2024. december 5. csütörtök

Sajtófélóra: Rósa Dénes mondta

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. november 10.

Megint elmúlt egy hét, megint eljött a kedd, a sajtófélóra ideje. Második beszélgetőtársunk a szombati (sajnos) egyetlen gólunk szerzője Rósa Dénes.

– Túl vagyunk egy szenzációs mérkőzésen, melynek sajnos a végeredménye egyáltalán nem lelkesítő. Játékban azt kell mondjam, hazai szinten talán az egész mezőny fölé nőttünk, mégis pont nélkül távoztunk Zalaegerszegről. Mi lehetett ennek az oka?
– Mi is úgy éreztük, hogy nagyon jól játszottunk. Egy színvonalas, hazai szinten kiemelkedő találkozót hoztunk, azonban pechünk volt. Rögtön az elején hátrányba kerülni, nem egy szerencsés dolog, de jobb, mint a kilencvenkettedikben. Volt még hátra elég sok időnk ahhoz, hogy megfordítsuk a mérkőzést és úgy éreztük, hogy ez sikerülni is fog. Nagyon jó játékkal irányítottuk a találkozót, gyakorlatilag az első félidőben nem is nagyon volt helyzetük. Ebben az időszakban, ha egy picit pontosabbak vagyunk, akár el is dönthettük volna a meccset. Sajnos mivel emberek vagyunk, így magunkban hordozzuk a hibákat is. Az év során mindannyian hibázunk egy nagyobbat, de nem szabad ilyenkor a felelősöket keresni. Együtt nyerjük meg a meccseket és együtt is veszítjük el. A kapussors különösen ilyen, ha egy hálóőr egyet hibázik, akkor abból gól van, míg ha egy csatár hibázik attól még biztos, hogy a következő meccsen is játszani fog. Egységben kell maradnunk és ugyanazt a támadó focit kell erőltetnünk, amit eddig is mutattunk és akkor, azt hiszem nem lesz gond az elkövetkező időszakban.

– Amennyire jó volt a játékunk a mezőnyben, annyira gyenge volt a helyzetkihasználásunk. Ennek mi lehetett az oka?
– Pedig sokat gyakoroljuk a helyzetkihasználást. Van egy külön nap a héten, amikor csak ezzel foglalkozunk. Az adott pillanatban azonban mégsem tudtunk jó döntést hozni. Schembrinek is volt az a komoly ziccere és ő nehezebb helyzetből is rúgott már gólt, most azonban sajnos nem jött össze. Engem azonban nem is az ilyen egy az egy elleni helyzetek sikertelensége zavart, hanem az utolsó passzok pontatlansága. Ezeknél a lehetőségeknél ha pontosabbak vagyunk, akkor még több helyzetet tudtunk volna kidolgozni. A nagy számok törvénye alapján, ezekből egyet biztos berúgtunk volna.

– A gólod ennek ellentmond, de a személyes statisztikádat szemlélve, elsősorban a védekezésben vetted ki a részedet.
– Ebben a taktikai rendszerben, amit most mutattunk, még nem játszottunk. A taktikai értekezleten egyből feltűnt, hogy nagyon távol leszek a támadásoktól. Olyan pozíciót kellett felvennem, ami a középpályás védekezés stabilizációját oldja meg. Ez a feladat rám, Józsi Gyurira és Maróti Bélára volt osztva, de a mester fenntartotta, hogy közülünk legalább egy ember mindenféleképpen lépjen be pluszként a játékba. A ZTE meghúzta a védekező vonalat úgy húsz-huszonöt méterre a kapujától, ezért elég zsúfolt volt a terület. Mi négy emberrel támadtunk és ezért mindig fel tudtam futni olyan területekre, amik üresen maradtak. Így kerültem helyzetbe és a támadásokban így tudtam folyamatosan résztvenni.

– Előttünk a Siófok és a Szombathely elleni mérkőzés, milyen elvárásokkal tekintesz a találkozók elé?
– Mi egyértelműen győzni megyünk Siófokra. Ez egy teljesen más meccs lesz, mint amit játszottunk velük a bajnokságban. Arra a meccsre rányomta a bélyegét az Újpest elleni találkozó eredménye. Ez egy teljesen más mérkőzés lesz, idegenben játszunk és nem bajnoki találkozó lesz, hanem kupameccs. Komoly győzelmi esélyeink vannak, amit be akarunk váltani.

– Hasonló reményeket táplálsz a Haladás ellen is?
– Itthon feltétlenül nyernünk kell, ha az önmagunk elé kitűzött célt el akarjuk érni.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Dini,
    kívánom, hogy érjétek el a kitűzött célotokat!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 10. 07:51

  2. Franto írta:

    Nagyon bízom benne, hogy Dini gólja egy sorozat kezdete. A régi Rósa képes volt vezéregyéniség lenni és mindíg benne volt a gól. Idén ezt nem érzem, az a bizonyos utolsó passz pedig, az előző meccseken nagyon sokszor nála akad el. Ősszel talán két meccsét tudom kiemelni, mindkétszer védekező feladatokat látott el. akkor vállt hasznossá küzdőszelleme, akarása.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 10. 09:47

HOZZÁSZÓLÁS