2024. december 5. csütörtök

Fókuszban a Lombard Pápa-FTC rangadó játékvezetője: Iványi Zoltán

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. november 23.

Fókuszban a Lombard Pápa-FTC rangadó játékvezetője: Iványi Zoltán

Bizakodó voltam, mikor megláttam, hogy Iványi sporttárs vezeti ezt a mérkőzést.

Bizakodásomat hamar letörte a játékvezető. A mérkőzés elején rögtön vasszigorral lépett fel játékosaink felé, előbb Andrezinho majd Rodenbücher kapott első belépőért sárgát, előbbi egy gyengécske lerántásféléért, Rodi az oldalvonalnál ütemkésésért – utóbbi talán belefért, bár ellenfele egyébként átjátszotta már Rodit, majd látványos műeséssel jutalmazta a nézőket, a lassítás legalábbis ezt mutatta.

A meccs közben csapatunk hozta a szokásos sportszerű játékát, ezért nem tudott újabb sárgákat a játékvezető kiosztani, ráadásul elkezdtük a gólokat gyártani és hamar komoly előnyre tett szert csapatunk, amikor már nagyjából hiába minden, bár Szabó Zsolt zalaegerszegi tavaszi produkciója óta tudjuk, soha sincs lefutott meccs…

Az első félidőben ezeket jegyeztem fel:

8-ik perc, Gyömbér kezezett mezőnyben szándékosan – nincs lap,
11-ik perc, Andrezinho-t elég gyanús körülmények között szerelik – semmi,
38-ik percben Miljkovic nincs lesen – a parjelző csúnyán elnézte, még a kamera megfelelő szögének hiánya ellenére is látszik a hiba.

– Érti ezt valaki, hogy lehet ezt lesnek látni???

A második félidőben jöttek Iványi komolyabb hibái:

54-ik perc, Józsi megtaposása,

Minimum sárga – Iványinál semmi…

62-ik perc – Balog kezezése valóban kéz volt, de a kommentátor sem látott a valós szituációnál kezezést, a bíró sem, aki előtt takarva volt a szituáció és a partjelző sem – a lövés gyilkos erejű volt, ez talán menti a szereplőket és a kommentátort. A kezezést csak a lassítás tudta megmutatni, a pápaiak sem reklamáltak.

80-ik percben Bárányos Csizmadia általi akasztásánál a lassításban nem láttam a gáncsot, pedig akartam nagyon – Csizi mindenesetre nem reklamált, ez talán eldönti a kérdést, valószínűleg jól ítélt ez esetben Iványi.

87 -ik perc: Tóth Bence lekönyöklése.

no comment…semmi , csak sípszó.Emlékezzünk Dragó piros lapjára korábbról…

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a fradistákat hamar meg akarta rendszabályozni a játékvezető, pápai oldalon elmaradt két piros lap, Fradi oldalon elmaradt egy nehezen megítélhető tizenegyes és megítélt egy igencsak kérdéses büntetőt a spori, a ferencvárosi játékos elleni szabálytalanságnál általában továbbot intett, nem úgy fordított esetben, így:

jóindulattal gyenge közepesnél nem több ez a teljesítmény.

Sinka András

eagleeye

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

4 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Ne haragudjatok, de muszáj volt lehúznom Iványit, mert ezek az ítéletei felháborítottak, Józsi és Bence esete még most is felháborító!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 23. 15:06

  2. Vincze Csaba írta:

    Igazad van, hogy most is elemezted a bíró csöppet sem elfogulatlan működését. 5-0-ás meccsen ez teljesen elsikkad, hiszen ilyenkor csak legyint egyet a szurkolók többsége!!! Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mi van akkor, ha a következő meccsen kimaradnak a helyzeteink és befújnak a 80. percben egy ilyen Csizi – féle 11-est?!!! Én semmilyen szögből és lassításból nem láttam okát ennek a büntetőnek, szerintem azért nem vitatták a mieink sem, mert 5-0-nál -úgy gondolták – lehetnek ennyire nagyvonalúak!! Mindenesetre továbbra is az tapasztalható, hogy a Fradival szemben inkorrekt, elfogult játékvezetés a jellemző!!! Csak akkor nem tudnak betartani nekünk, ha gólokkal vagyunk jobbak az ellenfelünknél.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 23. 18:09

  3. eagleeye írta:

    Teljesen egyetértek, Csaba!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 24. 13:44

  4. trebla77 írta:

    A kezdő Iványiról gondoltam anno, hogy Ő lehet a jövő igazi magyar nemzetközi bírája.Azóta ennek az ellenkezőjét bizonyítja!
    Sokszor felmerült gondolatom, hogy vajon nem a továbbképzéseken rontják el őket a wagner félék?
    Csizi tizenegyesét mezőnyben biztosan nem fújta volna be szabálytalanságnak!
    Ezek a sokszor átbeszélt koncepciók amik lerontják a bírók teljesítményeit, persze nem véletlenek mert csak így tudnak belenyúlni a meccsekbe.
    A megrendelő pedig egy egész média világ kiszolgálója, hiszen a „szégyenváros” cikkhez kell a jó előkészítés!
    De miért is tudnak ezek a hiénák ebből a kakából jól megélni?

    Hozzászólás ideje: 2010. november 26. 12:38

HOZZÁSZÓLÁS