is Kaposváron, tanítottam és sportoltam is. 1992-től én mostanáig folyamatosan tanítottam is, viszont mióta a Fradiban dolgozom, azóta ezzel felhagytam.

– A triatlonozással is felhagytál?
– Amatőr módon még most is űzöm a sportágat, az egyesületet pedig természetesen már nem csinálom. A Fradi mellett ez már lehetetlen is lenne. Az egyesületet 2005-ben adtam át a kollégámnak, mert túl sok mindent csináltam egyszerre.

– A kaposvári focikarriered miatt kellett átadnod az egyesületet?
– A focicsapathoz 1993-ban kerültem, így párhuzamban akkoriban több munkát vittem. Az iskolát, a triatlont, a triatlonszervezést és a focit. Pluszban még egy vállalkozást is vezettem. 2003 végén keresett meg Prukner Laci, hogy hallott a polar órás mérésekről, de nem annyira jártas ezekben a dolgokban. Mi a triatlonban már évekkel megelőztük a focit ezeknek a méréseknek a bevezetésével és volt már benne tapasztalatunk. Ez először egy beszélgetésnek indult, majd kiderült, hogy közösen tudunk egy olyan dolgot alkotni, ami akkoriban egyedülálló volt a hazai fociban.

– El tudnád magyarázni ennek a módszernek az elvét számunkra, akik ebben abszolút nem vagyunk jártasak?
– Alapjában véve nem egy bonyolult dolog ez. A szív úgy működik, ahogy az autóban a fordulatszámmérő mutatja a motor fordulatát. Minél nagyobb fordulatszámmal megyünk, annál nagyobb az autó teljesítménye is. Az emberi szervezet is így működik, minél nagyobb a fordulat, annál nagyobb teljesítményre vagyunk képesek. Mi ezt mérjük, mégpedig a szív frekvenciája által. Ez egy jó visszajelzése annak, hogy egy sportoló hogyan teljesít. Rengeteg tesztet és mérést végeztünk az évek alatt. Ezáltal, ezekkel az eszközökkel személyre szabottan, pontosan és nem szubjektíven, hanem objektíven tudjuk az emberi szervezet válaszreakcióit mérni. Mivel minden ember más, még csapaton belül is, ezért ezáltal személyre szabottan, objektívan tudunk terhelést meghatározni. Oda tudunk figyelni rá, hogy mindenki az ideális és optimális terhelést kapja meg és ne legyen túl-, vagy éppen aluledzve. Ezt egy embernél szemre nagyon nehéz megállapítani. Ehhez egyébként komoly orvosi műszerek kellenének, így viszont könnyen el tudjuk végezni ezekkel az eszközökkel és tapasztalatokkal ezt a feladatot. Az elmúlt hét év igazolta is, hogy nem sokat tévedünk. Több ezer mérés van a hátunk mögött és az irányvonalat már tudjuk. Egy tudásnak soha nem lehetünk maximálisan a birtokában, de az irány azt mondom, hogy feltétlenül jó.

– Úgy tíz évvel ezelőtt még nem nagyon láthattunk itt Magyarországon ilyen polar órákat.
– Olyan szinten, ahogyan mi ezt itt Magyarországon a Kaposvárnál és most itt a Fradinál használjuk, senki nem teszi még mostanában sem. Ehhez kell egy olyan edző is, akiben megvan erre a nyitottság és szerencsére a Laciban ez megvolt. Aztán miután a focihoz kerültem, én is próbáltam egyre jobban beleásni magam mindennek a tanulmányozásába, hiszen a labdajáték és az egyéni sport ezen a telemetrikus mérésen belül is különbözik egymástól. Ezért nekem is sok mindent meg kellett tanulnom. Egymást segítettük a Lacival. Elmondtam, hogy én mit látok, ő pedig vázolta, hogy ő mit gondol a saját szemszögéből.

– Az úszás, a futás, a biciklizés és egy labdajáték között óriási különbség van az erőhasználat területén is. A fociban például rövidtávokon kell nagy sebességre felpörögni, míg az előbb említett sportágaknál folyamatos, monoton erőt fejtenek ki a sportolók. Ezek a mérések ezért különbözőek más sportágakban? Mást várnak el egy úszótól, mint egy labdarúgótól?
– Azt azért tudni kell, hogy az edzéselmélet mindenhol ugyanaz. A terhelés az mindenhol terhelés, csak az egyik helyen ilyen módszerekkel végzik, a másik helyen értelemszerűen más módszereket használnak. Az egyik helyen hosszabb futásra van szükség, a másiknál pedig rövidebbre. A terhelés azonban mindenhol terhelés. A labdarúgás alapja a futás, de természetesen specifikálódni kellett és rengeteg mérkőzést megmértünk. Figyeltük, hogy a különböző mozgásokra, hogyan reagál a szív. Lemodelleztük a mérkőzéseket és visszanéztük őket. Megcsináltuk azt, hogy az edző eltervezett egy edzést és én pedig mellétettem azt, hogy ez valójában mit jelent a játékos számára. Ebből kiderült, hogy az edzés végül is elérte a célját vagy sem.

– Ilyenkor akár kiderült az is, hogy mely játékos képes egy feladat elvégzésére és melyik nem?
– Olyan nincsen, hogy nem képes rá, csak adott esetben, nagyobb munkával jár annak elérése az egyik játékosnak, mint a másiknak. Egy embernél először fel kell mérni, hogy milyen állapotban van és mennyi és milyen munka hozza ki belőle a maximumot. Csapaton belül is mérünk különböző teszteket pl. ha van egy maximális pulzusa xy-nak, amit ő maximális terhelés alatt tud nyújtani, mondjuk 204. Aztán vegyünk egy másik játékost xz-ét, akinél ez a szám, 184. Ha én azt mondom, hogy mindkét játékosnak 80 %-os terhelést akarok adni, mert a mai edzés ezt követeli meg, akkor nem mondhatom azt, hogy 164-es pulzuson fusson mindegyik, mert akkor az egyiknek ez alacsony, a másiknak pedig magas lesz. Ezen mérések után mindenkinek személyre szabottan meg tudom adni, hogy milyen pulzusszámon fusson és így tudom elérni, hogy mindkét játékos önmagához képest, 80 %-on dolgozzon. Amikor régen együtt futtatták a játékosokat, akkor pont ez volt a hiba, hogy az egyiket alulterhelték, a másikat pedig felül. Ugyanakkor ezekkel a mérésekkel azt is látom, ha valaki nem olyan intenzitással akar edzeni, mint ami tőle elvárható.

– Ennek a mérése nagy anyagi befektetést igényel a klub részéről?
– Szerintem egyáltalán nem. Ezt még Kaposváron is meg tudtuk valósítani, de ha visszanézek, akkor a jóval kisebb anyagi befektetést igénylő triatlonon belül is kivitelezetük. Nem állítom, hogy e nélkül nem képzelhető el egy fociedzés, de szerintem ez egy óriási mankó azaz segítség az objektív felkészülés során. A játékosokkal le szoktunk ülni és megmutatjuk nekik, hogy ez volt a feladat és te ezt így csináltad meg. Ezek után el tudunk gondolkodni, hogy mi lehet a gond, és min kell esetleg változtatni. Az sem jó, ha valaki halálra hajtja magát, mert az edzéstervezés, az úgy működik, hogy egymásra épülnek a folyamatok. Azt kell elérni, hogy a játékos a hétvégére érje el azt a formát, amivel a maximumot tudja nyújtani. Ezt ahány játékos, szinte annyiféle terheléssel lehet elérni. Én egyénenként állandóan figyelem a játékosok eredményeit, majd Lacival megbeszélem, hogy egyénekre lebontva, kinek kell egy cél érdekében több vagy éppen kevesebb terhelés. Másra van szüksége egy harminc éves játékosnak és másra egy húsz évesnek. Vagy például egész más, egy sérülésből éppen visszatartó, felépülő játékosnak a maximális szintje.

– Elmentünk itt az objektív és a szubjektív terhelés felé és elég jól kiveséztük a lényegét. Azonban nem kérdeztünk még az igazán szubjektív dologról, a pszichológia szerepéről az edzések alatt.
– Azt gondolom, hogy ez Prukner László egyik erőssége. A labdarúgás egy észjáték, fejből indul és ezért rettentően fontos ez a terület is. Laci ezt remekül kezeli és azt kell mondjam, ezt a témakört magas szinten tartja. Amiben én ezen a téren erősíteni tudtam, az az, hogy én egy más sportkultúrából jöttem és az ottani gondolkodásmódot építettem be egy picit ide. Sokszor előfordult, hogy játékosokkal leültetett beszélgetni és megkért, hogy meséljem el nekik, miképpen gondolkodnak olyan sportolók, akik más sportágakban szerepelnek. Nem akarom a csapatjátékosokat megbántani, de úgy gondolom, az egyéni sportolók, picit fanatikusabbak és a Laci ezt a fajta hozzáállást próbálta általam áttranszformálni a labdarúgókra. Valamilyen szinten pszichológia az is, hogy én a hétfői futóedzéseken részt veszek. Végigcsinálom azokat a feladatokat, amiket ők, pedig némelyik játékos és köztem van több mint húsz év korkülönbség. Ez talán egy picit respekt a játékosok felé, hogy ott tudok lenni mellettük. Ezek után máshogy fogadják el amit mondok nekik, ez pedig egy apró pszichológiai játék is. Persze ezt nem lehet az idők végezetéig csinálni, mert hatvan évesen biztos nem fogom tudni végigcsinálni ugyanezt, de amíg ez nem esik nehezemre, addig ez egy plusz dolgot tud adni. Egy picit ezzel hitelesebb tudok lenni, hogy ennyi idősen is tudom hozni közel azt a teljesítményt, amit ők.

– Beszéltünk már a műszerekről, a pszichológiáról. A következő témakör a táplálkozás. Gondolom, mivel fitness edző vagy, ez is a te reszortod. Ebben mennyire tudsz a csapat segítségére lenni és mennyire szólsz bele az étkezésbe?
– Egy picit messzebbről vágok bele a témába, hogy az jól érthető legyen. A nemzetközi labdarúgásban azért dolgoznak a szakmai stábok teamekben, mert annyira specializálódott minden terület, hogy elképzelhetetlenné vált a mindenhez értő edző. Van fizikoterapeuta, fitness edző, gyúró, dietetikus stb, melyik mind mind egy külön szakma. Természetesen ez engem is érdekel és a szakmám révén érint is, de azt gondolom, hogy ez is egy picit gyerekcipőben jár még nálunk. Sokkal több van benne, mint amit kihozunk belőle. A helyes táplálkozással szintén a teljesítményt lehet javítani. Jelenleg nálunk a reggelit, az ebédet és a vacsorát nem az egyesület finanszírozza. Nem is tudom, hogy Magyarországon van-e olyan klub, ahol ez nem így történik. Viszont a külföldi kluboknál már más a meghatározó, ami által ellenőrizhetőbb a táplálkozás. Az egy életmód, hogy valaki miként táplálkozik, még egy civil ember részéről is, egy sportoló részéről pedig még inkább.

– Mikor vált a foci az egyedi feladatoddá?
– Ahogy azt korábban már említettem, mielőtt ide a Fradihoz kerültem, én tanítottam. Kaposváron a foci mellett az iskola volt a főállásom. Ez egy folyamat az életemben. Amikor a Laci először megkeresett, akkor számomra szimpatikus volt, hogy valakit érdekel a Polar még rajtam kívül. Az is szimpatikus volt, hogy ezt a rendszert ki tudom próbálni egy csapatsporton belül. Ez egy új kihívás volt. Ami még újdonság volt a számomra, hogy felnőttekkel tevékenykedhettem. Korábban inkább gyereksportolókat edzettem és nekem az is egy plusz motivációt jelentett, hogy felnőttekkel dolgozhattam. Láttam, hogy a Lacival jól együtt lehet működni és amikor az ember észleli a munkája gyümölcseit, akkor még nagyobb kedvet kap. Szerencsém is volt, hiszen miután Kaposváron a csapat mellé kerültem – természetesen nem az én érdemem miatt – az egyesület feljutott az első osztályba. Ez viszont egy picit az én munkám felé is visszaigazolás volt, elfogadtak Kaposváron.

– Az elején mennyire volt neked furcsa a futball, hiszen egy egészen más sportközegből érkeztél?
– Alapvetően én egy optimista beállítottságú ember vagyok és mindig a bizonyos félig teli pohár gondolkozásmóddal megyek mindenhova. A problémákat én elsősorban megoldani akarom. Aki az egyéni sportokból jön és ezáltal tudja, hogy milyen háttérrel működnek egyéni klubok, annak a foci az a kánaán. Amikor a focihoz kerültem Kaposvárott, akkor ennek tükrében semmi okot nem láttam a panaszra. Persze fociklub és fociklub között is vannak anyagi különbségek, de ahhoz képest, amilyen körülmények között dolgoznak egyéni sportolók, a labdarúgás egy más polcon helyezkedik el.

– Az új dolgokat mindenki máshogy fogadja. Van, aki nyitottabb és természetesen van, aki fenntartásokkal áll az újdonságok elé. Hogyan fogadtak a játékosok Kaposváron?
– Vegyes volt a fogadtatásom. Először az újdonság ízét ízlelgették, aztán amikor rájöttek, hogy ezzel lehet őket ellenőrizni, akkor már picit megosztottá vált a társulat. Azonban nagyon nagy segítség volt számomra a Laci támasza, együttműködése. Egy idő után tulajdonképpen teljesen természetessé vált, hogy mi megyünk és mérünk. Alapjában véve a személyemet is elfogadták, hiszen nem vagyok egy szélsőséges ember.

– Kaposváron hét évet töltöttél el. Ez alatt az idő alatt alaposan lemérhetted ennek a munkádnak a gyümölcseit.
– Úgy gondolom, ha valami nem működik, akkor egyik klub sem önmaga ellensége, minek tartana fenn egy alapvetően rossz dolgot? Személyre levetíthető, konkrét példát is tudok mondani. Foglalkozom sérült játékosok rehabilitásával is, amikor eljutnak abba a fázisba, hogy hozzám kerülhetnek. Ilyenkor egy más nexusba kerülünk, hiszen kivesszük a játékost a csapatból és idézőjelben egy egyéni sportolóval kerülünk szembe. Mellé kerülök be én, mint személyi edző, aki szintén egy egyéni sportból jöttem. Ilyenkor, ha egy játékos vevő a munkára, akkor belőle bármi lehet, erőnlétileg még akár jobb is, mint korábban volt. Ezt fizikálisan mondom elsősorban, mert gólt rúgatni természetesen nem tudok senkivel. Azonban ez sem olyan egyszerű, hiszen a magyar labdarúgók, máshogy szocializálódtak és a kemény munkáról alkotott véleményünk ezáltal más. Nemanja Nikolics volt Kaposváron az a játékos, aki minden fenntartás nélkül elfogadta azt, amit csináltunk. Neki volt egy lábközépcsont törése és onnan indultunk el. Miután visszakerült a csapatba, hét meccsen hat gólt szerzett. Utána fél év múlva el is került Fehérvárra. Azt a szezont a mai napig élete legerősebb szezonjának tartja minden szempontból.

– Mennyi idő kell ahhoz, hogy beérjen ennek a munkának a gyümölcse?
– Látszata szerintem már most is van. Az itteni játékosok nem is teljesen újdonságként élték meg ezeket a dolgokat. Valójában azonban, majd ha el tudunk végezni egy téli felkészülést, ami hosszabb és nyugodtabb, mint a nyári volt, amibe tulajdonképpen hirtelen belecsöppentünk, igazán akkor mutatkozik majd meg ennek az eredménye. A fizikális felkészülés a foci szükséges hozzátartozója. Olyanra nem nagyon van példa, hogy valaki hosszútávon gyenge fizikai képességekkel jól játszik, az ellenkezője viszont, amikor egy technikailag gyengébb játékos fizikai téren kompenzál, előfordulhat.

– Úgy hallottam, Kaposváron nem csak erőnléti feladatokat láttál el, hanem fotóztál is, sőt néhány rövidebb cikk is elhagyta a tolladat.
– Szívesen fotózok és ha szükséges volt akkor küldtem képeket vagy egy pár sorban leírtam, hogy mi történt az edzőtáborban. Maximum ilyen jelleggel folytam bele ebbe a munkába. Természetesen nem ez a fő irányvonalam, de ha megkérnek, akkor szívesen segítek ebben is. Az iskolában egyébként szerkesztettem az iskolaújságot, tehát van bennem erre is valami képesség.

– Kaposváron mi volt a legnagyobb személyes élményed, sikered?
– Nem szoktam legekben gondolkozni, de egy személyhez köthető az egyik nagy élményem. Ez pedig nem más, mint a már előbb említett Nikolics történet. Amikor berúgta a visszatérése után az első gólját, akkor én Ausztriában voltam a párommal és felhívott megköszönni a munkámat. Nekem ez mindennél többet ért. Lehet, alapjában véve nehéz ember vagyok, viszont egy köszönömmel, egy kéréssel, nálam bármit el lehet érni. Amikor látom, hogy valaki akar valamit, akkor én pénz nélkül is képes vagyok segíteni, de hiába fizetnek bármennyit is, ha középszerűséget tapasztalok.

– Prukner Lászlót megkeresték a Ferencvárostól, majd egyértelművé vált, hogy elkötelezi magát a Fradihoz. Mikor kerültél Te a képbe?
– Ez a folyamat nem napok, inkább hetek után dőlt el. Amikor egyértelművé vált a döntése, volt egy beszélgetésünk, hogy mi lenne, ha felkérne erre? Ő tudta, hogy kötődöm Kaposvárhoz, több szálon is. Én egyébként is földhözragadtabb vagyok, mint Laci. Kaposváron vannak a barátaim, majdnem minden odaköt. Aztán először csak érintőlegesen beszéltünk róla, majd komolyabban is. Végül úgy döntöttem, belevágok.

– Számítottál rá, hogy meg fog keresni?
– Nem sértődtem volna meg, ha nem keres, ellenben örültem, hogy hívott. Nekem az egy nagyon fontos dolog, hogy kivel milyen kapcsolatot tudok kialakítani, az pedig valamilyen szinten a munkám visszaigazolása, hogy felkért erre a feladatra.

– Említetted, hogy azért már gyerekfejjel is figyelemmel kísérted a magyar labdarúgást. Szurkoltál is valamelyik együttesnek?
– Lehet, ezt most így el sem hiszik nekem, de már gyerekkoromban Fradi drukker voltam. Ez még a Nyilasi, Szokolai, Ebedli időszakban volt. Kaposváron voltam telt házas Fradi meccsen, ahol emlékszem, úgy kellett bemászni a kerítésen. Az idő múlásával azonban felnőttként már nem volt olyan erős a kötődés a részemről és mivel Kaposváron éltem, érthetően szurkoltam a Kaposvár csapatának is.

– Akkor ebből a szempontból is egy hatalmas dolog lehetett az életedben, hogy a Fradiba kerültél.
– A Ferencváros, az a Ferencváros! Ezt nem is kell hosszabban ecsetelnem, hiszen a múltja, a tradíciói magukért beszélnek. Viszont a Ferencvárostól függetlenül azt is el kell mondanom,, hogy én a hétköznapokban mérem le igazán, hogy mi is folyik egy klubnál. Az életet a hétköznapokban éljük meg igazán, legyen szó akár a családról, akár az ember munkahelyéről. Az, hogy én itt lehetek egy ilyen nagy múltú klubnál és tehetek is a sikere érdekében a munkámmal, az egy nagyon felemelő érzés. Tevékeny részese lehetek ezen klub jelenének, ez mindenképpen egy csodálatos dolog.

– Eltöltöttél éveket a Kaposvárnál és most a Ferencvárost szolgálod a munkáddal. Milyen különbséget látsz a két együttes között?
– Anyagit mindenképpen, hiszen a Ferencváros egy tehetősebb klub. Ezen kívül sokkal nagyobb itt a teljesítmény kényszer. Amikor idekerültem, akkor engem itt kellemes csalódás ért, mert nagyon pozitívan fogadtak bennünket. Abba nem mennék bele, hogy erőnlétileg melyik volt a jobb csapat, bár konkrét adataim vannak mindkét együttes játékosairól, de ez maradjon az én szakmai titkom.

– Ha mindkét csapat játékosairól vannak adataid, akkor esetleg abban is tudsz tanácsot adni az edzőnek, hogy kit kire érdemes az erőnléti állapota miatt ráállítani?
– A taktikai dolgokba én nem szólok bele, az nem az én asztalom. Természetesen arról is van véleményem és ha megkérdeznek, akkor el is mondom, de nem szoktam ebbe különösképpen belefolyni. Valójában ennek akkor lenne nagyobb szerepe, ha nem a Laci mellett dolgoznék, mert akkor az edzőnek tudnék újdonságokat mondani az ellenfél játékosairól. Azonban amit én tudok, azt a Laci is tudja róluk, hiszen együtt dolgozva ismertük meg őket.

– Lehet, nehéz helyzetbe hozlak, hiszen csak idén nyáron kerültél a klubhoz, mégis felteszem a kérdést. Mit jelent számodra a fradizmus?
– Most mondhatnék nagy szavakat, de én, mint már említettem a hétköznapok embere vagyok. Amikor a hétköznapok jól működnek, akkor abból eredmény születik. Ellenkező esetben pedig hiába is beszélek akármekkora fradizmusról, csak légbuborék lesz az egész. Az mindenki számára egy óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen klubnál tevékenykedhet. Ez egy óriási érzés. Maga az a hangulat, ami már az első meccsen várt, leírhatatlan. Közhelyeket és általánosságokat azonban nem szeretnék erről mondani, mert elég rövid ideje vagyunk itt. Ez alatt a rövid idő alatt, azonban megéltünk már majdnem mindent. Már látjuk mi fogad bennünket a sikerek után és azt is tapasztaltuk, hogy mivel járnak a kudarcok. Azonban mélyebben akkor tudnék csak beszélni erről a témakörről, ha egy hosszabbtávú rálátásom lenne a Ferencvárosra. Mivel nem voltam eddig szerves része a Fradi történetének, ezért nem tudok érdemben róla hitelesen nagy szavakat megfogalmazni. A legtöbb, amit én is tudok és megtapasztaltam már a saját bőrömön is, hogy a Fradi, az a Fradi! Semmihez nem hasonlítható és akkor rögtön utána már váltok is, és azt mondom nézzük meg, mi van a hétköznapokban.

– Azt már tudjuk, hogyan állsz a hétköznapokhoz, azonban az még nem derült ki, hogy mit csinálsz a szabadidődben?
– A szabadidőmben sportolok, futok, úszok, biciklizek. Ha van rá lehetőségem, szeretem járni a természetet. Itt Budapesten azért erre kevesebb alkalmam van. Amikor tehetem, együtt vagyok a barátaimmal. Sok minden érdekel egyébként, például a csillagászat és a természet minden formában. Kerékpárral járok dolgozni, mert az én gondolkodásomat a környezettudatos gondolkozás vezérli. Ezt a gondolkodásmódot is próbálom személyes példával átadni. Szívesen olvasok és pihenek. talán nincs is olyan téma, amiről nem beszélgetek szívesen.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami meghatározza az életedet?
– Egy Arany János idézetben minden benne van:

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”

Embernek maradni a mai világban sajnos nagyon nehéz feladat és én ezt szeretném elsődlegesen megőrizni. Persze ezen belül tudnék még apró dolgokat mondani, mint például a környezettudatos gondolkozás, ami számomra nagyon fontos dolog.

– Ez miben jelenik meg nálad, a hétköznapokban?
– Azt vallom, hogy a személyes példamutatás a legjobb, tanárként is ezt tapasztaltam meg. Én próbálok az élet minden területén embernek megmaradni, azon belül is sportembernek. Mert azt ugye tudjuk, hogy van sportoló és sportember és a kettő nem ugyanaz. Én az élet minden területén megpróbálom a sportszerűség szabályait betartani. Igyekszem minden napnak úgy nekiindulni, hogy estére a viselkedésemet, a tetteimet ne kelljen megbánnom. Hogy példákat is említsek: ha autóba kell ülnöm akkor, szándékosan nem vagyok hajlandó felvenni a vezetési „kultúránkat”, átengedem a zebrán a gyalogost, a metrón átadom a helyem stb. A környezettudatos gondolkodás terén amikor csak tehetem nem használok autót, vagy szelektíven gyűjtöm a hulladékot, nem pazarlom a vizet és tudatosan nem vagyok jó alanya a mai fogyasztói társadalmunknak. A napi kommunikációban is megpróbálok kultúrált párbeszédeket kialakítani. Nem csak beszélek az egészséges életmódról és sportolásról, hanem életem szerves része mindkettő. Ezek a dolgok nekem nem esnek a nehezemre. Tudom, hogy ezek nem nagy „ügyek” de véleményem szerint értékrendi válságban vagyunk és kellenek a kivételek, a személyes példák.

– Nagyon hiányzik az iskola? Hiszen annyi év után most egy dologra összpontosítasz és már csak egyedül a Fradi van az életedben.
– Nem hiányzik, mert én mindig arra vágytam, hogy valahol száz százalékosan egy dologra koncentrálhassak, és ezt itt most megtehetem. Én kimondottan örülök neki, hogy teljes időmmel a Fradit szolgálhatom. Így sokkal több időm marad arra, hogy felkészüljek egy edzésre és remélem ez a csapat számára is kamatozni fog.

– Neked elsősorban a játékosokkal van közelebbi kommunikációd, a mi záró kérdésünk azonban, a drukkereink felé irányul. Mit üzennél a Fradi szurkolóinak?
– Olvastam, hogy mit mondtak az előttem nyilatkozók és én is csak olyat tudok mondani, amit előttem már többen is elmondtak. Akkor jó, ha a szurkoló minden körülmények között szurkoló marad. Akkor is, ha vereség éri a csapatot és akkor is, ha megszerzi a győzelmet. A csapatnak az a legfőbb segítség, ha a szurkoló szurkol, minden körülmény között. Akkor is, ha a csapatnak nem úgy megy, ahogy az elvárható lenne, sőt, akkor sokkal inkább. Amennyiben lesz a szurkolóinkban türelem és támogatják a munkánkat, akkor annak meglesz eredménye is. Ezért én, amit a leginkább kérek a szurkolóktól, az a türelem.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. október 12.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. Head írta:

    Ez egy nagyszerű interjú egy nagyszerű emberrel!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 15. 12:58

  2. fradizoli írta:

    Ahogy hétről-hétre olvastam az interjúkat a stáb tagjaival, Prukner Lászlótól kezdve, Nagy Tamáson és Kakas Lászlón át Haáz Ferencig mindegyiküknél éreztem hogy nagyszerű emberek és egyben a lehető legprofibb szakemberek! Most ez bővült Bali Péterrel, ő is igazi profi szakember, nagyon klassz, hogy velünk van! További jó munkát kívánok neki a csapatnál!!!!
    Köszönjük ezt az Interjút is!!!!
    Üdvözlettel: Zotya

    Hozzászólás ideje: 2010. október 15. 15:21

  3. Tibo írta:

    Nagyon szimpatikus interjú, nyilatkozat.
    Sok sikert, Péter!

    HAJRÁ FRADI !

    Hozzászólás ideje: 2010. október 15. 17:40

  4. Lizi írta:

    Péterről eddig keveset olvastam és tudtam, ezért különösen élveztem a beszélgetést! Sok érdekeset dolgot mondott. Nagyon tiszteletreméltó munkát végez, ami hasznos a csapatnak. Én is sok sikrt kívánok!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 15. 18:11

  5. GreenyNorbi írta:

    megint egy pompás beszélgetés! szimpatikus ember számomra is az erőnléti edző úr! hajrá zöld sasok!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 15. 21:17

  6. Herkules írta:

    Nem is tudtam, hogy a Pruki ilyen értelmes stábot hozott magával. E az ember most jelesre vizsgázott előttem jellemből és intelligenciából. SZívből kívánok sok sikert a Fradiban néki! ma meg aztán nyerjen a csapat, mert mérges leszek 😀

    Hozzászólás ideje: 2010. október 16. 11:53

HOZZÁSZÓLÁS