2024. december 21. szombat

XI.23. sajtófélóra: Hector Gabriel Morales mondta

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. november 24.

XI.23. kedd. Természetesen a Fradi székháza felé vettük az irányt, hiszen újra sajtófélóra. Az első válaszadónk csapatunk argentin csatára, Hector Gabriel Morales, aki Pápán a negyedik találatunkat szerezte.

– Csereként álltál be a találkozón, a helyzetkihasználásod azonban remekre sikeredett, egy helyzetből egy találatot értél el.
– Igyekeztem a pályán megvalósítani azt amit Prukner László kért tőlem. Kevés időm volt a jó teljesítményre, de a gól miatt hatványozottan örülök a hétvégi teljesítményemnek.

– Erőnlétileg úgy tűnik, sokat fejlődtél az utóbbi időben. Neked is ez a meglátásod?
– Ezt én is így érzem. Amikor a Ferencvároshoz igazoltam, nem a legjobb erőnléttel rendelkeztem. A kemény edzések azonban megtették a hatásukat és egyre jobb formába lendülök, amit már legutóbb is lehetett tapasztalni.

– Ennek tükrében számíthatunk rá, hogy a tavaszi szezonban egy erőteljes felkészülés után a kezdőbe verekszed magad?
– Minden vágyam ez, bár elég komoly a verseny a csapaton belül. A célom azonban egyértelműen ez.

– Az erőnléted tehát egyre jobb, a mozdulataidon pedig látszik a grundokon szerzett tapasztalat.
– Nemcsak a grundokon szereztem a tapasztalataimat, hiszen már amióta itt vagyok, azóta is rengeteget tanultam minden területen. Technikailag és taktikailag is rengeteget fejlődtem, amióta Magyarországon tartózkodom.

– Milyen erősségűnek tartod a magyar bajnokságot és ezen belül hova helyeznéd el a Ferencvárost?
– Nem sok időt töltöttem még el Magyarországon, de arra elég volt, hogy megállapítsam, a Fradi egy elég erős csapat a mezőnyben. A bajnokság nagyon kiegyenlített, ennek megállapításához elég csak a tabellára pillantani. Egy-két győzelemmel vagy vereséggel lehet liftezni alaposan.

– Ki a futballista példaképed?
– Batistuta. Jó lenne annyi gólt szerezni amennyit ő tudott.

– Argentínában már hozzá szokhattál a nagyszámú nézőközönséghez, mi a véleményed a Fradi szurkolóiról?
– Otthon nyugodtabb a közönség. Nekem kellemes meglepetés volt, hogy itt mennyire beleélik magukat a szurkolók a találkozókba. A Fradinak igazi fanatikus rajongó tábora van, ami számomra egy igazi meglepetés.

– Marek Heinz azt nyilatkozta, hogy a magyar foci legnagyobb hibája a játékvezetésben van. Osztod ezt a nézetet?
– Láttam már én is gyenge játékvezetést bőven, de azért találkoztam már jobb teljesítményekkel is.

– A Fradiban képzeled el a jövődet?
– A szerződésem természetesen csak egy bizonyos ideig szól, de nagyon jól érzem magamat és szeretnék feladatokat kapni a csapatban.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. trebla77 írta:

    Morales lehet a mi Carlos Tevezünk!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 26. 12:23

  2. jocofradi írta:

    Nagyon ígéretes a srác!Okos gólt lőtt!!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 28. 19:37

HOZZÁSZÓLÁS