Most, hogy idén is beköszöntött a tél, a Fradi egykori sportágait bemutató sorozatunkat stílszerűen egy téli sporttal folytatjuk.

GYORSKORCSOLYÁZÁS: 1951-1957

Dr. Springer Miklós, az FTC Elnökségének a tagja, az FTC Baráti Kör alelnöke, 2009. május 8-án, a klub fennállásának 110-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen nagyformátumú beszédben méltatta a múltban elért sikereket. Igen informatív része volt a beszédnek, hogy sorjában megemlékezett az FTC összes valaha is működött szakosztályáról, azokról is, amelyek ma már a múlt homályába merülnek. Oda merülnek, de el nem veszhetnek!

Ez is indokolja, hogy sorozatunkban megemlékezzünk ezekről az egyszer volt szakosztályokról, hogy az internet adta nagyobb publicitást kihasználva minél több érdeklődőhöz eljuthassanak ezek az információk.

GYORSKORCSOLYÁZÁS: 1951-1957

A korcsolyázás kialakulásának időpontját nem tudjuk pontosan meghatározni. A régészeti leletek szerint a kezdetek egészen a korai kőkorszakra tehetők, amikor a legnagyobb valószínűség szerint az első korcsolyát a jeges területen való gyors és biztonságosabb mozgás utáni törekvés hozta létre.

Természetesen e kezdetleges korcsolyák sem alakjukat, sem anyagukat nézve nem hasonlítottak a mai korcsolyákhoz. Csontból készültek, és általában a rénszarvas illetve a ló lábszárcsontjait használták éles szélük miatt. Eleinte nem rögzítették a lábukhoz, csak a csont redős érdességén tapadt meg a talpuk, majd a csontot több helyen átfúrva, bőrszíjakkal rögzítették a lábukra. A korcsolyázás kezdetétől a középkorig csupán egy korcsolyát használtak, a másik lábukkal lökték magukat. Egyes források szerint botokkal hajtották magukat.

A középkorban megjelentek a fából készült korcsolyák is, melyek foglalatába később már vasdarabot is ültettek. Ezek közül nagyon népszerűek voltak a hosszan hajlított orrúak, amelyek nagyon hasonlítottak az akkori divatú lábbelikhez.

A XIX. század közepén megjelentek az első, teljesen fémből kovácsolt korcsolyák, majd az első ipari gyártású acélkorcsolyák is.

Az európaiak előtt mutatta be az első csavarokkal cipőre erősíthető korcsolyáját egy amerikai műkorcsolyázó, Johnson Heinz.

Az évek folyamán, sokféle korcsolyatípus alakult ki, attól függően, hogy milyen célból használták őket. A műkorcsolyázók egy darab, jó minőségű acélból gyártott és a spiccén rovátkolt korcsolyát használnak. A jégkorongozók rövidebb, ívesebb, kerek spiccű acél-éles korcsolyát használnak. A gyorskorcsolyázók ún. gyorskorcsolyázó késeken versenyeznek, mely korcsolyák alacsonyabb szárúak és hosszabb egyenes éllel vannak ellátva, ami megkönnyíti a nagy sebességű, hosszú csúszást.

A korcsolyázás tehát három irányba vált szét. Azokban az országokban, ahol főleg közlekedési eszközként szerepelt (Svédország, Norvégia, Finnország), ott a versenyszerű gyorskorcsolyázás terjedt el, míg azokon a vidékeken, ahol hiányzott a természetes jég, a műkorcsolyázás és a jégkorong alakult ki (Hollandia, Nagy-Britannia, USA, Kanada).

A korcsolya konstrukciós átalakulásával és az elérhető sebesség növekedése miatt a versenyek is átalakultak. Ismeretes, hogy az első gyorskorcsolya versenyeket Európában egyenes pályákon bonyolították le. A hosszabb versenytávok miatt, valamint a sok induló és az időjárás szeszélye miatt áttértek a körpályán való versenyzésre, páronkénti indítással. A körpálya kisebb helyet igényelt és előnye volt az is, hogy a verseny minden fázisa állandóan látható volt. Feljegyzések szerint 1835-ben Hollandiában több versenyt rendeztek, és ezeken nagyon sok néző jelent meg. Az 1850-es évben egyes versenyeken 50 ezer nézőről is írnak a krónikások. A pályák az egykori képek után ítélve egészen nagyvonalú építményekkel rendelkeztek: öltőzők, étkezők, a bíróságnak külön elkerített rész, és az elmaradhatatlan katona-zenekarok szórakoztatták a közönséget.

Magyarországon a rendszeres korcsolyázást a Balatonon a XIX. század első felében a keszthelyi Georgikon növendékei művelték legelőször. Számukra a sporteszközöket gróf Festetich hozatta Hollandiából. Pesten az 1860-as években egymás után jöttek létre a torna és evezős egyletek.  Majd a korcsolyasport is követte azokat az egyleti sportéletté alakulás társadalmi útján.

A krónikások szerint több üzletember is akadt az 1860-as évek közepén, akik támogatták a korcsolyázás ötletét, mint a téli társasági élet egyik formáját. Többek között Beywinkler Károly volt az egyik közismert egyénisége a korcsolyázásnak, akinek jégpályája volt a Klemm-féle téglavetőnél, a másik jégpálya Budán volt a Kristen téglavető gödrében, ahol később a Budai Torna Egylet telepedett le (mai Moszkva tér).

A Pesti Napló közzétett híradása szerint: a Pesti Korcsolyázó Egylet megalapítására a korcsolyázó sport szimpatizánsait 1869. november 12-re összehívták a Korona Kávéház különtermébe. Ezen az összejövetelen jelentették be, hogy az egylet formálisan megalakult, és az alapszabályt a minisztériumba felterjesztették. Ettől kezdve a magyar gyorskorcsolyázó sport korai történelme szorosan kapcsolódik a Pesti, majd a Budapesti Korcsolyázó Egylet történetéhez.

Bár a kezdetektől fogva minden szezonban rendeztek versenyt, de ezek korántsem voltak olyan sikeresek, mint az ugyanezen években Hollandiában megtartott gyorskorcsolya versenyek, mert az egylet tagságának korcsolyázó tudása nem tette ezt lehetővé. Bár a versenyzés minden formáját szívesen vállalták az akkori sportemberek, de nem szabadott szigorú mértékkel figyelembe venni az akkori próbálkozásokat és teljesítményt. Ne feledjük el, hogy a korcsolyázó tudás titka és fortélya ebben az időszakban még néhány hivatásos “mester” féltve őrzött titka és kizárólagos tulajdona volt. Így kezdetben a Városligetben sem voltak versenyszabályok, a versenyzés módja és ötletszerűsége jól tükröződik az akkori híradásokban. De ezek már valódi versenyek voltak.

Kétségtelen, hogy a jeges sportágak magyarországi fejődésében nagyon nagy fejlődést jelentett a Városligeti Műjégpálya megnyitása 1926. november 26-án. A műjégpálya megnyitása után lehetővé vált, hogy a jeges sportágak versenyzői 105 napos szezonban korcsolyázzanak és edzzenek a Városligetben.

A Ferencváros berkeibe 1951-ben tört be ez a szép téli sport, igaz, mint tudjuk, akkoriban éppen nem Ferencvárosnak hívták az egyesületet. Azonos időben alakult meg a műkorcsolya- és gyorskorcsolya szakág. Érdekesség, hogy a jégkorong hagyományai jóval korábbra nyúlnak vissza, a Fradiban az volt az első korcsolyás sportág.

A Fradi gyorskorcsolya-szakága nem élt hosszú ideig, mindössze hat évet. De ezen rövid időszak alatt is szép sikereket ért el, Kónya Béla személyében még országos bajnoka is volt. Kónya Béla 1954-ben tudott nyerni az összetett pontversenyben (miután három távon 1500, 5000 és 10000 m is győzött) megtörve az akkori egyeduralkodó Merényi József nagy sorozatát. Kónya kijutott az 1955-ös moszkvai világbajnokságra is, ahol 5000 méteren a jónak mondható 19. helyen végzett.

Kónya Béla mellett a szakosztály másik erőssége Lőrincz Ferenc volt, aki a hazai összetett bajnokságokon évekig az örök második elnevezést is kaphatta volna, mivel mindig ezüstérmes lett. Ő a nemzetközi sikereit az 1500 méteres távon érte el. Részt vett az 1952-es oslói téli olimpián, ahol 10. lett, az 1955-ös moszkvai VB-én pedig 19.

Ebben a rövid időben a szakosztályi élet olyannyira teljes volt, hogy a nők is versenyeztek. Közülük a híradások Gergelyné Tamás Sarolta nevét említik meg, aki 1953-ban és 54-ben is bronzérmes lett az összetett magyar bajnokságban.

A szakosztály 1957-es megszűnésében nyilván közrejátszott az is, hogy az 1956-os forradalom leverése következtében a teljes élgárda külföldre távozott.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:

http://www.ftcbaratikor.hu/2009/05/03/drspringer-miklos-unnepi-beszede/#more-6827

Nagy Béla: Zöld-fehérben (1974)
Györgyi János: A magyar gyorskorcsolyázósport története (1999)
korcsolyaoktatas.hu

www.moksz.hu
www.geocaching.hu