Ellentmondásos szezon volt a legutóbbi. Viszonylag jó ősz után egy keservesen sikerült tavasz, amelynek végén éppen hogy, de sikerült az ezüstérmet megszerezni. Ez legalább biztosította a nemzetközi kupaszereplés folytatását. Ám azt mindenki tudta, ha a tavasz játéka és eredménysora folytatódik, az nem sok jóval kecsegtet majd. De a fradisták mindig híresek voltak arról, hogy a vágyaik, a reményeik felülírják a realitásokat.

Példának okáért 2005 nyarán azt, hogy a klub anyagi helyzete cseppet sem volt megnyugtató. A Fotex távozása után volt egy pillanatnyi csúcs, a 2004-es bajnoki cím, ám a BL-ből való kiesés szertefoszlatta a megmenekülés ezen irányát. Mert sokan csak a BL-ből szerezhető pénzben látták az egyetlen menekülési eshetőséget. Az UEFA-kupa csoportköre nyomaiba sem érhetett ennek a BL „mézesbödönnek”. A Celladam lufi végleg kipukkadt, újra az FTC, mint egyesület tartotta el a futballt. Helyesebben szólva, kellett volna, hogy eltartsa. De erre képtelen volt. Elindult a befektetőkeresés hadművelete. Szembesülhettünk azzal, hogy a Fradi név az üzleti életben mégsem oly vonzó, egyáltalán nem tolongtak a befektetőjelöltek. A csapat mellett a terület is érdekelte őket. Az a terület, amely az államé volt. Az államé, amely azt eladni nem kívánta (akkor), csupán tartósbérbe adni. Persze azt sem aprópénzért. Ez sem sikerült. A vezetőség ezzel volt elfoglalva, a csapat aktuális működtetésére semmi figyelem – legfőképp nem anyagi – nem jutott. Így szinte törvényszerű, hogy a csapat folytatta az előző évi bajnokság tavaszi szezonjának mélyrepülését. Mint ahogy az is törvényszerű, hogy ebben az esetben az edzőt tették elsődlegesen felelőssé, ergo László Csabának mennie kellett. A Fradi élére Gellei Imrét nevezték ki, akivel a csapat legalább megemberelte magát és a mélyből feljebb jött.

A versenykiírás értelmében azonos pontszámnál a több győzelmet szerző csapatot végzett előrébb.

Gellei Imre kisebb csodát tett. A standard pénztelenség ellenére folyamatosan tudta motiválni a játékosait, aminek ez lett az eredménye. Mondhatjuk, a hatodik hely egy Ferencvároshoz nem méltó. Ám a szurkolók látták azt is, ez miképp született meg. Nem mondom, hogy értékelték, de nem lázongtak ellene, elfogadták realitásnak. Azzal a vágyakozással, hogy erre lehet majd a jövőben építeni. Lehetett volna, ám voltak, akik ezt nem így gondolták.

A hazai kupaszereplés ebben az évben kimaradt, hiszen az MLSZ az előző évi kupadöntő után erre ítélte a csapatot. Némi előszele volt ez az egy év után bekövetkező valódi viharnak. Annak, hogy látták, az FTC megrogyott, földre esett. Van ilyen az emberekkel is! Okozhatja rosszullét, bármi. Mit tesz ilyenkor a legtöbb ember? Nyilvánvalóan próbál segíteni a bajbajutotton. De van olyan is, akit nem is lehet embernek nevezni, aki odamegy és belerúg a földön fekvőbe, nehogy még véletlenül felálljon. Nos, valami ilyesmit tett az MLSZ is.

A nemzetközi szereplés az előző évi ezüst után az UEFA-kupában indult. A leírt előjelek után nem csodálható, mindez nem sokáig tartott. A nemzetközi futballéletben a Fradihoz képest sehol sem jegyzett fehérorosz MTZ Ripo Minszk már a selejtezőben kiverte a csapatot. Fájdalmas, hogy az Üllői úton az első mérkőzésen is 2-0-ra nyerni tudtak, ezek után a visszavágón hiába győztünk 2-1-re ez már csak szépségtapasz volt.

Ez volt a szezon. Gyötrelmesen indult, reménytkeltően végződött, ám a végkifejlet mégis tragikus lett. Az MLSZ fura urai úgy döntöttek, az új bajnokságot a Fradi nem kezdheti el az NB I-ben, kizárja onnan őket. Tették ezt anyagi okokra hivatkozva, az UEFA licensz szabályzatát alaposan félreértelmezve. Példát akartak statuálni, elcsitítani a többieket. Igen, a magyar futballban ezen időben szinte mindeni lázongott valamiért. Valahogy csak nem akart az egész üzleti lapokon beindulni, mióta arra helyezték, veszteséget veszteségre termelt. Minden csapatnak voltak adósságai, voltak forráshiányai. És ezeket a hiányokat a nézőközönség bevonásával nem tudták – jegyzem a mai napi nem tudják – pótolni. A legtöbb csapat 1000 nézőnél kevesebb néző előtt játszott, egyet kivéve. Igen, ez a Fradi volt. Bár a látogatottság a múlthoz képest itt is drasztikusan csökkent, az 5-6000 néző még mindig megvolt. Nem beszélve arról, hogy idegenben is a Fradi vonzotta a legtöbb nézőt, mint mindig a történelemben. A Fradi meccseit adták a tévék, mert erre volt igény. Ezt a csapatot kellett „kicsinálni”, hogy a többieket vezetni tudják vagy mondjuk úgy, megfélemlíteni? Ha a Fradival meg mertük tenni, veletek is bármikor előfordulhat? Ki tudja? Akár, így is lehetett. A Fradi szálka lett, a Fradit kizárták. Utóbb hiába bizonyosodott be, hogy törvény- és szabályellenesen. Az idő kerekét már nem lehetett visszafordítani. Sajnos azóta sem vizsgálták meg a történéseket. Senki! Pedig új vezetés van. Egy független szakértők által végrehajtott vizsgálat tán rámutathatna egy-két érdekes dologra. Felvetődik a kérdés: ha anyagit már nem is, erkölcsi elégtételt nem kéne adni a történtekért? 2006 nyarán az MLSZ vezetése olyat tett, ami megbocsáthatatlan. A másodosztályba kényszerített egy olyan csapatot, amely a teljesítményével azt soha nem érdemelte ki. Egy olyan csapatot, amely a magyar labdarúgásnak mindig is a zászlóshajója volt. Ezzel a lépésével a közvetlen megsemmisülés közelébe sodorta. Ez volt a célja? Mert az anyagi okokra való hivatkozás álságos volt. Egy csapat, amelyik az első osztályban nem indulhat, miért tud a másodikban indulni? Ahol adott esetben többet kell utazni, ahol ugyanúgy fizetnie kell az alkalmazottait. És ez csak a felszín volt. A folyamatok a mélyben is hatottak. Hiszen ez a döntés szétverte az első csapat mögötti utánpótlást, a juniorcsapattól kezdve egészen a kamaszkorú gyerekekig. Az első osztályban maradó ellenfelek szabad prédaként tekintettek a Ferencvárosra, amelyet ki és le lehet rabolni. Meg is tették. Ezt megtették. Azt, hogy tiltakozzanak, egységesen tiltakozzanak a Fardit ért méltánytalanság ellen, azt nem. Ezért is tehette meg az MLSZ vezetése, valahogy biztos volt ebben. Oszd meg és uralkodj! A módszer most is működött.

A Fradi tehát oda kényszerült, ahová önerőből soha nem jutott volna. A második ligába, a poklok poklára. A döntéshozók arra is számíthattak, ebbe bele fog roppanni az anyagilag amúgy is kivérzett együttes. Pláne úgy, hogy az addig kitartó szponzorai is el fogják hagyni, mert nincsenek meg a megfelelelő megjelenési lehetőségeik. Vagy ha megvannak, azok nem a televíziók képernyőin, hanem a bulvársajtó hasábjain. Ebből persze nem kértek. A terv készen volt, a Fradi ezt úgysem éli túl, magától feladja.

Ma már tudjuk, szerencsére nem ez történt. Ettől függetlenül a dicső múlt legsötétebb évei következtek, amelyeket mégis ebben a sorozatban fogunk – és még csak címet sem változtatva – bemutatni. Viszont azokat az éveket összefogjuk majd egy epizódba, hogy mielőbb a végére érjünk. Ez következik majd legközelebb…

Felhasznált forrás:
www.nemzetisport.hu/lexikon (tabella)
www.ftc.hu

A sorozat többi része ide kattintva is elérhető.