Az őszi szezonban az utolsó előtti forduló következik. Újabb ellenfél történelmét mutatjuk be. Nézzük a Szombathelyi Haladás csapatát.

Erről a csapatról is írtunk már, az alábbiakban megpróbálom frissíteni a korábban megjelenteket.

Ma már Szombathely egyedüli meghatározó futballcsapatának számít a Haladás, de kezdetben nem volt ez így. A Szombathelyi Haladás semmiben sem első, mégis nagy tradíciókkal rendelkező klub. Nem az első Szombathely sportjában és nem az első a vasutasklubok között sem.

Nézzük először Szombathely városát. Már az 1880-as évek elején tornáztak, sőt országos szinten elsőként kerékpároztak a Vasmegyei SE-be tömörülve a „vasparipások”. A kerékpár olyannyira népszerű lett a városban, hogy 1889-ben itt alakult meg az első magyar kerékpáros-szövetség, amely megpróbálta összefogni az akkoriban rendkívül népszerű sportágat, hiszen már több mint 100 ilyen egyesület működött hazánkban, csaknem 100 kerékpáros pályával. Ma hány van? Óriási a különbség a korok sporthoz való viszonyulásában. Persze Budapest túlsúlya itt is hamar megnyilvánult és győzött, megbuktatták a szombarhelyi kezdeményezést, maguk hoztak létre egy újat.

De ez a bemutató nem a kerékpárról szól, sokkal inkább a futballról, amely 1899-ben, az FTC alapításának az évében indult el, a hat évvel korábban alapított Szombathelyi SE (SzSE) színei alatt. Azt is felismerték, hogy nem csak csapat, pálya is kell. Hamar meg is építették, ahol 1899-ben a kor nagy csapata a BTC bemutatózott a pozsonyi PTE csapatával. Ez oly sikeres volt, hogy utána az SzSE-n kívül több labdarúgó csapat alakult. Közülük a legnagyobb hírnévre az 1912-ben alapított SzAK tett szert, amely a szombathelyi labdarúgás zászlóshajójává vált. Kétszer is elnyerte a vidék legjobb csapata címet, sőt osztrák, spanyol, német és portugál földön is öregbítette a szombathelyi labdarúgás hírnevét. A húszas évek második felében a SzAK alakította ki a nagy hírű Sabaria profiegyletet, amely 1926 és 1932 között számtalan sikert ért el, amelyek közül tán a legnagyobb a hazai bajnokságban kétszer is elért negyedik hely.

A szombathelyi amatőr labdarúgás sokszor élesen szemben állt a profi Sabaria vezetésével és az egész rendszerrel, a nagy sikereket mégis magukénak érezték, működött a helyi lokálpatriotizmus. A már említett SzSE-n kívül működött a Szombathelyi Vasas, a Szombathelyi Törekvés, a Szombathelyi KE és 1919 óta a Szombathelyi Haladás, mint a szombathelyi vasutasok klubja.

Írtuk, vasutasként sem az elsők voltak, hiszen a DVSC ősét, az Egyetértést 1902-ben, a kolozsváriak vasutas klubját 1907-ben, a székesfehérvári Déli Vasutasokat 1909-ben alapították, és 1919-ig is számtalan vasutasegylet alakult.

1919 előtt a szombathelyi vasutasoknak már megvolt a maguk „Haladás” Dal és Önképzőköre, melynek égiszén belül sportolhattak is a tagok, akik 1919-ben függetlenítették magukat az alapszervezettől és felvették a Szombathelyi Haladás Vasutas Sport Egyesület nevet, klubszínül pedig a zöld-fehéret választották. Az alapítók a MÁV Javítóműhely dolgozói voltak, akik közül Szabó Ferenc, Tendli János, Király Antal és Herlicska Róbert volt az élenjáró. A kidolgozott alapszabály szerint a sportkör elnöki tiszte a mindenkori MÁV műhelyfőnököt illette meg, így az első elnök Horváth Jenő lett.

A vasutasklub 1920-ban lépett be az MLSZ-be, amely szervezet a vidéki bajnokság, nyugati kerület első osztályába sorolta be. Ellenfelei a SzAK, a Soproni FAC, a Győri Hungária, a Győri DAC, az SzSE, a Győri ETO és a SzKE voltak. Első évükben hatodikok lettek, később ugyanitt a harmadik helyig jutottak.

A Haladásnak kezdetben nem volt saját sportpályája, ezért az SzSE pályáján bérelt edzésnapokat. 1923-ban felépítették a Rohonci úti sporttelepet, eleinte 5-6000 fő befogadására alkalmas kialakítással. A salakos labdarúgópályát csak évekkel később füvesítették és méretezték 110 x 66 méteresre. A pályához téglából épült vasvázas lelátó is tartozott, mindössze 39 páhollyal és 750 számozott ülőhellyel, valamint a túloldalon jelentős részében fedett állóhellyel. Aztán ez egyre csak bővült, a nézőcsúcsot 1990. március 17-én jegyezték, amikor a Ferencváros vendégjátékára 20.000 néző volt kíváncsi. A stadion jelenlegi befogadóképessége 9.500 fő (5.430 ülő-, 4.070 állóhely).

A pálya megépítésének évében, 1923-ban a Haladás előreléphetett, hiszen a nyugati kerületben a legjobb csapatokból egységes I. osztályt állítottak fel. Első ilyen évükben megintcsak hatodikok lettek, aztán a korábbi receptet követve fokozatosan előreléptek, 1925-ben és 26-ban is a negyedik helyig.

A professzionalizmus bevezetésekor, 1926-ban a Haladás maradt az amatőrök között, a neve Szombathelyi MÁV-ra változott. A csapat a következő időszakban nemcsak a nyugati bajnokság egyik legjobbja, hanem 1928-ban és 1931-ben is vidéki amatőr bajnok lett. Az akkoriban megrendezett országos döntőt azonban mindkétszer elbukta a budapesti elsővel szemben.

Az 1935-ös esztendő újabb nagy változást hozott a magyar futballban, az MLSZ eltörölte a profi bajnokságot és az amatőrök előtt is megnyitotta az első két osztályt. Az 1935/36-os szabályok szerint a két amatőr bajnok (a vidéki és a fővárosi) a következő idénytől az ekkor megalkotott Nemzeti Bajnokság első osztályában indulhatott. A szombathelyiek Nyugaton gólaránnyal megelőzték a Soproni FAC-ot, majd az amatőr bajnokok kieséses döntőjében először a Diósgyőrrel játszhattak – immáron újra Haladás VSE néven. Az egymeccses párharc azonban botrányba fulladt Diósgyőrben, ezért újrajátszást rendeltek el, ezt azonban az éppen akkor tartott dalosünnepély miatt a rendőrség nem engedte Szombathelyen lejátszani. Így alig néhány százan láthatták Győrben a Haladás 3-2-es győzelmét. A vidéki amatőr döntőt azonban már a városban rendezhették és a zöld-fehérek történetük során először az élvonalba jutottak a Szolnok 2-0-s legyőzésével.

Az első NB I-es szezon előtt még nem sejthették a Haladásnál, hogy az akkori szereplés még sokszor meg fog ismétlődni, azaz sokszor, nagyon sokszor lesz újonc az NB I-ben a Haladás. Ugyanis tizenhárom élvonalbeli kiesésével ebből a szempontból bizonyosan csúcstartók Magyarországon. Legelőször ez az első szezonjukban történt meg, a csapat a tizennégy csapatos bajnokságban 12. lett és kiesett.

A világháború végéig a szombathelyiek még kétszer jutottak fel az élvonalba (1939 és 1942), de csak az 1939/40-es szezon végén sikerült bentmaradniuk és akkor is csak egy évvel hosszabbították meg NB I-es tagságukat.

A háború után kapta meg az első Haladás-futballista a lehetőséget a válogatottban: Szabó Imre pályára léphetett Ausztria ellen. Az 1945/46-os „hosszú” bajnokságban a szombathelyiek a legjobb tíz közé jutottak, itt azonban egy furcsa óvási ügy miatt hét meccsüket nem játszották le, tizedikek lettek, ez azonban nem jelentett kiesést. Az ellenük valló Dózsa Madisz játékosokról pedig kiderült, kényszerből mondták azt, hogy a Haladás bundázott. Magyar futball anno…

Sós Károly

A klub egyik legsikeresebb korszaka kezdődött ekkor, tizenöt éven keresztül az első osztályban szerepeltek. 1947/48-ban nemcsak a vidék legjobbja lett hetedik helyével, hanem az utolsó fordulóban a Vasas elleni győzelemmel elütötte a bajnoki címtől a piros-kékeket. Ekkor már a későbbi szövetségi kapitány, Sós Károly volt az edző. A hetedik helyet 1952-ben és 1953-ban is sikerült megismételni, ekkor már Szombathelyi Lokomotív néven. 1955-ben jött az újabb névváltás (Szombathelyi Törekvés) majd néhány gyengébb szezon. 1957-től ismét Haladásnak hívták a csapatot.

Komora Imre

A következő évben mutatkozott be játékosként a csapatban az edzőként később ugyancsak szövetségi kapitányságig jutó Komora Imre. Abban a szezonban történt egy furcsa eset is: a Honvéd elleni meccsen a vendégek játékosát, Dudást egy almával megdobták, ebből egy kicsit jutott a játékvezetőnek is, aki azonnal beszüntette a meccset. Láthatjuk, a szombathelyi szurkolók fanatizmusa sem mai keletű.

Novák Dezső

A Haladás a háború után először 1960-ban esett ki az élvonalból, annak ellenére, hogy újabb játékosa, a később kétszeres olimpiai bajnok és hírneves fradistává váló, Novák Dezső is válogatott lett és úgy is, hogy 13 ezres volt az átlagnézőszáma. Következett két év a másodosztályban, a visszajutás pedig már Novák és Komora nélkül is sikerült. Azonban megint csak egy szezonra és újabb négy idény következett a másodosztályban, 1965-ben például csak gólaránnyal maradtak el a szombathelyiek a feljutástól.

A visszajutás egészen valószerűtlenül sikerült: az 1966-os NB I/B-s szezon felén túl még utolsó előtti, kieső volt a Haladás. Albert József lett az edző, beépítette a csapatba többek között Halmosi Zoltánt (Halmosi Péter édesapját), az utolsó kilenc meccsből nyolcat megnyertek. A Haladás odaért a negyedik, osztályozós helyre, a négycsapatos osztályozótornát pedig megnyerte a Komló, a Dorog és az Ózd előtt. Hat szezont töltött az NB I-ben a klub, a legjobb helyezése tizedik volt. Aztán a Haladás úgy esett ki 1972/73-ban, hogy első tavaszi meccsét még megnyerte, majd a hátralévő tizennégyet elveszítette.

1974/75-ben nemcsak újra az élvonalban szerepelhetett a csapat, hanem az Újpesti Dózsa ellen a Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) döntőjében is játszhatott. Ott ugyan 3-2-re kikapott a Haladás, de a lilák bajnokok is lettek, így a szombathelyiek történetük során először európai kupában indulhattak. A KEK-ben a máltai Vallettán könnyen átléptek (7-0, 1-1), a szomszédos Sturm Graz-cal azonban már nem bírtak (0-2, 1-1). A következő két évben egyre jobb lett a csapat, 1977-ben addigi legjobb helyezését érte el, ötödik lett, majd 1979-ben a változatosság kedvéért újra kiesett.

A nyolcvanas éveket végre stabilan az élvonalban töltötte a klub (a nyolcadik helynél nem ért el jobbat), majd 1990-ben, mondhatni menetrendszerűen, kiesett.

A nyolcvanas években érte el a csapat a legjelentősebb nemzetközi sikerét, amikor 1983-ban, Magyar Olimpiai Válogatott néven szerepelve megnyerte az Indiában megrendezett Nehru-kupát. A döntőben Kína válogatottját győzték le 2:1 arányban.

A kilencvenes években újabb „liftezős korszak” következett, 1991/92-ben, majd 1993/94-ben is egy szezon jutott csak a Halinak az első osztályban, ekkoriban mutatkozott be az NB I-ben Illés Béla illetve Király Gábor.

Közben még másodosztályúként Magyar Kupa-döntőt játszhatott 1993-ban a Ferencvárossal és a két 1-1-es meccs után csak tizenegyesekkel kapott ki. A kilencvenes évek második fele megint az NB I-ben érte a klubot, öt szezonra sikerült megragadni. Amikor 2000/2001-ben átalakították a bajnokságot (ekkor lett 18 csapatosból 16, illetve 12 csapatos az NB I), a szombathelyiek fél szezonra kiestek, hogy visszajussanak és a következő évben megint kiessenek.

Szinte már megszokott, hogy egy év másodosztály után egy év NB I jött. 2004-ben Bíró Péter és a Lombard volt a szombathelyi klub tulajdonosa. A honi futball nagy utazója, Bíró Péter, nemhogy felemelte, kis híján teljesen tönkretette Szombathely labdarúgását. Kiszállása után a városban rég nem látott összefogásra volt szükség, hogy egy fiatalokból álló csapat egyáltalán elindulhasson valamelyik bajnokságban. Az összefogás élére álló önkormányzat, akkori magyar módi szerint jogokat vásárolt, mégpedig a celldömölki NB II-es csapat jogát, amivel újjáélesztették a klubot. 2006/07-ben a pályán feljutott az első osztályba a Haladás, azonban egy elrontott igazolás miatt 11 pontot levontak a csapattól és így a Siófok került fel. Ezt követően érkezett a klubhoz Illés Béla és Halmai Gábor cége, illetve edzőként Csertői Aurél és ismét összejött a feljutás.

Sőt, a feljutó szezonban a Haladás nemhogy az elkerülte az újabb kiesést, hanem története legjobb helyezéseként hamadik lett a Soproni Ligában és másodszor indulhatott nemzetközi kupában, az Európa-Ligában. Egy kört ekkor is ment, kazah ellenfelén túljutott, a svéd Elfsborg azonban nehéznek bizonyult.

A legutóbbi szezon azonban nem az elképzelések szerint sikerült, Csertői Aurél először bukott meg edzőként, őt Róth Antal, a korábbi pécsi legenda követte, aki edzőként leginkább a magyar utánpótlásválogatottak irányítójaként tette le a névjegyét, hogy az új MLSZ-vezetés felállása után újra ott alkothasson. Érdekesség, hogy utódja az elődje Csertői Aurél lett, aki azonban az idei bajnokság rossz kezdése után újra megbukott. Mai edzőjük Aczél Zoltán.

Említettük már Novák Dezsőt, aki Szombathelyről igazolt a Fradiba. Később ugyanezt az utat járta be Topor Antal és Jagodics Zoltán is. De, fordított esetre is van példa. Rátkai László a 60-as években a Fradiból indult, tagja volt a nagy sikereket elérő csapatnak. Mivel az akkori világklasszisok mellett nem jutott rendszeres játéklehetőséghez, váltott, Szombathelyre került, ahol aztán az ottani labdarúgás emblematikus alakja lett, először játékosként, később edzőként, majd vezetőként. Ugyancsak a Fradi után, vargabetűkkel lett a szombathelyi csapat játékosa a tragikus sorsú Nagy Norbert.

Nagy múltú klub a Haladás, kétségkívül érdekes történelemmel. A hagyományok nem mérhetők a Fradihoz, mint ahogyan az idei bajnoki szereplés sem. Reméljük vasárnap este is elmondhatjuk ugyanezt.

Az összeállítást a Szombathelyi Haladás hivatalos honlapjának (www.szombathelyihaladas.hu), a www.haladas.protect.hu, a hu.wikipedia.org/wiki/Szombathelyi_Halad%C3%A1s wikipedia bejegyzés, a www.magyarfutball.hu/stadionok/ és a http://sportgeza.hu/futball/korner/2009/07/02/a_haladas_a_magyar_kiesorekorder/ internetes tartalmak,
továbbá Rejtő László: Kilenc klub krónikája című könyvének
felhasználásával készítette:
Simon Sándor