Ma délelőtt 10 órakor eldördül a képzeletbeli startpisztoly és kezdetét veszi futballcsapatunk 2011-es versenyfutása. Lehet, kicsit képzavar keverni a futballt az atlétikával, ám valahogy mégis jellemzi a helyzetet.

A startot és azt követően az egész versenyt Prukner László felügyeli. 10 órakor körülötte gyűlnek össze a tanítványai, hogy meghallgassák mesterüket. Tudják, hogy a mester tanári képességei ilyenkor óhatatlanul előjönnek. Hosszabb szünet után minden tanár kíváncsi a tanítványai állapotára, a nebulóknak felmérőkön kell bizonyítani. Aki a szünet időtartama alatt nem tartotta megfelelően karban magát, az bizony lebukik. Így lesz ez a futballöltözőben is. A játékosoknak el kell végezniük a különböző fizikai, tán még pszichikai teszteket is, hogy bizonyítsanak. Bizonyítsák, hogy nem eresztettek le, hogy készek az előttük álló feladatokra.

Fogalmazzunk inkább úgy, az előttük álló nagy feladatokra. Bennünk, a Fradi szurkolóiban hosszú évek, tán évtizedek óta él egy mítosz, a Fradi-tavasz mítosza. Hogy tavasszal nemcsak a természet újul meg és támad új életre, hanem ezzel együtt a futballcsapatunk is. Megtáltosodik, a legendák szerint legyőzőre sem talál és előretör. Ha nem is mindig, de sokszor volt ez így, nem véletlenül lett belőle mítosz.

A mítikus Fradi-tavaszra most is nagy szükség lenne. Most végre megint úgy állunk a tabellán, hogy egy eredményekkel és sikerekkel teli tavaszi előretörés a Fradi tradícióihoz méltó helyezést hozhat meg. A rajtvonalhoz állva erre kell felkészülni játékosainknak. Már az első edzéstől bele kell adniuk mindent a munkába. Úgy kell odaállni, ha szükséges, akár hegyeket is elhordanak a helyéről. Erősnek kell lenniük fizikailag és szellemileg is. Edzeniük kell a testet és a lelket is. Kemény munka lesz, de csak így sikerülhet elérni a célokat.

Amikor a legjobban fájnak a lefutott kilométerek következtében az izmok, amikor ájulásig kihajtották magukat, akkor kell eszükbe jusson, nincsenek magukra hagyva. Mögöttük áll az a tábor, amely – ha nem is akkora, mint az évtizedekkel ezelőtti sikerek idején – ám még mindig a legnagyobb Magyarországon. Ez a tábor, a fradisták tábora nagyon heterogén. Van egy rettentően aktív magja, amelyik jelenlétével, hangjával mindig, mindenütt ott van. Van egy másik rész, amely kevésbé hangos, de még mindig ott van szinte minden mérkőzésen, ha esik, ha fúj. Ez az a párezernyi ember, amelynek köszönhetően még mindig vezetjük a fizető szurkolók számának versenyét. Aztán ott van az a szegmens, amelyik bár nem jön ki a mérkőzésekre, mindegy hogy azért, mert nem tud vagy nem akar, de a televízión el nem mulasztaná a meccset, és/vagy az internetet bújja, hogy híreket kapjon. Ez a szegmens megbecsülhetetlenül nagy. Gyakorlatilag rájuk építenek a televíziók, az internetes hírportálok. Már csak ez a tény is bizonyítja a számuk nagyságát. Egészen biztos vagyok abban, hogy a mítikus Fradi-tavasz elindulása esetén ennek a szegmensnek egy igen jelentékeny része aktivizálja magát és csatlakozik a helyszínen szurkoló társaihoz. Onnan kezdve még többen leszünk a lelátón, még hangosabbak, még erőteljesebben hajtjuk bele csapatunkat a győzelembe. Mert egy Fradihoz méltón szurkoló stadionban az ellenfélnek nem lesz esélye. Akkor ugyanúgy megremeg a lábuk, mint ahogy megremegett hosszú évtizedeken át mindig.

Egy ilyen élmény átélésekor már nem fognak fájni a most lefutandó kilométerek, a most megemelt súlyok. Egy ilyen élményt Magyarországon csak a Fradi mezében lehet átélni. Erre kell a játékosainknak felkészülni, ezért kell az edzéseken és a mérkőzéseken megizzadni, mindent kiadni magukból. Ha ezt megteszik, jönnek az eredmények is. Törvényszerűen jönnek, egyrészt mert a szakmai stáb olyan munícióval látja el őket, ami magában is versenyképes, másrészt a megmámorosodó szurkolói had megsokszorozza ezt. Így lesz a győzelem mindig a Ferencvárosé. A mi Ferencvárosunké, amelyik újra Fradihoz méltón játszik, amely a mi csapatunk.

A startpisztoly eldördül, mától minden szem az indulókon. Mindent bele már az elején, amit később csak fokozni lehet. Legyen ez a tavasz valóban mítikus Fradi-tavasz, amelyről még unokáink is mesélni fognak.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor