2024. december 22. vasárnap

Paks-FTC: Justin Haber statisztikája

Szerző: eagleeye1899 Bejegyzés ideje: 2010. december 5.

Justin Haber számai a Paks elleni mérkőzésen…

Csapatunk kapuját ezúttal ismét a máltai kapusunk, Justin Haber védte. A mély talaj a kapusoknak sem szokott kedvezni, természetesen Habernek sem volt könnyű dolga.

Az alábbi számokat jegyeztem fel vele kapcsolatosan:

Az első félidőben nem kellett védenie, figyelnie viszont azért kellett, begyűjtött labdákat 6 esetben, 3 hazaadás is volt többek között.

A második félidőben a Paks korai góljánál úgy tűnt, rossz helyre üti a labdát. Igaz, hogy ezt megelőzően a társak is hibáztak, de ez nem menti őt. A gól után viszont csapatunk még jó 10 percig nem tért magához, Haber azonban ebben a zűrös időszakban a helyén volt, három komoly helyzetben is nagyokat védett. Végül a 64-ik percben még a kapufa után védett egy hatalmasat. A másik két gólról szerintem nem tehetett, de ez szubjektív vélemény.

Sinka András

eagleeye

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

10 hozzászólás

  1. bockor írta:

    Szia Eagle!

    Mivel 3 gólt kaptunk, a 6/4 mutató, vagy 7/4, vagy 6/3 🙂
    Justin az első gól előtt, 2 méteres mellét fogott, ennek a kipattanójából kerültünk hátrányba. Ebben vastagon benne volt.
    A 2. gól előtt a vonalon helyezkedett, így esélye sem volt a hárításra. Azt nem mondom, hogy ha előrejön az ötösig, akkor megfogja, de legalább a sansz meglett volna.
    Én a 3.-nál sem tudom felmenteni, bár itt Baloggal és Dragival osztozhatnak a felelősségen. Na, meg a labdát eladó Rósával.
    Összegezve, szerintem a háromból kettő bravúrral hárítható lett volna. Továbbra is az a véleményem, hogy Ranilovicnak kéne az elsőszámú kapusunknak lennie, Prukner sokadik öngólját lövi ebben a témában. Eddig egyszer döntött jól, akkor is kényszerből. (Pápán a sérült Ranilovic helyett Haber védett)

    Hozzászólás ideje: 2010. december 5. 10:34

  2. eagleeye1899 írta:

    Szia bockor!

    Természetesen a 6/4 az egyenlő 7/4-el 🙂

    Javítottam!

    A feljegyzett szám az helyes, amit nekem kell hozzá számolnom, úgy látszik ott van a gond 🙂

    Szerintem 5-8 méterről leadott lövésnél már a kapus csak szerencsével védhet, a 16-osról kapott gól határeset, a többiekre inkább haragszom, akik nem léptek ki a lövő emberre például.
    Ranilovicot én is kiegyensúlyozottabbnak gondolom, neki főként a kifutásokkal volt problémája kivétel nélkül, ami orvosolható.
    Haber hibái változóbbak, néha alapdolgoknál hibázott, de a reflexei szerintem nagyon jók és a fő gondját, az alacsonyságból fakadó hátrányát úgy vettem észre, már ki tudja küszöbölni – fejlődött.

    Hozzászólás ideje: 2010. december 5. 14:43

  3. trebla77 írta:

    Sziasztok!
    Haber sajnos üti alabdákat, Ranilovics pedig fogja.
    Haber esetében bíztam a közeli lövések reflexszerű hárításában, de a harmadiknál pont ez nem jött be. Mintha félre állt volna hisz szögből kapta a lövést,amit lehet hárítani.
    Andrezinhó esetében is rosszul dönt az edzőnk, hiszen már régen neki kéne a Rósa helyén játszania.Ez óriási hiba!Egy klasszis játékost kitesz a szélre, és középen nincs irányító!

    Hozzászólás ideje: 2010. december 5. 17:35

  4. eagleeye írta:

    Trebla

    Andreinho túlzott védekező munkája engem is kissé meglep, főleg, hogy nem tudja ezt 100%-ra ellátni.

    Hozzászólás ideje: 2010. december 5. 23:38

  5. bockor írta:

    Veletek ellentétben én nem tudom kinek mi a szerepe a csapatban. Főleg a középpályán vagyok elveszve.
    Kérdéseim a következők:
    – mi Rósa posztja
    – mi Józsi posztja
    – mi Andrezinho posztja
    – milyen rendszerben játszunk
    – ki az első számú kapusunk
    Segítségeteket előre is köszönöm! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. december 6. 22:01

  6. eagleeye írta:

    Vigyázz trebla, ez egy beugratós kérdés bockor részéről 🙂

    bockor, Te is tudod, hogy nincs erre egyértelmű válasz, hiszen sokszor mérkőzésenként eltérő poszton játszottak játékosaink, sőt olyan is volt, amikor mérkőzésen belül változtatott posztot valaki, de ezeket te is láttad.
    A kérdés inkább úgy jó, hogy ki, hol melyik poszton volt a legjobb? 🙂

    Nagyon kötött posztokban gondolkodsz, rangsorrenddel az adott poszton 🙂
    Néha én is vágytam arra, hogy mindenkinek meg legyen a helye és ne változtassanak mondjuk egy mérkőzésen belül, mert néha azt éreztem, ez a váltás sokszor egyes játékosok teljesítményét rontotta.
    De volt olyan is ,amikor ezek jól sültek el és megleptük az ellenfelet.
    Én nem vagyok edző, nyilván Prukner Úr tisztában van ennek előnyeivel és hátrányaival és azért döntött úgy, ahogy.

    Hozzászólás ideje: 2010. december 9. 16:17

  7. trebla77 írta:

    Kedves Bockor!
    Megpróbálom a lehetetlent:)
    Rósa amíg nálunk játszott és volt kondija, meg a futógyorsasága is rendben volt, mindig kötetlenül játszott.Ő az akit nem is lehet csapatjátékra szoktatni, mert nincs is fogalma róla, hogy mi az. Fénykorában mindig meglepte az ellenfeleket is evvel a teljesen logikátlan mozgásával, amikor feltűnt az ellenfél kapujánál, mindenkit meglepett vele.
    Ezt elnéztük neki hiszen így rúgott sok fontos gólt is, de amióta lelassult rendre lekési a buszt, fogalma sincs arról ami körülötte történik.Viszont csapatkapitány! Ez ám a rang!
    Józsi egy másik történet: kitűnő képességű játékos, jól irányít és jól védekezik, csak eddig nem nálunk!Valamiért szélsőt játszik, ehhez lassú.Előző csapataiban rúgott néhány fontos gólt, nálunk semmit.Védekezni nálunk nem tud, mert gyenge fizikailag és annyi rúgást kap mint előző csapataiban összesen.A fociban van egy érdekes dolog, régen aki a legjobb volt az választhatott társat először maga mellé és az volt a meccsen a leghangosabb. Ma már a leghangosabb a leghülyébb játékos az edző meg nem mer szólni mert tele a gatyája, hiszen amit az egyetemen tanult annak semmi hasznát nem veszi az életben. Józsi csendes gyerek, Ő inkább félre áll és ez az ami látszik a játékán!Ennyi vele a probléma!
    Andrezinho felrakott videójából egyértelmű, hogy irányító közép játékos, aki rendre cselekkel indul és jó labdákat is ad és mellé még lövi is a gólokat.Ehhez képest játszik nálunk szélsőt, ahol ha labdát veszít a cselezése miatt, rögtön a nyakunkon az ellenfél!
    Neki kéne szabadon játszania, kitűnő irányító lehetne, mert az!
    Hogy milyen rendszerben játszunk az a kedvenc vesszőparipám!
    A WM rendszer még ma is él, a legtöbb csapat minden labdára három játékost küld ami védekezésben és támadásban is a három emberes játékot jelenti, ez alól csak a Barcelóna a kivétel. Nálunk a három az rendre kettő vagy csak egy, ha ehhez hozzátesszük a lassúságunkat is akkor a látlelet elkészült!
    A háromvédős rendszer nem rossz, ha mindig fel tudjuk tölteni a védekezést három emberre, jelenleg ez a szerep egyedül Marótira hárul és Ő akárhogy is nézzük csak egy ember a védőtársával pedig kettő, tehát kell még egy védekező ember a középpályára.
    A barcelóna is három védővel játszik és hat csatárral és Messi a kötetlen játékos.Egészpályás védekezést játszanak, labdavesztés után nem hátra rohannak, hanem a labdát vezető ellenfelet támadják, a sok futást oldaladogatásokkal pihenik ki és ha Messi beindúl ez jel mindenkinek mert rohamra indul mindenki aki a közelébe van.
    Játszhatnánk ezt is, vagy a WM rendszert mindkettő hatékony, de mi most egy sok lapos passzra épülő improvizatív játékot játszunk, ami eddig még csak néhányszor állt össze!Rendre Rósa megakasztja a lendületet, ezért keservesen megdolgozunk minden gólért. A védelmünk pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta jó sokszor már az ellenfelet.
    A kapus kérdés is pont olyan mint a Rósa Dénes kérdése:bizalom nélkül nincs kapus!
    Csak az öregek tudják elviselni egy edző szeszélyeit, hiszen a lassúságuk néha erénnyé válhat számukra.
    Haber képességei nagyon jók csak az a tíz centi hiányzik.Így ez nem lehet kérdés, hogy Ranilovics a kapusunk, aki ebben a szezonban legalább tíz bravúrt már bemutatott, így a hibáit korrigálta!
    Sajnos félve írom le hogy az edzőnk sara legalább a vereségek fele.
    Egyébbként Prukner László jó edző,magyar viszonylatban a legjobb megoldás, csak kár, hogy nem tud annyit a fociról mint én. De hát tanulni sohasem késő!
    Kedves Bockor ennyire tellett tőlem:)
    Ha más a véleményed mindig szívesen hallgatom, de abból rögtön rájövök, hogy Magyarországon élünk:)
    Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. december 10. 22:23

  8. bockor írta:

    Szia Trebla!

    Majd mindenben egyetértek Veled. Rósát jól, Józsit tökéletesen jellemezted. Nekünk csak akkor megy a játék, ha Andrezinho, Schembri és Heinz hármasából legalább kettőjük jól játszik. Mikor Miljkovic balról, míg Schembri jobbról indult a kapu felé, akikhez Heinz és Andrezinho zárkózott fel és szolgált ki, akkor tudtunk dominálni. Az összes többi meccsen szenvedtünk.
    Pruknertől én nem vagyok elájulva, bár azt el kell ismerni, hogy ez a csapat összehasonlíthatatlanul fogyaszthatóbb játékot csinál, mint a Short féle. A kapuskérdést totálisan összezavarta, Tóth Bence és Kulcsár visszafejlődik mióta itt van, Józsinak nem találja a helyét, szerintem teljesen elbizonytalanította, de a legszomorúbb, hogy nincs tartása a csapatnak, 3 simán nyerhető meccset is elveszítettünk. (Debrecen, Zalaegerszeg, Paks) Ebből a keretből többet is ki lehetett volna hozni szerintem.
    Amíg nincs meg mindenkinek a helye a csapatban, addig nem is várhatjuk el, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk. Csizmadia, Rodenbücher, Maróti, Schembri és Miljkovic posztja tűnik egyértelműnek, a többiek már csak a kapuban nem álltak. Abban a kapuban, amiben fogalmam sincs, hogy ki Prukner kiválasztottja. Nekem egyértelműen Ranilovic lenne.
    Így visszaolvasva nem egy túlságosan összefogott írás, kicsit olyan mint a csapatunk 🙂
    Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. december 12. 20:28

  9. trebla77 írta:

    Szia Kedves Bockor!
    Nagyjából mindannyian ugyanazokat ismételjük unos untalan, hiszen mi is látjuk a problémákat. Pruknernek ennél nehezebb a helyzete mert kell döntéseket hoznia, hogy az eredmény is meglegyen.
    A régi nagy edzőink egy dologban jobbak voltak, hogy mertek nagy dolgokról álmodni és meg is merték csinálni.
    Tátrai egy szétszedett csapatot újra összerakott, tele egy csomó ifistával és a középmezőnyt is meg kellett szoknunk,de 1958- ra már mi domináltunk az nbI-ben.
    Mészáros már európai szintre emelte a munkát és a csapatot.Lakat csapat már verte akit csak lehetett.Aztán Dalnoki, majd Novák.
    Hozzászoktunk a sikerhez.
    Mindig az jár a fejemben, hogy munkával is fel tudnánk zárkózni az elit csapatokhoz, de ahhoz kellenének az edzői akarat megnyilvánulásai is, elsősorban neki kéne nagyot álmodni. Remélem az első lámpalázon túljutva meglátja azokat a játékosokat akikből fel lehet építeni egy nagyon sikeres csapatot.
    Bizonyos lehetőségek csíráját azért már láttuk, ha a Te általad is említett három meccs pontjai is meg lesznek tavasszal az már nagyon közel lesz a bajnoki címhez.
    Bízzunk benne!Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. december 13. 08:52

  10. bockor írta:

    Szia Kedves Trebla!

    Kimondom ami a szívemet nyomja! 🙂
    Prukner kétség kívűl előkelő helyet foglal el a magyar edzői karban, de nálam még mindig közelebb van a tehetséges vidéki tornatanárhoz, mint vágyaim Fradi tréneréhez.
    Ezért van nekem komoly hiányérzetem, ebben a keretben több van.

    Hozzászólás ideje: 2010. december 14. 20:18

HOZZÁSZÓLÁS