Már a meccs előtt éreztem valamit. Éreztem, hogy kellemes élményekben lesz részem, ha elkísérem csapatunkat.

No, meg lelkiismeret-furdalásom is volt. Idén ősszel három idegenbeli meccsünkre nem tudtam elmenni. Soroljam?

Újpest, Debrecen, Zalaegerszeg.

Az eredmények ismeretesek. Nem, ezt nem engedhetem meg mégegyszer. Rajtam nem múlhat! Így útnak indultam. Jeleztem, hogy az autóba bepakoltam három labdát, amit a pápai kapuba szánok. Volt, aki kevesellte, így tartalékot is vittem…

Szép idő, jó út lefelé. Nem éreztem a mindenen áthatolni akaró rendőri jelenlétet sem. Csak Pápától mintegy 15 km-re állítottak félre minden autóst, hogy vajh a labdarúgó mérkőzésre igyekszik-e? Hová máshova ezen a szép késő őszi estén?

A stadionban már egy órával a kezdés előtt parádés a hangulat. A mieink énekelnek a nekik fenntartott szektorokban, a hazaiak gyülekeznek és reménykednek. Aztán jöttek a melegítő játékosok, először a kapusok, Haber és Mester. Furcsa volt, de megmagyaráztuk gyorsan magunknak, ennek nyomós oka van. Mndottam is, szerintem Haber ma nagyot fog alakítani. Miért? Mert a Jóisten mindig ikszre játszik. Amit egyszer elvesz, azt adandó alkalommal visszaadja. A tétel most is beigazolódott.

Jöttek a többiek is. A vendégszektor megtelt, a hazaiak ülőhelyén számításaim szerint minimum 500 hely üresen maradt. Ők talán ugyancsak éreztek valamit?

Elkezdődött. Szűcs Lajos védett egy parádésat, majd nem sokkal utána Haber is. Lüktetett a játék, magyar viszonyok mellett nagy az iram. Igen, ezt is csak csapatunk ellen lehet. Még ma is mindenki minket akar megverni, az az értékmérő. Nem a Videotont, nem a Debrecent, a Fradit. Ennyit tesz a dicső múlt, amelyet akár egy évtized sikereivel sem lehet megváltani. Ahhoz sokkal több kell!

Játszott a Fradi! A kezdetben nagy reményekkel várt játékosa, Marek Heinz bebizonyította, hogy az NB I-hez képest még ma is kimagasló tudású játékos. Lehet, szólni kéne neki, hogy beszéljen egykori válogatottbeli csapattársaival, mondjuk Pavel Nedveddel vagy Milan Barossal? Jöjjenek egy kicsit levezetni, hisz nagyon közel van az otthon, az édes otthon. Bár, magam elé képzelem, Jan Kollert is csak alulról néznék a hazai mezőny mai védői.

Gól lőtt a Fradi! Szép gólt! Majd ismételt! Heinz osztogatott, Mr. Schembri találgatott. Majd Heinz is parádés gólt vágott. Játszott a Fradi, esélyt sem adott ellenfelének. Erről beszéltünk a szünetben, még a mérsékeltebb hazaiakkal is. Őket nyugtattam, szépen játszanak, nem véletlenül vannak ott ahol, de! Ezen a meccsen egy valódi csapattal találkoztak, olyannal, amely nem csak dominálni akarja, hanem dominálni is tudja a mérkőzéseket. Ahogy Prukner László is mondotta, ezt már megmutattuk ebben a szezonban néhányszor, most a legfőbb feladat ezt stabilizálni. Stabilizálni, hogy ellenfeleink, sőt azok szurkolói is már az elején kellő respekttel legyenek irántunk. Biztos vagyok benne, a tavasszal ez is meg fog történni.

A második félidő irama nem volt az elsőhöz mérhető. A mieink már nem mentek akkora hévvel előre, a hazaiak meg nem tudtak. Így is voltak helyzeteink, elsősorban pontrúgások után. Jött a gól, illetve jöttek a gólok is, hiszen az a két perc megint az első félidőt idézte. Remek kiugrások, remek ütempasszok, remek befejezések. Hihetetlen élmény volt egy idegenben így játszó Fradit látni.

A végén a székházban is csak ragyogó arcokat láttam. Méltán és joggal! Az ilyen sikerélmények kellenek a játékosoknak a vezetőknek, nem beszélve a szurkolókról.

Én pedig tudom, hogy rajtam ezután már nem fog múlni. Ott leszek minden idegenbeli meccsen…

Hajrá Fradi!

Simon Sándor