2024. december 3. kedd

A sajtófélórán mondták: Rodenbücher István és Csizmadia Csaba

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. október 27.

Ott voltunk a tegnapi sajtófélórán. A megjelentek közül röviden meginterjúvoltuk Rodenbücher Istvánt és Csizmadia Csabát.

Rodenbücher István

– Első fradista gólodat szerezted a hétvégén.
– Nagyon örülök, hogy immár ferencvárosi mezben is sikerült gólt lőnöm, viszont az eredmény tükrében ez  már kevesebbet ér. A gólomnak örülök, de a találkozóra ennek ellenére rossz szájízzel emlékszem vissza.

– Máskor is el szoktad vállalni a távoli lövéseket?
– Nem különösebben. A pontrúgásokhoz fel szoktam menni és a lecsorgó labdákat próbálom értékesíteni.

– Miben látod a debreceni vereségünk okát?
– Ennek sok összetevője volt. Megzavart bennünket a korai gól és utána már teljesen mást kellett játszanunk, mint amit a mester előre eltervezett. Az első félidő végére magunkra találtunk és próbáltuk a meccset az irányításunk alá vonni. Nem igazán játszottunk jól, de a Debrecen semmivel sem volt jobb nálunk, csak rúgtak egy gólt és ezzel vezettek egy-nullra. A második félidőben mindent egy lapra tettünk fel és támadtunk. Már a kiállítás előtt is jobbak voltunk ellenfelünknél, utána pedig beszorítottuk őket a saját kapujuk elé. Sikerült egyenlítenünk, viszont utána mindenkiben buzgott a győzniakarás és mentünk előre, de picit fejetlenül. Nem volt kellő türelem a labdajáratásainkban, mert minél hamarabb oda akartunk érni a Debrecen kapuja elé. Ezt kihasználva ellenfelünk lekontrázott minket és sajnos gólra váltották a támadásukat.

– Mit vársz a Szolnok elleni találkozótól?
– Bevallom, egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A mostani bajnokságban senkit nem szabad lebecsülni, de nekünk hazai pályán mindenki ellen győzelmi célokkal kell fellépnünk. Számszerű eredményre nem szeretnék tippelni, azonban feltétlenül győztesen, a három pont begyűjtésével kell zárnunk a következő fordulót.

Csizmadia Csaba

– Szerinted min ment el a hétvégi meccs?
– Azon, hogy türelmetlenek voltunk. A Debrecen térfeléig passzolgatva felvezettük a labdát, aztán amikor az ellenfelünk kapujához értünk, mintha elfogyott volna a tudományunk. Elkezdtünk egyénieskedni ahelyett, hogy passzolgatva türelmesen kijátszottuk volna helyzetig a labdát. Nem önzőségből cselekedtünk így, hanem nagyon szerettünk volna gólt rúgni és mindenki egyénileg akarta eldönteni a meccset. A Debrecen lekontrázott minket, a góljuk is egy ilyen ellentámadásból született.

– A végén nem lett volna megoldás egy fault vagy egy apró szabálytalanság?
– Vissza kellett volna szaladni rendesen vagy egy apró szabálytalansággal blokkolni kellett volna a támadásukat. Azonban ez nem egy ember hibája volt. A videón visszanéztük és ennél a szituációnál hét-nyolc ember is hibázott. Sajnos türelmetlenek voltunk, nagyon gólt akartunk szerezni és ezáltal belementünk olyan helyzetekbe, amelyekbe nem kellett volna.

– Nagyon el voltatok keseredve a meccs után?
– Nagyon bántott minket ez a helyzet, de azt kell mondjam, nem tragédia történt. Az utóbbi négy meccsünkből hármat megnyertünk és csak egyet veszítettünk el. Ez úgy gondolom nem olyan rossz. Bízom annyira a csapatban, hogy túl tudjuk tenni magunkat ezen a meccsen és gyűjtjük tovább a pontokat.

– Hétközben a kupában a REAC ellen erős csapattal vesszük fel a versenyt. Mit vársz ettől a találkozótól?
– Csakis a továbbjutást, más nem fogadható el. Hogy ezt egy sima győzelemmel vagy egy egygólos sikerrel érjük el, végülis mindegy. Tovább kell jutni, ez a legfontosabb.

– Akkor erre a hétre két győzelmet tervezel?
– Feltétlenül ebben gondolkodom! Az őszi bajnoki fordulókból még négy meccs van hátra. Én ebből a négy találkozóból tíz pontot várok.

– A REAC elleni mérkőzést tekinthetjük akár egy jó felkészülési meccsnek is a Szolnok elleni bajnoki találkozó előtt?
– A két együttes aránylag egy szinten van. A Szolnok ellen azonban hazai pályán játszhatunk, ami azért lényeges, mert úgy hallom, hogy a rákospalotai pálya nagyon rossz állapotban van. Azonban mindkét együttes ellen győztesen kell elhagyni a stadiont, hiszen mindkét sikerre nagyon nagy szükségünk van.

– Tudom, hogy mindig a következő meccsre kell koncentrálni, azonban már nagyon közel van az őszi szezon vége. Hova várod a csapatot a tabellán?
– Sajnos a Videoton egy picit elhúzott, azonban ez szerintem nem olyan nagy előny. Az előző szezonban is volt nekik ennyi és a végére szépen lecsökkent ez. Úgy gondolom, a dobogón simán ott lehetünk, ha olyan fegyelmezetten játszunk, ahogy azt elvárja tőlünk a mester.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS