Újabb bajnoki fordulón vagyunk túl. A tizediken. Akárhogy nézzük, a bajnokság egyharmadán. Negyedikek voltunk a forduló előtt, most a harmadik helyen állunk. Úgy, hogy legyőztük és pontszámban beértük az előttünk állót. Emberek! A Fradi az NB I-ben újra a dobogóért harcol, megkérdőjelezhetetlenül ott van az élen.

Milyen régen vártunk már erre? Míg vártunk, mindig csak nosztalgiáztunk. És szomorkodtunk, hogy más idők járnak. Más idők jártak az igazságtalan és jogtalan kizárás előtti évben is, a három pokolbeli másodosztályú évről most ne is beszéljünk. Tudjuk, visszajutván jogos játszóhelyünkre, akkoriban újra szoktatni akarták velünk azt. Azt a helyet, amelyet egy évszászadon keresztül mi uraltunk, a mi szereplésünk tett olyanná, amilyenné lett. Prüszköltünk is eleget, no de ilyet? Komolyan gondolják? Láttuk, igen. Azt hitték, egy „feljutó” csapatnak először jó a középmezőny is.

Szerencsére ez az éra elmúlt. Az ezt hirdetők is letűntek. Új csapatot kellett építeni. Persze a semmiből, hiszen a Fradi nimbuszát megkoptatták az idők. Hittük, ez csak múló állapot. Hittük akkor is, amikor mindenki arról értekezett, a Fradi csak gyengült. Nálánál hátrébb végző csapatokból erősít. És csak ingyen erősít. Szemben azokkal, akik százmilliókat fordíthatnak csak erősítés céljára. Fordítottak is. Hogyan? Legyen ez az ő gondjuk.

Maradjunk a Fradinál. Sokan ódzkodtak Prukner László kinevezésekor, sokan pedig reménykedtek. Prukner László tudta hova kerül, mely klub invitálását fogadta el. Első nyilatkozatait ma is nyugodtan vállalhatja. Nem szélkakas! Azt mondta mindig, amiben hisz, a munkában, a szisztematikus munkában. Abban, amit a Fradinál is elkezdett. Tudta, ezért mondta is, lesznek nehézségek, amelyekkel szembe kell nézni. De, rögtön ezután azt is, le kell győzni azokat, menni a kijelölt, a győztesnek hitt úton.

Tamáskodók figyelem! Tíz forduló eltelt, a bajnokság egyharmada. Voltak, igen voltak nehézségek, nagy pofonok. De a csapat ott tart ahol. Előrébb mint azok, akiktől a pofonokat kapta. Meggyőződésem, ezt az előnyt velük szemben meg is fogja tartani. Miért? Mert van belső tartásuk. Mert meg tudnak olyan mérkőzéseket is nyerni, amelyeken nincs szemet gyönyörködtető játék, de mégis meg kell nyerni azokat. Ilyen volt ez a Kaposvár elleni meccs is.

Ezt a meccset a helyszínen bántóan kevesen látták. Bántóan kevesen szurkoltak a csapatnak. Annak a csapatnak, amelyik pont azokat a reményeinket váltja valóra, amelyeket az eredményekben szűk esztendőkben mindannyian tápláltunk. Hogy újra olyan csapatunk lesz, amely az első osztályban az első helyezésekért harcol, mert a Fradinak mindig azért kell harcolnia. Nem vesszük észre, hogy most ilyen csapatunk van? Vakok vagyunk? Csak ennyien vagyunk?

Minden tiszteletem azoké, akik szombaton este is a helyszínen szurkoltak és éltették csapatunkat. Nyilván írásom keserűsége nem miattuk van. Sokkal inkább azokhoz szólok, akik a XXI. század vívmányainak kényelmét élvezik. Akik leülnek úgy a televízió elé, hogy tudják, akár ki is jöhettek volna. De nem jöttek! Nem jöttek az október közepi jó idő ellenére sem, amely szinte tökéletes futballidőnek volt mondható. Meteorológiailag ennél már csak rosszabb jöhet, hideg, eső, szél, hó. Akkor az lesz az ok? Akkor lesz mivel takarózni? Nézzük meg a tévén, olvassuk el a neten, ezzel letudjuk? Nem! Ezt én nem tudom elfogadni. Én konzervatív vagyok. Nekem egy meccs csak a helyszínen meccs. Nekem éreznem kell mindazt, ami azt körülveszi. Nekem szurkolnom kell, ha kell berekedésig. Nekem örülnöm kell, ha csapatom ezt a győzelmével meghálálja és a bajnokság szempontjából a legszebb reményeimet táplálja.

És én ennek örülök. Örül az a párezer ember is, aki velem együtt a helyszínen élvezi ezt. De hol vannak a többiek? Hol vannak azok, akik szerint a Fradinak nem elég egy 22 ezres új stadion? Miért nem bizonyítják, hogy ez a szám nevetségesen kevés? A Fradi ennél sokkal többet érdemelne! Az a Fradi, amelyik bebizonyítja, hogy a Fradi igazi hagyományanak megfelelően küzd, az mindenképp.

Hol van az a sok százezernyi fradista? Alszik? Mikor ébrednének fel? Ha a Fradi BL-t nyerne? Csak az lenne az ébresztő? Vagy tán még az sem? Mert az nem magyar Fradi lenne? Bár, már ott tartanánk! Egyelőre itt vagyunk, 2010. október 17-én, a magyar labdarúgó NB I tizedik fordulójában. Ott, ahol a Fradi Fradiként szerepel. Újra ott, ahol a történelmének több mint száz éve predesztinálja, az első helyért harcolva. Nem könnyű harc ez. Támogatást is vár a csapat. Olyan támogatást, amelyet a múltban is mindig megkapott.

Ezért kérdés a kérdés. Csak ennyien vagyunk? NEM! Nem lehetünk csak ennyien! Sokkal többen vagyunk, akiknek szívét újra megdobbantja egy-egy győzelmi sorozat, egy-egy siker. Mindezt be is kellene bizonyítanunk. A csapat a szemünk láttára bizonyít, most rajtunk a sor, álljunk mellé. Furcsa ilyet írni, hiszen korábban, kevésbé elkényelmesedett időkben ilyenről szó sem lehetett. Olyankor mindig a közönség előlegezte meg a bizalmat, a csapat volt deficitben. Vegyük már észre, hogy most éppen fordítva van!

Vagy tényleg csak ennyien vagyunk?

Nem! Nem! Nem! Én ezt nem hiszem el!

Hajrá Fradi! Most és mindörökké!

Simon Sándor