A mai nap az 55 évvel ezelőtti eseményekről, hazánk népének heroikus forradalmáról, a szabadság iránti elnyomhatatlan vágy kitöréséről és harcáról szól a diktatorikus, elképzelhetetlen túlerővel rendelkező zsarnokság ellen.

Erről szól ez a bejegyzés, amely előtérbe helyezi, hogy ezeknek a történelmi és dicsőséges napoknak egyik központi színtere Budapest IX. kerülete, Ferencváros volt. Az a Ferencváros, melynek polgárai a forradalmi események előtt 57 évvel azelőtt egy olyan egyesületet alapítottak az Erkölcs, Erő, Egyetértés szellemében, mint az FTC.

Emlékezzünk!

Ez a bejegyzés nem először jelenik meg. Úgy gondolom azonban, évről-évre aktuális marad. Nem lehet ugyanis elégszer emléket állítani a hősöknek, akik életüket adták a szabadságért. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Ferencváros nem csak Budapest egyik kerülete. Biztos vannak olyanok, akik még nem olvasták, most viszont megteszik. Ahogy az is biztos, vannak olyanok, akik nem győzik elégszer olvasni.

Ezért címszavakban és néhány képpel felelevenítjük a Ferencvárosban zajló ’56-os eseményeket, amelyeket akkor is mindenki a nevén nevezett, forradalomnak és szabadságharcnak, csak az utána következő néhány dicstelen évtized próbálta ezt eltitkolni.

1. Kilián laktanya

Az egyik legsajátosabb szerepet töltötte be a forradalom idején. A legnagyobb harcok színterén állt, egy időben világszerte legendává nemesült, mivel az otóber 30. és november 3. közötti tűzszünet kivívását a világ a Kilián katonáinak hősiességéhez kötötte. Persze azért ehhez volt köze a VIII. és IX. kerületi civil harcosoknak is.

Ezt a laktanyát vezette a későbbiekben a mártírhalált halt Maléter Pál, akinek egy nyilatkozatát idézzük:

2. A Tűzoltó utcai fegyveres csoport

Mindmáig a leghíresebb ferencvárosi harcoló egység, amely a Széna tériek mellett világszerte elhíresült. Méltán! Vezetőjük egy igazán karizmatikus személyiség, Angyal István volt. A csoport tagjainak többsége budapesti munkás vagy ipari tanuló volt, de tevékenykedtek itt egyetemisták és értelmiségiek is.

Bázisuk a Tűzoltó utca 36. alatt található garázs, a Garázsipari Vállalat telephelye volt. Harcokat vívtak a tűzszünet (október 30. előtt), tevékeny szerepet játszottak a tűzszüneti időszakban (november 3-ig), majd mindhalálig folytatták immár kilátástalan küzdelmüket november 4-e után is, megpecsételve ezzel további sorsukat. Ki hősi halált halt, kit kivégeztek, kinek életét megnyomorították.

3. A Berzenczey utcai – Ferenc téri csoport

Kétségkívül kevésbé ismert, mint az előbb említett Tűzoltó utcai alakulat. Ennek több oka is lehet: nem volt semmi kapcsolata az értelmiséggel; nem szerepelt a forradalom idején írt cikkekben, röpcédulákban, rádióközlésekben, nem képviseltette magát a fegyverszüneti tárgyalásokon. Mivel vezetőinek többsége emigrált, a forradalom utáni fegyvertelen ellenállásban sem vettek részt. Ezzel együtt már október 23-án harcba szálltak a forradalom célkitűzéseiért és talán a a legszervezettebben működtek az önkéntes jelentkezőkből válogatott ferencvárosi egységek közül. Bázisukat a legszegényebb munkásnegyedek, a külső-ferencvárosi Mária-Valéria telep jelentette.

4. A Tompa utcai – Ráday utcai csoport

Ők sem tettek akkora „hírnévre szert, mint a Tűzoltó utcaiak. Ám ez a fegyveres csoport is fontos szerepet játszott a forradalmi napokban. Kezdetektől a „Tompa utcai csoport” megjelölést használták, október
végén átvonultak a Ráday utca 43-45. alatti diákszállóba, illetve a 32. szám alatti moziba, innen a Ráday utcai megjelölés indokoltsága. Szociológiai összetételük szerint, csakúgy mint a többi fővárosi fegyveres csoport, jellemzően 18-28 éves munkások és segédmunkások voltak. A harcokban már az október 23-i, Rádió elleni ostrom idejétől részt vettek.

5. Nem volt az ellenállás és a harcok tevőleges része, mégis fontos szerepet játszhatott, hisz az embereknek egy eszmébe vetett hitét jelképezte és adta vissza, legalábbis a sport területén. Ez volt a Ferencvárosi Torna Club, a kerület polgárainak mítikus jelképe.

Azé a klubé, amelynek elvették nevét és színeit, amelyet ideológiai okokból megpróbáltak eltörölni a föld felszínéről. Csoda-e hát, hogy a harcok, az átmeneti győzelem közepette ez a klub is újradefiniálta önmagát? Visszavette nevét, visszavette színeit, mint olyan ereklyéket, amely 1899. május 3-a óta elvitathatatlanul és mindörökre megilleti.

Már 1956. november 1-jén tudósította „Népakarat” című újság…

Aztán megtörtént a jelzett esemény, a nagy nap, amelyre ezernyiek voltak kíváncsiak, erről a Magyar Népsport tudósított egy nappal később, november 2-án….

Aztán november 3-án már leltárt készítettek, ahogy arról a Valóság című lap írt…

A lényeget talán így lehet összefoglalni:

… nem csak az volt a változás, hogy a csapat visszakapta nevét, színeit, sporttelepét, hanem az is, hogy elégtételt kapott az eltiport nemzeti szellem…

A csapat mindezek után, immáron saját nevén és színeit viselve hirdette a magyarság és a klub dicsőségét a jugoszláviai túráján. Biztos, nem véletlen, hogy az első, immáron hivatalosan is zöld-fehérben és Fradi név alatt vívott mérkőzést az ott játszó emberek megnyerték. Nem is akármilyen csapat, a Vojvodina ellen, annak othonában 3:1-re.

Idézzük fel az összeállítást, melyben kölcsönjátékosok (dőlt betűvel) neve is megtalálható, azonban olyan kölcsönjátékosoké, akik erre az alkalomra úgy váltak fradistává, hogy büszkén hirdették magyarságukat.

Gulyás – Buzánszky, Mátrai, Dalnoki – Ombódi, Dékány – Kertész, Varga, Orosz, Szigeti, Fenyvesi

Csereként pályára lépett: Ilku és Láng

Góllövők: Fenyvesi, Kertész, Orosz

1956. december 17-ét írtak ekkor. Ez volt a Fradi pályán történő újjászületésének a napja. Az a nap, amikor az esélylatolgatás nem ért semmit, mert a zöld-fehérbe öltözött játékosok nem csak egy barátságos futbalmeccset vívtak. Ők ekkor bizonyították be a bennük hívőknek és az egész világnak, hogy a Fradi az nem egy csapat, hanem a Fradi, a ferencvárosi hősök emlékének ápolója, minden ferencvárosi és magyar ember reménysége.

Az összeállítást a Ferencvárosi Helytörténeti egyesület 2006-ban, a Ferencvárosi Almanach sorozatban kiadott, 1956 Ferencvárosban című kötetének és képeinek felhasználásával készítette: Simon Sándor