Hosszú napok, hetek, hónapok, sőt évek örömét és kínját hordozom magamban. Mint a legtöbb embernek, nekem is van családom, munkám, vannak szeretteim, barátaim. Vannak különféle társaim, akiket különféle jelzőkkel lehet nevesíteni, pédául polgártársaim, munkatársaim vagy éppen szurkolótársaim. Attól függ, életem melyik szegmensét veszem górcső alá. Mindegyikben lehet öröm, s lehet kín.

Igen! Valahol ez az élet. Ér benne jó is, rossz is. Fel kell dolgozni ezt is, azt is. Ebben segíthetnek az álmok.

Nekem vannak álmaim. Az élet minden területén. Ezen a honlapon nem hozakodnék elő mindegyikkel. Csak azzal, ami a Fradit érinti. Mert nekem itt is van egy álmom.

Az álmom lényege, hogy legyen újra egyetértés a fradisták közt. Egyetértés. Maga a szó az alapítók hármas jelszavának egyike. Lehet mondani, a Fradi tekintetében ősi jelszó. Mégis megkopott. Álmomban ezt fényesítem, hogy újra a régi fényében csillogjon.

Ne merüljünk el a hitehagyottság, a reménytelenség, a kilátástalanság, a kétségbeesés tengerében. Vannak a jelennek nehézségei és csalódásai, de ezek nem vehetik el az álmainkat. Nekem nem veszik el, nekem van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen gyökerezik a fradisták évszázados álmában.

Van egy álmom: egy napon újra Fradi lesz a Fradi, ahol és amelyben mindenki egyetért az alapítók jelszavaival, miszerint ez a klub az Erkölcs, Erő, Egyetértés jegyében fogant, élt és fog is élni.

Van egy álmom: egy napon nem csak olvassuk és hirdetjük e jelszavakat, hanem megértjük és annak jegyében cselekszünk. Mindenki, aki e klub körül mozog, legyen akár vezető, sportoló, alkalmazott vagy szurkoló.

Van egy álmom: egy napon a vezetők ennek szellemében vezetik a klubot. Kis klub esetében ez valószínű könnyű. Lehet, könnyű volt 111 éve is, amikor a maihoz képest néhány ember létrehozta ezt a klubot. Ám az elért sikerek gyorsan naggyá tették. És vezetőinek is alkalmazkodnia kellett. Az egyéni érdekeiket feledve a köz, adott esetben a klub érdekében cselekedve, mégis a jelszavak szellemét megtartava. Sok ember között gyakori a nézeteltérés. A jó vezető azonban karizmatikus vezetővé válik, akinek szavában, akinek tetteiben nem kételkednek.

Van egy álmom: egy napon a sportolók átérzik, mely címer díszeleg a mezükön, a szívük fölött. Átérzik a XXI. század professzionálisnak mondott sportvilágában is. Tudom, ebben a században a pénzkereset egy formája ez. Nem is rossz formája. Nézzünk csak szét a világban, mindenütt így van ez. Van azonban, pont a tradicionális kluboknál, ahol legyenek akár valamennyien zsoldosok az éppen ott állomásozó sportolók, valahol kötelező nekik a klub értékeinek közvetítőivé válniuk. Elvárják tőlük. Elvárják a vezetőik, elvárják a szurkolóik. És ott meg tudnak felelni ezeknek az elvárásoknak. A Fradi is egy tradicionális klub. Ráadásul nem csak magyar, európai, sőt világméretekben is. Miért lenne ez nálunk másképp?

Van egy álmom: egy napon a klub alkalmazottai nem csak munkahelynek tekintik a klubot, ahonnan megélhetésük származik. Tudják, hogy kiváltság jutott nekik, amellyel élni kell. Úgy kell dolgozniuk, hogy annak eredménye a klub sikereinek forrása legyen. Mindig és minden körülmények között.

Van egy álmom: egy napon a szurkolók újra szurkolók lesznek. A szó igazi értelmében vett szurkolók. Akik örülnek a sikereknek, bánkódnak a kudarcokon. Mert van ilyen is, olyan is. Együtt örülnek és együtt bánkódnak. Egykoron sokan voltunk. Egészen biztos, hogy személy szerint akkor sem kedvelt mindenki mindenkit. Miért is kellett volna? Bőven elég volt, hogy abban a hetente ismétlődő másfél órában (ha a futballról beszélünk) a társam ugyanazért lelkesedett mint én. A Fradi abban a másfél órában felülírta az életet. Ma egy kicsit bonyolultabb a helyzet. A másfél óra tartama kitolódott. Köszönhetően az internetnek, szinte folyamatossá vált. Lám, én is az álmom ismertetésével untatom azt, aki az olvasásban idáig eljutott. De ha a lelátón nem nézem, kinek a kezét szorongatom egy Fradi gól után, akkor az internet virtuális világában miért kell megkülönböztetni a másikat? Miért vitatkozunk arról, ki a fradista, ki az igazabb fradista? Miért nem elég válasz az, hogy mindenki az, akit örömmel tölt el egy-egy Fradi gól, vagy ami még több, egy győzelem? Örül annak, akár a lelátón, akár otthon? Miért kezdjük el boncolgatni, kinek van joga egyáltalán örülni? Bárki lövi a gólt, bárkik szerzik a győzelmet, nem a Fradi dicsőségére szerzik?

Egészen biztos, sokan kitalálták ezt az írásomat egy híres álom motiválta. Martin Luther King 1963-ban elmondott álma, mely világhíressé tette. Ha már motiválta, szó szerint is idézem néhány sorát, mert annyira általános és helytálló, adott esetben még a Fradira is.

Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz, és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember!

Ez a mi reménységünk.

Én is ezzel a hittel térek nyugovóra. Mert…

Ezzel a hittel képesek leszünk kifaragni a kétségbeesés hegyéből a reménység kövét, ezzel a hittel gyönyörű szimfóniává változtatjuk a fülsértően hamis hangokat.

Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, sokféleképp éljük meg fradizmusunkat. Ahogy a magyarságot, a kereszténységet is sokféleképp éli meg a magyar és a keresztény. Nem véletlenül használom e hármas hasonlatot, hiszen ezek Dr. Lakat Károly szavai által szállóigévé lettek. Vannak, kik a három közül csak egyet, vannak, kik kettőt, vannak, kik mindhármat vallják. Remélem, ma már olyan korban élünk, hogy ezek egyike sem gátja a boldogulásnak.

Ha a Fradi feltétel nélküli szeretete zenghet, ha engedjük, hogy mindez minden héten, minden városban és stadionban elementáris erővel harsogjon, akkor közelebb hozhatjuk azt a napot, amikor újra kézen foghatjuk egymást és örülhetünk, mert újra lesz Erkölcs, Erő, Egyetértés, újra bajnoki címek és kupagyőzelmek sokaságát nyeri a Ferencváros.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor