2024. december 22. vasárnap

XI.16. sajtófélóra: Maróti Béla mondta

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. november 16.

A keddi sajtófélórát újból kihasználtuk. Beszélgettünk mindhárom megjelenttel, amelyet igyekszünk minél hamarabb megosztani olvasóinkkal. A múlt héten negatív hősként nyilatkozott Maróti Béla, most azonban egészen más volt a helyzet, más a hangulat.

– Megszületett az első ferencvárosi bajnoki gólod. Áttörtél ezzel egy gátat és várhatjuk tőled a további találatokat is?
– Nagyon bízom benne, hogy ez így fog történni. Már eddig is felmerészkedtem a szögleteknél és a pontrúgásoknál. Az utóbbi időben azonban azt az utasítást kaptam, hogy maradjak hátul, mert a csapat összetétele miatt ezt a szerepet kellett felvállalnom. Viszont ezen a héten, kértem az edzőinket, hogy hadd csatlakozzam a pontrúgásoknál a támadó szekcióhoz. A gól előtti szituációnál megkértem Rósa Dénest, hogy maradjon vissza a helyemen, mert úgy érzem, hogy gólt fogok rúgni. Szerencsére ez így is történt.

– Ahhoz, hogy egy ilyen gólt tudjál szerezni, elengedhetetlen feltétel, hogy otthon érezd magad a csapaton belül és összeszokj a társaiddal.
– Ez így van, de én már jó pár hete otthon érzem magamat ebben a csapatban. Ez a gól azonban ehhez méginkább hozzásegített és remélem, még rengetegszer lesz ilyen sikerélményem.

– Értékelnéd a Haladás elleni találkozónkat?
– Úgy gondolom, jól kezdtük a meccset, a játékunkra sem lehetett panasz. Eljutottunk helyzetekig, viszont az ő kontráik is eléggé veszélyesek voltak. A Haladás egy jó csapat, ezért a tabellán elfoglalt helyezésük számomra is meglepetés. Ezen a találkozón is szép számmal kialakítottak helyzeteket, de szerencsére az előző meccseinkhez képest most a mi javunkra döntöttek a nüanszok. A zalaegerszegi mérkőzés a jó játékunk ellenére is elment, most viszont a gólommal hozzá tudtam tenni annyit a találkozóhoz, hogy azon a csorbán egy kicsit köszörülni tudtunk.

– Ezer arcát láttuk már a Ferencvárosnak ebben a bajnokságban. Melyik az igazi?
– Tényleg ezer arcunk van, de azt gondolom ez az ellenfeleink számára sem egyszerűsíti le a helyzetet, mert nem tudnak minket feltérképezni. Nem tudják kiszámítani, hogy vajon melyik arcunkat is fogjuk mutatni. Persze az lenne az ideális, ha mindig a legerősebbet, a legjobb formánkkal produkálnánk, de ezt állandósítani egy új csapatnál nagyon nehéz.

– Elsősorban az idegenbeli meccseinken hullatjuk a pontokat. Mi lehet ennek az oka?
– Egy csapatnak idegenben játszani minden esetben nehezebb. Minket nagy számmal elkísérnek az idegenbeli találkozóinkra a szurkolóink, de a hazai találkozóinkon nagyobb magabiztosságot érzünk. Egy csapatnak össze kell érnie ahhoz, hogy az idegenbeli meccsein is úgy tudjon játszani, mint otthon. Az érettség a titka a jobb teljesítménynek.

– Milyen mérkőzésre számítasz a Pápa ellen?
– Ahogy velünk kapcsolatban elhangzott, hogy ezerarcú csapat vagyunk, úgy ez tökéletesen ráhúzható a Pápára is. Képesek bárkit megverni és képesek a gyenge, rossz játékra is. Az én meglátásom szerint egy jó mérkőzésen nyerni fogunk, de ez egy nagyon nehéz találkozó lesz.

– A Pápa támadó felfogású focit játszik. Kedvező ez a számunkra vagy esetleg pont ez okozhat majd fejfájást nekünk?
– Már magam sem tudom, hogy mi fekszik nekünk igazán. Gyakran kisakkozzuk, hogy az ellenfél mit fog játszani, aztán mégis más sül ki belőle a végén. Ebben nagy szerepe van a mi formánknak is, mert ha nagyon jó passzban vagyunk, akkor bárkivel játszunk is, győzelmi esélyeink vannak, ellenkező esetben pedig sikertelenek vagyunk. Az alap eset az, hogy mivel kitámadnak, mi könnyebben fel tudjuk építeni a támadásainkat és a játék képe akár így is alakulhat. Azonban ha mi egy agresszív jó játékot mutatunk be, akkor valójában teljesen mindegy, hogy a Pápa milyen játékot próbál ránk erőltetni.

– Nagyon kevés mérkőzés van már hátra az őszi szezon összecsapásaiból. Dobogón fogjuk zárni a szezont?
– Én úgy gondolom, hogy igen, ott leszünk a dobogón!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. bockor írta:

    Gratulálok a gólodhoz, remélem még sokszor lesz alkalmad ünnepelni!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 17. 08:27

  2. Franto írta:

    Sokan az Ő leigazolásának örültek a legkevésbé, most viszont állítom, hogy a másik két riportalannyal egyetemben, a csapat legfontosabb tagja, a legkevésbé pótolható, sőt…
    Csak így továgg Béla, a sárga lapot meg próbáld egy meccsel eltolni, talán a Kecskemét elleni hazain kevésbé fogsz hiányozni. 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. november 17. 10:55

HOZZÁSZÓLÁS