Megvolt hát az újabb bajnoki cím, a huszonnyolcadik. Normál esetben ilyenkor arra készült volna mindenki, hogy a csapat újra megméretteti magát a BL-ért, azért a csodáért, melynek 1995 őszén már részese volt. Úgy tűnik azonban, ezek az idők nem voltak a normál eset kategóriájába sorolhatók. Bajnoki cím ide, bajnoki cím oda, az együttes edzőt váltott, Pintér Attila helyét László Csaba vette át.

Önmagában már ez sem egy szokványos lépés, az viszont végképp nem, hogy a csapat nem tudta megtartani az értékeit. Távozott Gera Zoltán, Tököli Attila, Dragóner Attila, csak hogy a legnagyobb veszteségeket említsük. persze jöttek újak is, ám egy bajnokcsapat erősítésének nem ez a legegészségesebb módja. Különösen úgy nem, hogy a remélt Bajnokok Ligája szereplésre elég sok mindent feltett, az anyagi stabilitást ettől a rizikós lépéstől várta. Mert, ha az nem jön be… Sajnos, tudjuk, mi lett a következmény. De ne szaladjunk ennyire előre. Maradjunk a bajnokságnál, amelynek végeredménye.

Az MTK-tól 1, az FC Fehérvártól 3, a Békéscsabától 15 pont levonva.

Látható, hogy a bajnokságot megint átszervezték. Helyesebben szólva visszaszervezték. A 12 csapatos, rájátszásos szisztémáról visszaálltak a 16 csapatosra, amely azóta is tart. Az MLSZ valahogy ezektől az át-, oda-, és visszaszervezésektől remélte a színvonal emelkedését. Ha csak ezen múlna? A végeredményt pontlevonások is „díszítik”. Mondjuk, pont egy ilyennek, az MTK -1 pontjának köszönhető a Fradi ezüstérme. Miért volt e drákói szigor? Mert az adott csapatok nem fizettek időben az MLSZ-nek. Mit? Mindegy, a lényeg, hogy fizetni kell, nevezési díjat, ilyen-, olyan nevelési költséget. Körülbelül ekkor indult el a magyar futballban a következetesnek szánt rendcsinálás. Lám, MLSZ-t írunk, de ebben az időben az MLL (Magyar Labdarúgó Liga) szervezte a bajnokságot, szerepe volt a HMLL-nek (Hivatásos Magyar Labdarúgó Liga), a Profi Liga Kft-ről már ne is beszéljünk. Beszéltek helyettük a milliárdok, amelyek a labdarúgásba jutottak, ám fejlődést nem okoztak. Egy biztos, minden nagyon szövevényes és átláthatatlan volt, mondhatjuk, zavaros. Az adósságcsapda minden magyar futballklub életében jelen volt. Ráadásul olyan adósságok, amelyekhez a legtöbbnek köze sem volt, azok a reorganizáció során keletkeztek. Érdekes lenne egyszer ennek a 10 évnek a történelmét egyben látni, ahonnan kiolvasható lenne, mi miből következett, voltak-e olyanok, akik mások kárára erősödtek. Mert az látszott, hogy ugyan nincs megfelelő színvonal a magyar labdarúgásban, üzlet viszont annál több.

No, de ez nem egy oknyomozó, hanem egy futballtörténelmet, a Fradi futballtörténelmét feldolgozó sorozat, térjünk is vissza ehhez. Látható, az új edző az új játékosokkal még viszonylag szinten tartotta a csapatot, elérte a második helyet. Ki gondolta volna akkor, hogy azóta is az marad a Fradi legjobb bajnoki eredménye? Pedig minden szépen indult a bajnokságban, 4 meccs, 4 győzelem, a szurkolók álmai megmaradtak. Az őszi szezon eredménysora sem mondható rossznak, 15 meccsen 11 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség, azaz 35 pont. Ma is bőven elfogadnánk! Erre sikerült egy 6,3,6-os, 21 pontos tavaszt produkálni, éppen hogy megmentve az ezüstérmet. Pedig a Fradiról azt tartották és joggal, hogy általában a tavasza az erősebb. Akkor, ha rendben mennek körülötte a dolgok. A könyvekben így az ezüstérem marad meg, amely eredményében méltó a Fradi dicső múltjához.

A hazai kupaszereplést egyszerűen el kéne feledni. Érdekes dolog ez, hiszen a csapat itt is második lett, akárcsak a bajnokságban, azaz bejutott a döntőbe, amelyet botrányos körülmények között vesztett el a Sopron ellenében. Pikáns meccs volt, hiszen a Sopron kispadján Pintér Attila ült. Három kiállítás, 5-1-es vereség. Hiába, ez a meccs is tavasszal volt. A meccs utóhatásaként a Fradit egy esztendőre eltiltották a hazai kupaszerepléstől. A döntőbe egyébként a Dabas, a Pécs, a Kaposvár és a BKV Előre csapatain keresztül vezetett az út.

A nemzetközi szereplés a már emlegetett BL-álomért indult. Utólag elmondható, majdnem sikerült, nagyon kicsin múlott. Talán éppen azon, hogy a bajnokságot nyert csapat legjobbjait nem kellett volna a selejtezők végéig elengedni. A küzdelemhez a selejtezők második körében csatlakozott a csapat, ahol az albán bajnokon, ha nehezen is, de túljutott. Nem is az idegenbeli 3-2-es győzelemmel volt gond, sokkal inkább a hazai 1-0-ás vereséggel, amikor a meccs végén több esetben is rezgett a léc. De sikerült, és ez volt a lényeg. A főtáblára jutásárt a Sparta Praha csapatán kellett volna túljutni. A reménykedéshez minden alapot megadott az Üllői úti első meccs, amit 1-0-ra megnyert a Fradi. A visszavágón is sokáig állt a zászló, végül hosszabbítás után maradt alul a csapat 2-0-ra, szállt újra el az álom. Viszont elkezdődhetett egy másik, hiszen ezzel nem kiesett a Fradi, csupán az UEFA-kupa küzdelmeibe lépett vissza. Abban az évben már ott is csoportkör volt, amelyért selejtezőt kellett játszani az angol Millwall ellen. A londoni 1-1 után idehaza egy parádés hangulatú mérkőzésen 3-1-re nyert a csapat és bejutott az UEFA csoportkörbe. Mondani sem kell, magyar csapatként először.

Kemény ellenfelek vártak itt rá, sorrendben:

FTC – Feyenoord 1-1

Schalke 04 – FTC 2-0

FTC – FC Basel 1-2

Hearts – FTC 0-1

A továbbjutás ugyan nem sikerült, ám pontot, pontokat sikerült szerezni, így az első BL-csoportkörhöz hasonlóan itt sem vallott szégyent a csapat.

Felhasznált forrás:
www.nemzetisport.hu/lexikon (tabella)
www.ftc.hu
www.youtube.com (peterszky videói)

A sorozat többi része ide kattintva is elérhető.