Legutóbb azt vetettem fel, hogy szombaton kiderül, az égiek szembe mernek-e menni az MLSZ döntésével. Nos, meg merték tenni! Eláztatták a paksi pályát. Az MLSZ azonban nem hagyja magát, most a keddet jelölte ki. Valljuk be, reális körülmények között sokkal nagyobb esély nincs a játékra, mint múlt csütörtökön volt szombatra. Mindenesetre kedd estig még olvashatjuk az ellenfél történelmének bemutatóját.

Mára abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden NB I-es ellenfelünkről készült már ilyen bemutató. A fogadtatása jó ennek a sorozatnak, így arra jutottunk, hogy minden aktuális bajnoki mérkőzésünk előtt elővesszük az archívumból, kicsit frissítjük és közzétesszük. Ezért láthatóak régebbi hozzászólások is.

A Paksi FC hivatalos címerében nem véletlen a két évszám. Hogy miért? Az alábbiakból kiderül.

A paksi futball első írásos emléke jócskán a címerben jelzett évszámok elé nyúlik vissza, 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor a paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal. Hamarosan megalakult a Paksi Atlétikai Sport Club, melyen kívül még három labdarúgó csapat is működött kisebb nagyobb sikerrel.

A Paksi Sportegyesület 1952-es megalakulásáig folyamatosan valamely megyei vagy nemzeti szintű bajnokságban játszottak Paks csapatai. A PSE nevet többször is használták, de az akkori „viharos időkben” ez többször változott: PSE, Paksi Munkás Sport Club, Biritói Á.G., Paksi Á.G., Paksi Traktor. 1952-ben a paksi csapat a járási bajnokságban küszködött, s talán ez volt az utolsó csepp a pohárban, mely 1952. november 28-án arra ösztönözte a labdarúgást szeretőket, hogy megalakítsák a Paksi Kinizsi Sportkört. Ennek alapítói Rödlmeier János, Bán Péter, Bohner István, Judi János és Ambrus Ödön voltak. A terv megvalósításához nagyban hozzájárult a Paksi Konzervgyár anyagi támogatása Kródi József segítségével, aki meghatározó személyisége volt a paksi labdarúgásnak. Színei már ekkor zöld és fehér voltak. Az alapítás 1952-es dátumát örökíti meg a címer az alsó mezőben.

Az 1954 és 1964 közötti években a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 60-as években már foglalkoztak a helyi utánpótlással is, mely a későbbiekben megalapozta a 70-es évek felnőtt csapatát.

1966-ban felavatták az új füves pályát és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót. Pályájuk jelenleg 4.950 néző befogadására alkalmas. A hírek szerint szombaton ha lesz is meccs, a füves pálya csak elméleti meghatározás lehet, mivel a talajt eléggé megviselte már eddig is a novemberi időjárás.

1970 tavaszán egyfordulós bajnokságot rendeztek az őszi – tavaszi rendszerre való átállás miatt, s ekkor született meg a paksiak által oly régen várt siker. Csapatuk megnyerte a bajnoki címet, melyet meg tudtak ismételni a valós bajnokságban, az első őszi – tavaszi menetelés során is, így felkerültek az NB III középcsoportjába. Ezt követte 1971. július 25-én a Ferencváros elleni, 5.000 néző előtt lejátszott MNK mérkőzés, melyen 7:2 arányban kikaptak a paksi fiúk. A „nagy Fradi” örök élményt szerzett sok ember számára.

Ezt követően három NB III-as esztendő következett, majd ismét a megyei bajnokságban játszott a PSE. Aztán elérkezett a paksi körökben oly sokat emlegetett 1976-os év, a Paks megnyerte a megyei bajnokságot, méghozzá elég imponáló gólkülönbséggel (119-21), ezzel jogot szerezve újra az NB III-as szereplésre. Ezzel azonban nem volt vége a sikerszériának. A csapat meg sem állt a Népstadionig, ahol megnyerték a Szabadföld Kupa döntőjét 4:2 arányban, és ezzel az addigi legnagyobb sikert szállították a paksi közönségnek.

Az 1981/82-es idény a Dráva csoportban találta a PSE-t, de a szereplés rövidre sikeredett, kiestek. 1983-84-ben a megyei bajnokságot újra meggyőző játékkal nyerték meg és elkezdődött egy hosszabb NB III-as időszak.

1987/88-ban egy csoportba került a két paksi gárda, a PSE és az ASE. Megkezdődött a városi rangadók sora, mely számtalan nagy csatát hozott, váltakozó sikerrel. Az ebben a szezonban elért harmadik hely arra jogosította a PSE-t, hogy osztályozót játszhattak az NB II-be való jutásért. Ez akkor még nem sikerült. „Ami késik nem múlik” volt a jelszó az 1989/90-es bajnokság alatt és színvonalas versenyben, jó ellenfelek előtt tudták megnyerni az NB III-as bajnokságot. A következő évad már nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, egyből kiestek a második osztályból.

1993. július 1-jén aláírták a két paksi egyesület vezetői a közös labdarúgó szakosztály működtetéséről szóló megállapodást. A volt ASE labdarúgókra épült csapat az NB II-ben játszott, míg a volt megyei csapat tartalék együttesként szerepelt, lehetőséget adva az ifi bajnokságból kiöregedettek számára. Az együttműködésről mind a mai napig megoszlanak a vélemények, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy mennyi lehetőség nyílott ekkortájt a paksi fiatalok előtt.

A 2005/06-os bajnokságban újra nagyot alkotott a csapat. Megnyerte az NB II Nyugati csoportját és a paksi labdarúgás történelmében először az első osztályba jutott. Ekkor hozták létre a Paksi SE-n belül a Paksi Futball Clubot (Paksi FC), amely dátumot egy futballabdával együtt ugyancsak feltüntetik az új címerükben. Igazi sikertörténet kezdődött ekkor, mert kétségkívül sikernek minősíthető, hogy feljutásuk, 2006 óta az NB I törzstagjai. Csapatukat a lehetőségeik szerint erősítik, mindig addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér.

A mai magyar NB I-es mezőny egyik olyan csapata, amely tudatosan és felvállaltan csak magyar labdarúgókat foglalkoztat. Ezen belül is kiemelt figyelmet fordítanak saját pátriájukra, a fiatalokat Tolna megyében kiemelten kezelik, ehhez a csapathoz irányítják.

Az idők folyamán nem kis fradista kötődése is kialakult a csapatnak. Elég csak az egészen a közelmúltig a csapatnál vezetőedző Gellei Imrére vagy a nyáron távozott Tököli Attilára gondolni. Ők ugyan távoztak, de Lisztes Krisztián és Bartha László még mindig képviseli ezt a vonulatot.

Az összeállítást a Paksi FC hivatalos honlapjának (www.paksifc.hu) és a www.magyarfutball.hu stadionképének felhasználásával készítette: Simon Sándor