2024. december 22. vasárnap

Átadtuk a Dr. Papácsy Ervin díjat.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. november 22.

Ez év elején az FTC Baráti Kör elnöksége két díjat alapított. A két díjat két korábbi elnökéről nevezte el. A Mészáros Józsefről elnevezettet a klub ifjú tehetségei kapják, minden év tavaszán. A Dr. Papácsy Ervinről elnevezett díjat pedig az év vége felé az az idősebb sportoló, akinek a megélhetéséhez vagy a gyógyításához némi támaszt adhat a díjjal járó pénzjutalom. Az első díjazott Dzurják József volt.

Mondhatni, az idén adta magát a választás. Egész évben figyeltük Dzurják Csöpi állapotát, küzdelmét a kórral. Örültünk, mikor jobban volt és újra találkozhattunk, aggódtunk, amikor újra kórházba került és a sorsdöntő műtétre készült.

Hála Istennek, szervezete jól reagált a donorra, a sejtek megtapadtak, így Csöpi megtette az első kicsiny, de annál biztatóbb lépéseket a végleges gyógyulása felé vezető úton. Tudjuk, Csöpiben megvan az erő, a hit és a kitartás, ami a gyógyulásig fogja vezetni.

A mai napon átadtuk azt az oklevelet, mely a díj odaítélését tanúsítja. A díjjal járó 100 000 Ft pénzösszeget már korábban átutaltuk. A díjat Csöpi kedvese, dr. Aurer Éva vette át Rudas Ferenctől, a Baráti kör elnökétől, majd dr. Springer Miklós alelnök is gratulált és ami a legfontosabb, gyógyulást kívánt a díjazottnak.


Éva meghatottan köszönte meg a jókívánságokat és elmondta, hogy mennyire segítenek ezek Csöpinek, aki valóban érzi a felé áradó szeretetet.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Ezúton is jobbulást kívánok Csöpinek!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 23. 15:49

HOZZÁSZÓLÁS