2024. december 22. vasárnap

Prukner kontra Kaposvár

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 16.

Pikáns összevetés, de adta magát, hiszen a 100% Fradi megjelenésének a másnapján lesz a Fradi-Kaposvár találkozó. És ugye mindannyian tudjuk, Prukner László honnan jött.

A lap tartalmából:

Prukner kontra Kaposvár
Szombaton rangadó vár a mieinkre. A szezon előtt aligha gondoltuk, hogy ez a megnevezés helytálló lesz a Kaposvár elleni mérkőzésünkre. Pedig az lett, hiszen a negyedik helyezett csapat fogadja a másodikat. Aki miatt pedig még pikánsabb a párosítás, az Prukner László, aki „fél életét” Kaposváron töltötte, és ezer szállal kötődik a somogyi városhoz.

Debrecen: a PSV után jön a Fradi!
Csapatunkra igazi rangadó vár október 24-én. A bajnoki címvédő Debrecen otthonába látogatunk. Oda, ahol legutóbb 2001-ben sikerült nyernünk, azóta többnyire vereséget szenvedtünk a cívisvárosban. A hazaiak most is bizakodnak…

A „szokásos” győzelem az örökrangadón
Sorozatban hetedik hazai bajnoki meccsünkön is legyőztük az MTK-t, méghozzá nem is akármilyen játékkal. Az első félidőben lefociztunk ellenfelünket, a szünet után már nem volt ilyen egyértelmű a fölényünk, de így is magabiztos győzelmet arattunk. Rósa Dénes súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, elmondja mi történt vele.

Kézi: női és férfi csapatunk is szárnyal
Női kéziseink a Győrtől elszenvedett hazai vereség után Szekszárdon javítottak és biztos győzelmet arattak az eddig még nyeretlen ellenfelük otthonában. A mieink holtversenyben a bajnokság harmadik helyén állnak. Ugyancsak kiválóan teljesít férfi együttesünk, a Pécs legyőzésével másodikak vagyunk.

Az FTC Baráti Kör rovata
Focizik és a Fradinak szurkol a megyéspüspök, azaz beszélgetés Dr. Kiss-Rigó Lászlóval

Mindenkinek ajánljuk, kellemes böngészést kívánunk!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS