2024. december 22. vasárnap

Szomorú búcsú a szezontól

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. november 16.

Az előző bejegyzésben egy szerethető csapatról, az FTC öregfiúk csapatáról szóltunk. Most is öregfiúkról lesz szó, amely az FTC Baráti Kör csapata. A címből is láthatóan ez a bejegyzés kevésbé szívet melengető, viszont mindenképp a csapat javára válhat az az önkritikus hang, amellyel a csapat vezetője értékelt.

November 8-án a 11. fordulóval véget értek az öregfiúk terület keleti csoportjának őszi küzdelmei. Csapatunk számára az utolsó fordulónak az volt a tétje, hogy ha legalább négy góllal nyerünk a 8. helyezett ellen, akkor az első helyen fordulunk.

Sajnos nem így történt, és kellett egy hét, hogy megemésszem a történteket, és leüljek megírni a tudósítást.

MAXIMO HUNGÁRIA – FTC BARÁTI KÖR 7-1 (4-1)

FTC Baráti Kör: Polgári – Markl, Szeiler, Csépes Z., Tóth I. – Odor (Benedek), Deszpoth, Barsi L., Tóth M. – Perlaki, Csépes Gy. (Szűcs M.)

Egyetlen gólunk egy szép jobboldali támadás végén született: Markl lendületes elfutás után középre passzolt és Perlaki a labdát a hálóba vágta. Ezzel lett 3-1 és még reménykedtünk, hogy fordítani tudunk a szünet után. De amíg mi rohamoztunk, a hazaiak okosan beálltak védekezni, és kontrákból rugdosták a gólokat a feltűnően gyors és feltűnően fiatal játékosai.

Amikor a héten néztem a Siófok – Fradi meccset „deja vu” érzésem támadt.

Az öltöző síri csendjét Szeiler Józsi törte meg: ha tudtuk volna, hogy ilyen erős csapat az ellenfél, akkor beállunk védekezni. Nos, én pontosan ezt mondtam, amikor láttam, hogy a BLSZ válogatottal állunk szemben, de senki nem tartotta be. A középpályások alig védekeztek, még a védők is az ellenfél térfelén kóvályogtak. Így nem lehet. Amíg nem szilárdul meg a fegyelem a csapaton belül és a rend – elsősorban a fejekben – addig nincs esélyünk. Ilyen fejetlenül, mondhatni eszetlenül nem szabad játszani. Lehetne most hivatkozni arra, hogy az egyik sarokban nem volt világítás, hogy szakadt az eső végig, hogy kis túlzással ifi csapat ellen játszottunk,de nem kívül kell keresni a hibát hanem belül. Számtalanszor elmondtam már, ha fegyelmezettem, taktikusan, okosan játszunk, mindenkit meg tudunk verni, ha ilyen önfejűen, bután, akkor mindenkitől kikapunk. Reméljük, hogy az első variáció valósul meg, és akkor nem kell mégegyszer átélnünk a kudarcot.

Mindent egybevetve, így a bajnokság végén összegzésül elmondhatjuk, hogy az élcsoportban végeztünk és remény van a tavaszi jobb folytatásra. Mind a négy műfűves csapat – ahol pontokat vesztettünk – jön majd hozzánk a gyepszőnyegre. Sérültjeink is felépülnek addigra. Ezzel a bizakodással búcsúzik csapatunk az idei évtől, és minden kedves barátunknak, szurkolónknak, olvasónknak Áldott Békés Ünnepet, és Boldog Új Évet Kívánunk.

Barsi László ( csapatvezető )

Köszönjük a tudósítást, köszönjük az önkritikus hangot. Biztosak vagyunk benne, tavasszal sikerül előrébb lépni. Hogy honnan? Íme az őszi szezon végeredménye:


H. M. Gy. D. V. L-K. Gk. P.
1. M Telekom Kipszer 10 6 2 2 23-16 7 20
2. FTC Baráti Kör 10 5 2 3 22-26 -4 17
3. Közterület 10 4 3 3 19-18 1 15
4. BRSC 10 4 3 3 15-14 1 15
5. Gamma 10 4 2 4 14-12 2 14
6. Maximo Hungária 10 3 4 3 25-16 9 13
7. FC Rákoshegy 10 3 4 3 16-12 4 13
8. Szent Pál Akadémia 10 3 3 4 20-22 -2 12
9. Tipográfia 10 3 2 5 16-18 -2 11
10. Dini SE 10 3 2 5 21-29 -8 11
11. BEAC 10 2 3 5 18-26 -8 9
Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS