2024. december 22. vasárnap

Fradi-naptár: 2011.01.03. – 2011.01.09.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2011. január 3.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2011.  január 3-tól január 9-ig.

2011. január 3. hétfő

119 éve e napon született csapatunk egykori legendás játékosa, majd ugyanolyan legendás edzője, Blum Zoltán. 1906-ban gyerekként kezdett el a Fradiban focizni és öt év múlva már bekerült az első csapatba. Közel két évtizeden át küzdött az egyesület színeiért. Példaképe volt az odaadó, lelkes labdarúgónak.

“A legönfeláldozóbb játékos. Azt hinnéd, karcsú dereka eltörik, de ő végig állja, diktálja az iramot. Azért szeretjük úgy a futballt, mert az új generációnak még maradt olyan példaképe, mint Blum Zoli.” Vagy egy másik jellemző értékelés, ezúttal a válogatott szerepléséről: “Blum Zoltán csapatunknak ez a mindenkori büszkesége, 25. játéka után is olyan friss, olyan fiatal, s olyan ambíciózus, mintha ma került volna először a csapatba.” Az FTC-ben összesen 416 métkőzésen szerepelt.Góljainak száma: 5. Bajnokcsapat tagja: 1911-12, 1912-13, 1925-26, 1926-27, Kupagyőztes: 1913, 1922, 1927 (Magyar Kupa). A magyar válogatottban 38 mérkőzésen szerepelt.Blum a Fradi és a labdarúgás szerelmese volt. Amikor a Ferencvárosban már nem játszhatott az elsőcsapatban, csak olyan kisebb csapat mezét húzta fel, amelyiknek színe szintén zöld-fehér volt. Később, 1930-ban a Ferencváros edzőjeként rendszeresen játszott a B-csapatban, sőt néhány nemzetközi portyamérkőzésen “beszállt” a fiúk közé az első csapatba is! Az egyesület történetében ő a leghosszabb ideig műkődő edzőnk, 1930-tól 1937-ig vezette fiait győzelemre. Nem is akármilyen győzelmek voltak ezek. Akkoriban nyert 100%-os bajnokságot és sok nagy nemzetközi mérkőzést a Fradi. Szakmai tudása mellett a csapat körüli kedvező hangulat kialakításán is sokat fáradozott. “Csak az FTC-szellem legyen jó a klubban, a győzelem előbb-utóbb beköszönt” – mondta és a győzelmek bizonyítják igazát.

Blum Zoltán, mint játékos és mint edző, negyedszázadon át szívét-lelkét adta a Ferencvárosért. Az egyesület egyik legnagyobb egyéniségét tisztelhetjük személyében.

Szívünkben örökké él!

2011. január 4. kedd

Szabó Ferenc 55. születésnapját ünnepli a keddi napon. Szabó a hetvenes évek méltán népszerű Fradi centere.
Két részletben, 1974-től 77-ig és 1980-tól 81-ig mindösszesen 159 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban (77 bajnoki, 44 nemzetközi, 38 egyéb hazai), amelyeken 79 gólt szerzett (29-et bajnoki meccseken). Kétszeres bajnok (1975/76, 1980/81), egyszeres kupagyőztes (1975/76), tagja az 1974/75-ben a KEK-döntőig menetelő Fradinak.

Isten éltesse sokáig!

2011. január 5. szerda

1967-ben e napon született, így 44 éves Bús Iván. Bús a hátvédsorban jutott lehetőséghez 1987 és 1990 között, Dalnoki Jenő és Rákosi Gyula edzősége idején. Alapemberré nem vált, hiszen mindösszesen 23 bajnoki mérkőzés adatott neki, amelyeken 1 gólt azonban sikerült szereznie. Két érem, egy ezüst (1988/89) és egy bronz (1989/90) tulajdonosa a Fradival.

Boldog születésnapot!

Szücs Mihály 41. születésnapját tölti be ugyancsak ezen a napon. Budapesten született, labdarúgó pályafutása 1981-ben kezdődött, hol másutt, mint a Fradiban. A serdülő IV. tagja lett, majd a ranglétrát szorgalmasan végigjárta. 1988-ban –mint ahogy korosztályából többekre – Rákosi Gyula figyelt fel a tehetséges játékosra, aki a nagycsapat keretéhez hívta. Együtt edzettek, majd felkészülési meccseken szerepet is kapott a 18 éves ifjú védő. Ez a szerep még nem volt főszerep, a bajnokságban akkor még nem játszhatott, így a katonaság idejére eligazolt. Leszerelése után, 1991 nyarán Nyilasi Tibor hazahívta és fél év elmúltával végre bemutatkozott a közönségnek. Az Üllői úton a Tatabánya 3:1 arányú legyőzése volt az első mérkőzése az NB I-ben, amelyet aztán követett még több mint 200. Egy gólt szerzett, de az igazán emlékezetes volt, hisz az ősi rivális Újpest kapuját vette be az Üllői úton. A Fradi színeiben négyszeres bajnok (1991-92, 1994-95, 1995-96, 2000-2001) és háromszoros kupagyőztes (1993, 1994, 1995), ugyanezen években szuperkupa győztes is. Részese volt a BL-menetelésnek, sok-sok csodálatos mérkőzésnek. 1999-ben a Fradi a centenáriumi csapat kapitányának mondhatta magát.

Isten éltesse!

Ezen a napon lenne 98 éves egykori vízilabdázó Olimpiai- és Európa-bajnokunk, Molnár István, aki 1913-ban Galántán született. 1932-ben lett az FTC játékosa, mint úszó és vízilabdázó. Nemzetközi szintű eredményeit vízilabdában érte el.

1934-től 1944-ig tízszer szerepelt a magyar válogatottban. Az 1936. évi nyári olimpiai játékokon tagja volt az olimpiai bajnoki címet szerzett magyar csapatnak, csakúgy mint két évvel később az EB-t nyert válogatottnak. A Fradival 1944-ben veretlenül magyar bajnok.1945-ben a Vasasba igazolt, az aktív sportolástól 1947-ben vonult vissza. Még játékosként, 1934-től a Nemzeti Sportuszoda titkára, majd a második világháború után az OTSH (Országos Testnevelési és Sporthivatal) előadója volt. 1962-ben a Fővárosi Elektromos Művek munkatársa lett. Közben 1953-tól haláláig a Népstadion bemondójaként is dolgozott. 1983. július 1-jén Budapesten halt meg.

Emlékét megőrizzük!

2011. január 6. csütörtök

Már öt esztendeje, hogy oly hirtelen, váratlan és megmagyarázhatatlan módon Ciprus szigetén, Limassolban elhunyt Zavadszky Gábor. 1974.09.10-én született Budapesten, a Ganz Mávag-ban kezdett futballozni, de korán a Ferencvároshoz került. 1992 és 1998 között 118 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett, közben 1994/95-ben és 1995/96-ban bajnok, 1993-ban, 1994-ben és 1995-pen pedig kupagyőztes lett a Fradival. Utóbbi három esetben a Szuperkupa győztesének is vallhatta magát. 1998-tól 2001-ig a Dunaferr-ben futballozott, amit 2000-ben itt is bajnoki címmel koronázott meg. Dunaújvárosban 64 meccsen 16 gólt szerzett. Innen 2001-ben újra a fővárosba, de egy házzal odébb, a Hungária körútra igazolt, ahol 2004-ig további 92 NB I-es mérkőzésen 19 gólt lőtt és a változatosság kedvéért kék-fehérben is bajnok lett 2003-ban, amit újabb Szuperkupa győzelemmel tetézett. Három csapattal is bajnok, nem akármilyen teljesítmény. 2004-ben újra hazatalált az Üllői útra, még 12 meccsen 3 góllal gyarapította NB I-es meccseinek számát, ami így mindösszesen 286 mérkőzést jelentett 64 góllal. Innen igazolt 2005 elején a ciprusi Apollon csapatához, ahol egy évvel később elérte a végzete. Négy alkalommal a magyar válogatottban is szerepet kapott, itt gólt nem szerzett. Nem úgy, mint az olimpiai válogatottban, ki ne emlékezne arra az Üllői úti havon lőtt góljára, amellyel a csapat biztosította magának az olimpiai kijutást. Visszahúzódó, csendes, szerény magatartásával mindenütt nagy tiszteletnek örvendett, úgy a játékostársak, edzők, mint a szurkolók szemében. Ritkaság, hogy valakit egyszerre tiszteljenek zöldek és kékek, sőt még Dunaújvárosban is.

Szívünkben örökké él!

2011. január 7. péntek

1975-ben ezen a napon született Nagyenyeden, így ma 36 esztendős Bogdan Andone. Egyebek mellett már román bajnoknak is mondhatta magát a Rapid Bukarest csapatával, amikor 2002-ben hazánkba, a Ferencvároshoz szerződött. A 2002/03-as bajnokságban 7 bajnokin szerepelt, amelyeken csatár létére nem szerzett gólt. Tovább is állt, 2003-ban ő is a később oly rossz emlékűvé vált ciprusi Apollon Limassol játékosa lett.

Boldog születésnapot!

2011. január 8. szombat

1986-ban, tehát 25 éve ezen a napon hunyt el Mikes Károly. 1913.10.20-án született Mick néven, de később Monostori Károlyként is nevezték. 1934-ben már válogatott játékosként igazolt a Fradihoz, ahol 1936-ig össesen 26 mérkőzésen (12 bajnoki, 13 nemzetközi, 1 hazai egyéb) játszott, 4 gólt szerzett (2 bajnoki). Eredetileg jobbszélső volt, ám sokszor fedezetet is játszott. 23 évesen egy súlyos sérülés miatt hagyta abba az aktív játékot.

A Fradi öregfiúkban azért rendszeresen játszott, majd 1959-től haláláig, közel 27 éven át a Fradi intézője volt. A halálos szívroham is a pályán, a Springer-szobor mögött érte.

Nem feledjük!

81 esztendővel ezelőtt ezen a napon született Novák Éva úszó olimpiai bajnok. A Helsinkiben ugyancsak olimpiai bajnokságot nyert Ilonka nővére példáját követve tíz évesen már jól úszott és hamarosan versenyezni kezdett. 18 évesen, a londoni olimpián bronzérmet nyert a 200 méteres mellúszásban. Ezt követően mell- és gyorsúszásban hat világcsúcs részese volt.

Helsinkiben kétszáz mellen és 400 gyorson egyaránt második lett, tagja volt az akkor fantasztikus világrekorddal győztes 4×100 m-es gyorsváltónak. Az olimpia idején titokban és engedély nélkül örök hűséget esküdött Pierre Gerard belga sportújságírónak. Hazatérve elfelejtették. Útlevelét bevonták, később nagy nehézségek árán jutott ki Brüsszelbe. Úszásra egyre kevesebb ideje maradt, befejezte itthon elkezdett orvosi tanulmányait és diplomájának megszerzése után szemorvosként dolgozott. Idestova három évtizede helyet kapott az úszósportok hírességeinek floridai csarnokában, a Hall of Fame-ben. Férje halála után a kilencvenes évek elején hazatelepült. 2005. június 30-án hunyt el.

Emlékét őrizzük!

2011. január 9. vasárnap

Ezen a napon 57 esztendős Kakas László, csapatunk egykori kapusa, mai kapusedzője. Ecséden született, 1972-ben itt kezdett aktívan futballozni, egy év múlva Petőfibányára került, majd két esztendőt egy katonacsapatban a Honvéd Gáspár SE színeiben védett. 1976-tól 1979-ig az Egri Dózsa kapusa volt, innen igazolta le a Ferencváros. 1979 és 1983 között összesen 62 NB I-es mérkőzésen védte a csapat kapuját. A Fradi után védett még négy évet a Vasasban, egy évet Újpesten, majd pályafutása végén 1988-tól 1990-ig Veszprémben. Fradista korszakából, 1982-ben két alkalommal magyar válogatott is lehetett. Pályafutása végén azonnal belekezdett az edzői szakmába, kapusokat oktatott és nevelt. Itt is volt nem egy állomáshelye, 1990-93 között a BVSC-nél, 1993-95 között a Csepelnél, 1995-től 2008-ig az MTK-nál edzősködött, innen öltött újra Fradi-címeres melegítőt 2008-ban. Közben három alkalommal (1990-94, 1996, 2006) a magyar válogatott mellett is kapusedző volt.

Isten éltesse sokáig!

Ugyancsak ezen a napon ünnepli a születésnapját, mégpedig a 43-ikat Eszenyi Dénes. Nagy meglepetést keltett, amikor 1999 tavaszán a Fradihoz igazolt a lila-fehérek népszerű Dinije. Sokat nem, mindössze 9 NB I-es meccset játszott zöld-fehérben, gólt nem szerzett, nem úgy mint a 4 nemzetközi barátságos mérkőzése egyikén (FTC-RoPs 2:0), ahol a finn csapat ellen egyszer betalált.

Boldog születésnapot!

Ünnepel egy ifjú futballistánk is, nem is akárhányadik születésnapját. Gárdos András 20 éves lesz ezen a napon. Fiatal tehetségünk tavaly már az NB I-ben is bemutatkozhatott. Gólt is lőtt. Azon a mérkőzésen, amely ebből adódóan nemcsak Lipcsei Péter számára lesz örökre emlékezetes, hanem neki is. Lipcsei Peti megdöntött egy megdönthetetlennek hitt rekordot tavasszal a Pápa ellen az Üllői úton, Gárdos Andris pedig góljával írta be nevét a Fradi történelemkönyvébe. Adjon ez a gól biztatást és a jövőre, dolgozzon szorgalmasan az edzéseken, játsszon és küzdjön oroszlánként az NB II-es meccseken és akkor biztos sok NB I-es gól követi még azt az elsőt.

Isten éltesse sokáig és sok sikert a Fradiban!

Az összeállítást a honlapunkon korábban megjelent anyagok felhasználásával készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradisták

Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. 2. 3.

ftc.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS