Éltem során, annyiszor szóltam már. Egy ideje annyiszor írtam már. Kinevettek? Nem baj. Naivnak tartottak? Nem baj. Nem adom fel! Baj?

Koromból adódóan én még láttam igazán sikeres Fradit. Láttam, mi volt körülötte. Mit jelentett, ha nem ezrek, hanem hétről hétre tízezrek szurkoltak, őrjöngtek a lelátón. Velem együtt. Én is szurkoltam, őrjöngtem. A Fradiért, a Fradi győzelméért. A sok tízezernyi emberrel együtt. Egységben voltunk. Kilencven percre feltétel nélkül összekovácsolt a Fradi. Ott és akkor semmi más nem számított. Csak a Fradi, csak a győzelem. A győzelmet akár feltételesen is írhatnám, hiszen ha az nem volt, akkor is maradt az egység. Abban, hogy ha most nem, majd legközelebb. És legközelebb újra legalább annyian, ha nem többen voltunk, hogy lássuk a remélt győzelmet.

Akkor még igaz volt: Fradista vagy? Én is! Akkor mi félszavakból is megértjük egymást.

Mert csak ez számított. A Fradi! A többiről nem beszéltünk, mert az lényegtelen volt.

Sokan mondták, magam is tapasztaltam, a Fradi a rendszerrel szembeni ellenállás jelképe is volt. Ezért is lehetett akkora a tömegbázis. Egy csapat, amely nem a hatalmon levők kedveltje, mindig szimpatikus volt a tömegeknek, egységbe tudta forrasztani őket. Ma mégsincs így. Kutatom az okát, vajon miért?

Egyszerű lenne a válasz, mert megváltozott a világ. Mindent áthat a kommunikációs forradalom, minden háztartásban ott a nagyvilág. Futballnyelvre lefordítva ott van a nemzetközi futball krémje. Azt kell nézni, azt nézetik.

Aztán ott van az internet a maga blogjaival, fórumjaival. Megszámlálhatatlan fórumon cserélhetünk eszmét a legelképzelhetetlenebb témákról is. Miért lenne ez másképp a Fradival? Amely a legnépszerűbb volt valaha, amely ezzel kivívta magának a jogot, hogy minden szinten beszéljenek róla. És lőn, tapasztaljuk, ha ketten beszélünk ugyanarról, azt egészen bizton kétféle módon látjuk. És valami minél népszerűbb, annál többen beszélünk róla. A Fradi ilyen. Ma már nem a lelátón fejezzük ki szimpátiánkat, hanem az internet világában. Mert ott elvitathatatlanul sokan vagyunk. És ütköztetjük a véleményünket. Minden fradista a magáét. És ezek a vélemények sajnos nem az egységről árulkodnak.

Látva ezt a virtuálisan meglevő tömeget, összevetve az emlékeimben élő valóságos lelátói tömeggel, azt hiszem, természetes, hogy újra a lelátóra képzelem azt, ami csak ott lenne igazán erős. Mert ott adna szimpátiatüntetést a csapat mellett, mint régen. Ott lehetne hangos, nem pedig a számítógépek előtt ülve, az egyének agyában verne tamtamot az indulat. Mert a számítógép, az internet megoszt. A vélemények valahogy nem tudnak egységbe forrni. Mindenki a maga igazának a kovácsa. És hol van a Fradi, amiért mindenki igazat kiált? Elvész az egyéni érdek mögött?

Ne hagyjuk elveszni! Egyénileg sokfélék vagyunk. Van ki ilyen, van ki olyan. Van ki tehetségesebb, van ki kevésbé. Hibáink is vannak. Ha őszintén magunkba nézünk, nem is kevés. Ezekkel együtt élünk. Van, hogy mások elfogadják ezeket, van hogy nem. Így lesznek és szűnnek meg köztünk kapcsolatok. Köztünk, egyének között megszűnhet bármely kapcsolat, ám ezért fontosak a magasabb rendű eszmék. Mert egymástól elhidegült emberek is hihetnek továbbra is ugyanabban, a kettejük kapcsolatrendszerénél magasabban levő valamiben. Meggyőződésem, a Fradi, ennek izmusa a fradizmus ilyen magasabbrendű valami. Maga, az hogy a fradizmus szó létezik, a bizonyíték minderre. Van újpestizmus (régieknek dózsizmus)? Van kispestizmus (honvédizmus)? Van vasasizmus? Van vidizmus? Van lokizmus? Nevetünk csak a szóösszetételeken. De fradizmus az van, létezik. Létezik, mert eleink, a maguk egységbe forrt klubszeretetükkel tettek róla.

Őrizzük ezt a klubszeretetet! Ha lehet, ne csak mindenki a saját szívében, hanem közösen is, közösségi élményként. Éljük meg a lelátón, ott legyen katarzisunk egy-egy győzelem után. És ha lehet, tanúsítsunk fradista sorstársainkkal szemben nagyobb megértést az internetes világban is.

Ez az én álmom. Legyen újra fradista egység. Szerencsére, ha felébredek és az ellenkezőjét látom is, legközelebb visszatér ez az álom. Álom, álom édes álom. Szeretném, ha egyszer erre is ébredhetnék. Lehet bármekkora a valóság tengerének árja, az álom keze mindig a felszínen marad …

Simon Sándor