Szokás szerint az FTC Baráti Köre az év utolsó napjainak egyikén elbúcsúztatta a mögöttünk hagyott évet. Ez alkalommal is sokan eljöttek. Rudas Ferenc a Baráti Kör elnöke így köszöntötte az egybegyűlteket és rajtuk keresztül a Fradiért szurkolók sokaságát.

Kedves Barátaim!

Ismét eltelt egy év. Oly gyorsan, mintha csak tegnap lett volna, amikor hasonló okból jöttünk össze. Ha én ezt a mondatot életem minden évében elmondtam volna, már akkor is kilencven napos lennék.

Minket, akik itt vagyunk, egyetlen dolog egészen biztosan összeköt. Szeretjük a Fradit. Szeretjük, mint a családunkat. Persze, hisz a Fradi maga is egy család. Egy nagy család, aminek mi a tagjai vagyunk, lehetünk. Így volt ez már az én ifjúkoromban is. És ahogy szétnézek itt a teremben, így van ez még ma is.

Ha egy családban meghal valaki, akkor szomorúak vagyunk, a gyász borítja el szívünket. A mi nagy Fradi családunknak is voltak 2010-ben halottjai. Álljunk fel és egyperces néma főhajtással emlékezzünk azokra a fradistákra, legyenek azok volt játékosok, vezetők vagy szurkolók, akik az idén költöztek fel az égi stadionba.

Ők már, a korábban odaköltözöttekkel egyetemben fentről nézik, mi lesz velünk. Egészen biztosan most is, ahogy idelenn is, szurkolnak, hogy jó legyen. Hogy nyerjünk, hogy a legjobbak legyünk, de mindenekelőtt, hogy megmaradjunk. Megmaradjunk olyannak, mint régen voltunk. Legyen egy olyan klub, amelyért egy nemzet tud szurkolni, amely egy nemzet tagjai számára fontos. Én még emlékszem arra, amikor ez így volt. Emlékszem, milyen volt, amikor egy másik kontinensen magyarok tömegeinek erősítettük meg a magyarságát, egyszerűen azzal, hogy elmentünk és előttük játszottunk. Büszkeség, de általában nemcsak játszottunk, győztünk is. Akkoriban erre volt képes a Fradi. Persze ahhoz, hogy ez tudatosuljon bennünk, nem kellett több ezer kilométert utaznunk. Éreztük idehaza is, minden héten, amikor csak pályára léptünk. Éreztük akkor, amikor csapatunk verhetetlennek bizonyult, a gólokat ipari mennyiségben termelte 1948-49-ben. Az a csapat nagyszerű elegye volt a korábbi idők legendás játékosainak és a feltörekvő ifjúságnak. Az a csapat sokáig egyeduralkodó lett volna a nemzetközi futballvilágban is, ha a hatalom úgy akarja. A hatalom azonban sokszor nem észérvek mentén gondolkodik. Ahelyett, hogy hozzánk igazolták volna Puskást és Bozsikot, minket szedtek szét a Honvéd megerősítése érdekében. A Honvéd valóban megerősödött a pályán, ám mindez a hatalom szándéka ellenére a Fradit erősítette. A Fradi az elnyomás elleni küzdelem jelképévé vált, óriási tömegtámogatással. Sokan vagyunk itt, akik emlékezünk ezekre az időkre.

Most azonban más idők járnak. A XXI. században élünk, az üzlet és a pénz átvette az irányítást a sport, a futball és a Fradi fölött is. Akinek a lelkében nem mélyen gyökerezik a Fradi iránti szeretet, aki nem ismeri a hagyományokat, az elvész ebben a világban. Az nem érzi szükségét annak, hogy hétről hétre azonosuljon a csapatával, a jelenlétével is győzelemre buzdítsa őket. Az nem érzi, mit jelent egy közösség tagjának lenni, egy olyan érző, élő, lüktető közösség tagjának, mint a Fradi családnak. Az azt gondolja, elég ha bekapcsolja a tévét, kinyitja az újságot vagy megnézi az internetet. Nem, ez nem elég! Szükségünk van egymásra az életben is. Ha valamelyikünk elgyengül, akkor csak így tud egy társa azonnal segíteni, hogy az eszmében történő egyetértés valóban erőt sugározzon. Hogy hirdetni tudjuk a pénz farkastörvényei között is, a Fradi több, mint pénz, a Fradi több, mint üzlet. A Fradinak erkölcse van, hogy a harmadik E betűt ki ne hagyjam. Akik még hiszünk ezekben az értékekben, nekünk az a legfontosabb feladatunk, hogy a közösségünket meg- és fenntartva adjuk tovább ezt az érzést, adjuk tovább a stafétabotot. Tudassuk a fiatalokkal, hogy az a csapat, amelynek a meccseire járnak, az nem egy a sok közül, hanem maga a csapat, amely nélkül nem volt és soha nem is lesz magyar labdarúgás. Érzékeltessük a vezetőkkel, hogy az a csapat, amit irányítanak, az üzleti könyvekben megjelenőnél sokkal nagyobb értékkel bír, amit ha ügyesek, a pénz világában is jobban ki tudnak használni. Tudassuk a játékosokkal, hogy az a mez, amit felvesznek, az a történelem, az itt játszó elődök által megszentelt mez, amit nem lehet az élet ugródeszkájára felálló artista trikójaként viselni. Ha csak ezt akarják, akkor máshol a helyük. Aki ezt a mezt felhúzza, annak, ha idegen is, meg kell értenie, hogy ezt a mezt nem kilencven percig, ezt egy életen át kell viselni.

Sokan aggódnak a Fradiért, a Fradi jövőjéért. Én is. De szentül hiszek abban, ha megtesszük azt, amit a Fradi múltja előír számunkra, ha személyes példamutatásunkkal minden szinten utánpótlást nevelünk, akkor a Fradi a jövőben is nagy lesz, a legnagyobb, a legsikeresebb!

Úgy gondolom, ez egy olyan végszó, amelyre érdemes poharunkat ürítenünk, amely a Fradi számára megfelelő jövőkép lehet.

Köszönöm, hogy egész évben együtt voltunk, köszönöm, hogy közénk nem tud senki éket verni. Koccintsunk a szebb jövőre, a magyarság és a Fradi család minden tagjának az egészségére!

Rudas Ferenc mondatai után Hélisz József a Baráti Kör főtitkára

az FTC Baráti Kör örökös tagja

kitüntető címet igazoló oklevelet adott át

Kis Imre részére a Baráti Kör titkáraként,

Istenes Mónika, Istenes Tibor és Simon Sándor részére a Baráti Kör honlapja szerkesztőiként

végzett munkájuk elismeréseképpen.

Ennyi volt a hivatalos rész, amely után a résztvevők az asztalok körül is megvitatták a mögöttünk hagyott évet, koccintottak az újra, amely a reményeink szerint minden Fradi sportolónak és szurkolónak sok sikert hoz.

Simon Sándor