Tegnap este óta sokan örülnek, tán sokan csodálkoznak is. Elvileg még nem vonul az NB I téli szünetre, ám papíron mégis itt van a számvetés ideje, hiszen a bajnokság félidejénél járunk. A valódi szünet előtt még két fordulót lebonyolítanak, persze csak, ha az időjárás is úgy gondolja. Mert, ha az előrejelzések szerint valóban leesik a hó, a magyar stadionviszonyokat ismerve ismét döntéshelyzetbe kerül az MLSZ. Ez az írás most nem erről szól, hanem a félidei számvetésről.

Számomra ez a szezon a hit erejét bizonyította. Öt hónappal ezelőtt ezt a csapatot sokan temették. Magyar szakembert neveztek ki az élére, akinek már a kinevezése napján eróziós folyamatok indultak meg a csapatot működtető Zrt-én belül. Lemondott a vele tárgyaló első ember, majd az ő távozását követően a teljes menedzsment tett ugyanígy. Ott maradt egy új ember, Prukner László, aki jószerével két hét után már a legrégibb alkalmazottnak számított a menedzsmenten belül. Ráadásul a régi csapat, mit csapat, keret döntő része elment. Vagy elküldték, vagy ők döntöttek úgy, hogy nem kérnek az itteni jövőből.

Első feladatként új munkatársakat és új játékosokat kellett találni, a korábbiakhoz képest elképzelhetetlenül rövid idő alatt. A munkatársak a szurkolókat kevésbé érintik, sokkal inkább a játékosok. Jöttek is szép számmal. És az edzőmecscek is elkezdődtek. Prukner László minden fórumon kijelentette, hogy ő az elvégzett munkában hisz. Csak abban. Nem kért türelmet, talán némi megértést, hogy az új játékosokból álló új csapat összeszokásához, az új szisztémák begyakorlásához idő kell. Azt mondta, ne tűzzünk ki a bajnokságra vonatkozó célokat, mindig a következő meccsre koncentráljunk, azt próbáljuk megnyerni. Tegyük ezt mindig tiszta lelkiismerettel. Sokan, nagyon sokan nem hittek neki. Szerencsére ezek a sokak mind kívül voltak azon a körön, amelyen belül Prukner László fókuszálta az övéit. Nem hitt igazán a magát már oly sokszor megégető magyar szakmai elit, ebből adódóan a média sem. És ezek sajnos még mindig alaposan befolyásolni tudják a szurkolókat. Elsősorban azokat, akik távol maradnak a lelátótól, kifogásokat keresnek, a negatívumokat alaposan kiemelik, a pozitívumokat kevésbé értékelik. Volt ilyen is, volt olyan is. Hála Istennek, a pozitívumokból sokkal több. Mi másnak lenne köszönhető, hogy ez a csapat a félidőben dobogón áll. Egyes szakmabeliek szavajárása szerint úgy egyenesedett ki a tabella, hogy a Fradi csak nem akart lecsúszni az elejéről. Az a Fradi, amelyet lesajnáltak, mert nálánál hátrébb végzett csapatból mert igazolni és főleg azért mert nem adott ki pénzt az átigazolási időszakban, magyarán ingyen szerzett szabadon igazolható játékosokat. Lám, ez az út is járható, bizonyítják az eredmények. Csak hinni kell abban, hogy aki a körülmények ismeretében mondott igent a feladatra, az tudja mit vállalt.

Prukner László hisz a munkában, az elvégzett munkában. A játékosaiba és a stáb tagjaiba is át tudja plántálni ezt a hitet. Úgy gondolta, hogy az eredmények a szurkolókat is meggyőzik. Meggyőzték?

Bevallom, engem már akkor meggyőzött, amikor még a felkészülés kezdete előtt beszélgettem vele. Több alkalommal is. Meggyőzött az a fajta hit és lelkesedés, amely már akkor is áradt a szavaiból és a tekintetéből. Hogy ő ezt akkor is megcsinálja, ha minden összeesküszik ellene. Játszó és szerethető Fradit csinál, a mi dolgunk pedig nem lehet más, mint szeretni ezt a csapatot. Addig mindenképpen, amíg nem tér le a Prukner László által kijelölt útról. Amelynek iránya a tabella igazolása szerint is helyes. Tudta, hogy lesznek az úton buktatók is, el is lehet esni, de ilyenkor a legfontosabb, emberként, csapatként felállni és szilárd hittel menni tovább. Ez a csapat a szezonban többször is megbotlott, egyszer igazán elesett. De felállt! És sikerekkel feledtette a korábbi kudarcot. Volt olyan, hogy a fradisták régi mondása szerint akkor is győzött, hogy ha kikapott. Igen, mert akkor is jól játszott.

Szurkolótársaim! A csapatunk és az edzője hisz a munkában, elvégzik azt, megerősödve jönnek ki belőle. Mi szurkolók mikor hiszünk igazán a csapatban? Kétkedve kérdezem magamtól, vajon az én életemben lesz még olyan, hogy teltház előtt játsszon hazai meccset a Fradi? Hosszú évek óta vártunk arra, hogy csapatunk újra az első helyekért küzdjön az élvonalban. Ott küzd most? Ott! Mire várunk még? Új célokat fogalmaztunk meg? A csapat elért egy szintet, az igen éles küzdelemben szüksége van a több mint egy évszázad alatt méltán híressé és legendássá lett szurkolóira is. Hogy még magasabbra jusson!

Együtt egészen biztos sikerülni fog. A munkába vetett hit a harmadik helyig repítette a csapatot. Biztos vagyok benne, a csapatba vetett hit onnan is tovább repíti. Ez a hit ereje.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor