Ma is működő szakosztályok: KERÉKPÁR

2. rész: 1974-től napjainkig

Bizony, nem mostanában tettük közzé az 1. részt, amelyet célszerű újra feleleveníteni. Csak egy kattintás …

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a hetvenes évek eleje nagyon jó korszaka volt a Ferencváros kerékpárosainak. Ennek egyenes következménye volt, hogy a szakosztály szinte vonzotta a tehetséges fiatalokat. A KSI-ből (Központi Sportiskola) „kiöregedő” menők elsődleges célja colt a Fradiba igazolni, velük, egészen a hetvenes évek derekáig, tovább erősödött a szakosztály. A KSI-ben Petróczy Attila tanítványai nálunk is folytatták, igaz már felsőbb korosztályokban, a kiváló eredmények sorát. Zöld-fehérben is, nyertek több magyar bajnoki címet és értek el, értékesebbnél értékesebb helyezéseket. Érdemes őket név szerint is megemlíteni: Bürger Ferenc, Gábor András, Jaczina Lajos, Matulai György, Teplán Gyula, Sarkadi Nagy Zsigmond, Szűcs Gábor, Morcz László, Albert József, Schóber Ferenc, Zaka István, Illés Bálint.

Szóval, bajnoki címek zsinórban, a hazai kerekesélet nagy egyéniségeivel. Érthető, hogy a szakosztályvezetés 1974-ben elhatározta, saját bázist is létesít. Úttörő-, serdülő- és ifjúsági szinten is bevezettek egy sportiskola-szerű foglalkoztatást, amelyhez az FTC részben rendelkezésre bocsájtotta a népligeti bázist.

A gondoskodást meg is hálálták a sportolók. 1974-ben megismételték az előző évi 15 bajnoki címet hozó sikeresztendőt. Az országúton kezdtek, amikor a Szűr, Bürger kettős megnyerte az 50 km-es járőrversenyt. Bürger az évad végén a hegyi bajnoki címet is megszerezte. A pályán természetesen megint Szűr jeleskedett, első lett a repülőversenyben, 1000 m-en, kétülésesben, 50 km-es párosban (Bürgerrel). Folytatták a 4000 m-es csapatdiadalt is, a Szűr, Bürger, Sarkadi, Hóbor négyes nyert. Nem véletlen, hogy ebben az évben volt olyan válogatott viadal, ahol a magyar nemzeti színeket tiszta Fradi-sor képviselte.

Aki azt hinné, ez már a csúcs volt, az hamar rádöbbent, a feljebbnél is van feljebb. 1975-ben a szakosztály überelte a 15 bajnoki címet, 17-et nyert. Az előző évben felsorolt versenyzők vitték most is a prímet. Egy diadalt emelünk ki külön, mert az a 4000 m-es csapatverseny folytatta a hetvenes évek nyerőszériáját. A nyerő kvartett ezúttal a Szűr, Hóbor, Sarkadi, Bodnár összeállításban versenyzett.

És ez így folytatódott, bár a kerékpár sohasem volt igazán támogatott sportág idehaza. A nemzetközi színtéren egyre-másra jelentek meg a szuperkönnyű, ugyanakkor horrorisztikus árú versenygépek. Nagy eredményeket csak ezekkel lehetett elérni. Magyar versenyző csak elvétve juthatott hozzá ilyenhez. Sokkal jellemzőbb volt, hogy ügyeskezű mesteremberek egyedi bringákat építettek a magyar menőknek. Akik, ha egy-egy ilyennel külföldön is megjelentek, annak a szakma a csodájára járt. Hogy ilyennel is versenyeznek még emberek? Igen, a magyar kerékpársport és a ezen belül a Fradi így próbálta meg a lépést tartani. Itthon persze könnyebb volt, hiszen az ellenfeleknek sem volt különb gépe, elsődlegesen a tehetség dominált. Abban pedig nem volt hiány.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején szinte minden hazai menő megfordult rövidebb-hosszabb ideig a Fradiban. Biztos ők is érezni akarták ennek az egyedülálló klubnak a szellemiségét, mit jelent Fradi-címeres trikóban győzni, bajnokságot nyerni. Ebben a sorban feltétlenül meg kell említeni Pap Lászlót, Szűcs Gábort, Pintér Bélát, Káplán Gyulát, Zaka Istvánt vagy éppen Somogyi Miklóst.

Ám az elkövetkezendő évek nem az ő győzelmeikről szóltak, hanem egy olyan sportolóéról, aki az FTC történetének rekordbajnoka lett, hiszen 25 éves fradista aktív pályafutása során (ami már önmagában párját ritkítja) 109 bajnoki aranyérmet nyert. Ő nem más, mint Pais Péter.

Pais Péter 1962-ben született, 1973-ban a KSI-ben kezdett kerékpározni, nevelőedzője Baranyecz András volt, aki az 1960-as években versenyzett, kilencszeres magyar bajnok, csúcstartó, egykori válogatott és olimpikon volt. Pais Péter az első bajnoki címeit az úttörő- és serdülő korosztályokban még itt szerezte 1976-ban. 1980-ban igazolt a Fradiba, hova máshova, azóta is kedvenc színösszeállítása a zöld-fehér. Mestereiről így vallott:

1980 őszén az FTC-be iga­zol­tam a Schillerwein Ist­ván-Ta­kács Gyu­la ve­zet­te csa­pat­hoz. Fan­tasz­ti­kus hat év kö­vet­ke­zett. Ki­ala­kult egy „ke­mény mag”, akik vál­lal­ták a Gyu­la ál­tal dik­tált rit­must és stí­lust. Ezek­ben az évek­ben ala­poz­tam meg a mai na­pig tar­tó tu­da­tos­sá­go­mat, tű­rő­ké­pes­sé­ge­met és edzés­be ve­tett hi­te­met. Ren­ge­te­get edzet­tünk, ver­se­nyez­tünk, utaz­tunk és jöt­tek is az ered­mé­nyek. Pá­lyán, or­szág­úton ver­se­nyez­tünk té­len-nyá­ron. 1987-ben Il­lés Bá­lint lett az edzőnk, és 2000 vé­gé­ig, az olim­pi­á­ig, dol­goz­tunk együtt. Ha­zai Gyu­ri­val és He­gyes Ja­ni­val se­gí­tet­tük Sza­bol­csi Szil­via fel­ké­szü­lé­sét a sydney-i olim­pi­á­ra. Elég jól si­ke­rült a kö­zös mun­ka, mert Szil­vi ötö­dik lett sprin­ten. 2000-től sa­ját fe­jem után edzem: úgy ér­zem en­­nyi év után nem le­het min­den edzé­sen a tíz-húsz év­vel fi­a­ta­labb ver­seny­zők edzés­prog­ram­ját tel­je­sí­te­nem. Az edzői név­sort ki­egé­szí­te­ném Petróczy At­ti­lá­val, aki a KSI ve­ze­tő­je volt és az or­szág­úti edzé­se­ket ve­zet­te ifi ko­rom­ban. Ve­le ta­lán húsz éve nem ta­lál­koz­tam, most ja­nu­ár­ban azon­ban ösz­­sze­fu­tot­tunk, meg­örül­tünk egy­más­nak. Min­den edzőm­mel jó volt a kap­cso­la­tom, és so­kat kö­szön­he­tek ne­kik.

Aztán felnőttként is elkezdte nyerni a bajnoki címeket, évről évre, a szám egyre csak szaporodott. A jubileumi századikat, amely nemcsak a Fradiban, de a magyar sportban is egyedülálló 2001-ben nyerte, méghozzá a repülőversenyben.

Ekkor beszélt az edzésmódszerek változásáról, a szakosodásról:

Az eltelt húsz év alatt szakosodtak az emberek. Ma már egy sprinter nem indul ezer méteren, mint az elmúlt évtizedekben. Régen a Fradiban Schillerwein István elképzelései szerint úgy készültünk, hogy sok számban tudtunk menni. Meg is látszik a bajnoki győzelmeink számán.

Pedig soha nem kényeztették el őt, amikor a pénzről volt szó. Mondta is, elégedett lenne, ha a száz bajnoki győzelméért összesen annyi pénzt kapott volna, mint egy hazai futballista egy bajnoki aranyáért. Még a századik győzelme előtt is az édesapja vette meg a vitaminokat. (A szövetségtől pedig kapott egy óriási serleget.) Még akkor is ugyanaz volt a bringája, amelynek a vázát húsz évvel azelőtt az Építők aranykezű szerelője, Gürtler mester készített. A pehelykönnyű, szélcsatornákban tervezett csodabringák korában Pais gépének a nemzetközi versenyeken majd annyi nézője volt, mint a legújabbaknak… Az ifjú külföldi menők úgy nézték, mintha sportmúzeumban lennének. 1986-ban kapott ugyan egy korszerű biciklit, de egy év elteltével az olasz támogató továbbállt, és visszavette a bringát. Az az esztendő volt Pais legsikeresebb éve. Colorado Springsben a világbajnokságon Pintér Bélával egy gépen negyedikek lett a kétülésesben. Nagyszerű eredményei közé tartozik még az 1984-es moszkvai ellenolimpián elért ötödik helye 1000 méteren, majd egy évre rá az olaszországi világbajnokságon kilencedik lett az üldöző csapatunk tagjaként. Európa szinte valamennyi pályáján versenyzett a 171 méteres berlini fedett fapályától kezdve a brnói világbajnoki nyitott cement-pályáig. Telente sok páros versenyen állt rajthoz Somogyi Miklóssal. Világbajnokokkal csatáztak, és néhány hajrát be is söpörtek előttük. Ren­ge­teg hat­na­pos pá­ros ver­se­nyen vet­t részt. 1981 és ‘83 kö­zött Pász­tor Zo­ltánnal, ‘83 és ‘92 kö­zött So­mo­gyi Mi­klóssal, ‘93-tól Fá­bi­án Imrével és Havarik Ta­mással, majd jött Bebtó, Val­ter és Árvai. Hat-hét ge­ne­rá­ció nagy­ja­i­val me­nt pár­ban.

Bajnoki címei mellett még egy világszám, ami a nevéhez fűződik. 1981-ben nyer­t elő­ször sprint-baj­nok­sá­got, majd 21 évig, 2002-ig zsinórban megismételte. 2003-ban attól a Barkóczi Pé­tertől kapott ki, aki első bajnoki címe idején még meg sem szü­le­tett. Ez a teljesítmény valószínű örökre rekord marad, hiszen ma a nyomába sem érnek.

Be­utaz­ta a vi­lá­got, 1981-től 2002-ig vol­t fel­nőtt vá­lo­ga­tott. Ti­zen­egy vi­lág­baj­nok­sá­gon és ti­zen­nyolc vi­lág­ku­pán vet­t részt. Ha ebben a sportágban is számolnák a vá­lo­ga­tott­sá­got, az biztosan lenne öt­száz!

Miért nem sikerült a külföldi áttörés? Erről ezt mondta:

Kül­föld­ön min­den­ki csi­nál­ja a ma­ga dol­gát. A ver­seny­ző csak az edzés­sel és a ver­seny­zés­sel fog­lal­ko­zik, nem kell a meg­él­he­tés­sel törődnie, mert „ren­des” fi­ze­tést kap. So­kak­nak ez fur­csá­nak tűn­het, de tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy ezt a spor­tot nem le­het ama­tőr kö­rül­mé­nyek kö­zött pro­fi szin­ten űz­ni. Pél­da er­re Bod­ro­gi La­ci, aki itt­hon so­ha nem ért vol­na el ilyen ered­mé­nye­ket. Kell még egy jó edző, or­vos, masszőr, ver­seny­ző­társ-edző­társ, edző­tá­bor (té­len me­leg égö­vi), fe­dett pá­lya, pénz, pénz és sok pénz!

Nem kevesebb, mint 25 esztendőt kerekezett a Fradiban, amely örök sze­re­lme maradt. Akkor is, ha nem úgy fejezte be, ahogy gondolta. 2005-ben úgy érezte nem tartanak rá igényt a szakosztálynál, pedig ő még érzett magában erőt a folytatáshoz. A klub ve­ze­té­sé­vel jó kapcsolata maradt, amely 2009-ben ezt ki is mutatta, amikor az FTC elnöksége a klub 110-ik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Aranydiplomával tüntette ki az örökös bajnokot.

Amiről Pais Péter beszélt, az anyagi ellehetetlenülés egyre erősebben éreztette a hatását. Ennek első jele az volt, hogy 2003-ban megszűnt a női szakág, majd a férfiak is „vegetálni” kezdtek. Pillanatnyi fellendülést 2008-ban a Merida-FTC néven újjászerveződő szakosztály hozott, amely eredményeket is ért el. Bő egy évvel később azonban a Merida kivált, új egyesületet hozott létre, ahová a versenyzőket is vitte magával. Ám a Fradi szakosztálya ezt a vérveszteséget is kiheverte és ma gyakorlatilag két ifjú versenyzővel (Bozó Lajos és Bernárd Bendegúz) továbbra is képviselteti magát a versenyeken. A 2010-es pályabajnokságok alapján készített szakosztályi rangsorban ők ketten a 10. helyre sorolták az FTC-t (érdekesség, hogy ugyanitt a Merida a 13.). Reméljük ezek az apró sikerek a jövő szempontjából sokat jelentenek és újra benépesedhet a szakosztály. Benépesedhet és nagyobb eredményeket érhet el. Olyanokat, amelyek az immár 107 éves szakosztály dicső hagyományaihoz mérhetők.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Borbély Tibor: Fejezetek az FTC kerékpár szakosztályának történetéből

Interjú Pais Péterrel

Magyar Nemzet online

Albert József emailban küldött kiegészítései, amit külön is köszönök.