A Fradi mai szakosztályai: Női kézilabda
A Fradi szakosztályainak múltját ismertető sorozatunkban egy olyan sportághoz jutottunk el, amely a futball után ma is az egyik legnépszerűbb, mérkőzéseit sok fradista látogatja. A következőkben a női kézilabdáról írunk.
Ahogy az olvasó már megszokhatta, most is távolabbról indítok. Megkísérlek egy kis betekintőt adni a sportág múltjába.
Vannak olyan munkák, amelyek egészen az őskorig nyúlnak vissza, hiszen a kézilabda alapmozgásai, a futás, az ugrás, a dobás az ősemberek létfenntartásának is az eszközei voltak. Persze, ekkor még nem beszélhetünk sportról, akkoriban valóban a lét volt a tét. Később, az ókorban azonban már megjelent a sport, mindenkinek ismerős ez a görög mitológiából. Létezett már a labda is, amit természetesen kézzel is dobtak, hajítottak. Néhány római kori vázán szintén felfedezhető egy kézzel játszott labdajáték, a Harpaston/Episkuros, ahol a játékosoknak egy meghatározott vonalon túlra kellett dobniuk a labdát.
Gyors időutazásunkat folytatva a középkorba érünk, ahol a sport és a testgyakorlás egyre inkább az emberi tevékenység részévé vált. A kiváltságos réteg egyre több időt és pénzt szentelt arra, hogy testi- és szellemi fejlődése érdekében a kor igényeinek megfelelő sportjátéknak is hódoljon. Különösen a reneszánsz kor alatt indult látványos fejlődésnek a sport, amikor a nemesek változatos sportágak űzésére speciális játéktermeket építettek. Ezekben az úgynevezett labdaházakban a lovagi játékok és a tenisz mellett a kézilabdázás primitív formája szintén felfedezhető volt.
Természetesen az eddig felsorolt, kezdetleges és többnyire rövid életű játékok nem tekinthetők kizárólag a kézilabdázás őseinek. Azok inkább a labdás csapatjátékok előfutárai, és együttesen egy olyan közös gyökeret alkotnak amelyből a többi, szintén kézzel játszott labdajáték mellett a kézilabda is kifejlődött. A kézilabdázás jellegzetes vonásai a későbbi korokban váltak nyilvánvalóvá.
Az újkorban a sport újra látványos fejlődésnek indul. A testkultúra egyre inkább teret hódított a különböző társadalmi rétegekben, és a mindennapi élet szerves részévé vált. Felgyorsult a különböző sportágak specializációja, ami lökést adott a kézilabdázás fejlődésének is. Így jutunk el a XIX. század végére, amikor már három, egymáshoz meglehetősen hasonló játék a haandbold, a hazena és a torball fejlődött ki, amelyek már a mai kézilabdázás közvetlen őseinek tekinthetők.
A haanbold játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A labda pontosabb továbbítására ezért a lábuk helyett a kezüket kezdték el használni a játékosok, és a kezdeti kísérletezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy az új játék hamarosan teret hódított Dániában.
A hazena cseh játék, amelyet Václav Karas és Antonin Kristof talált ki, Prágában játszották először. A pálya mérete 48 x 32 m volt, volt kapu, kapuelőtér. A játékot két félidőben, 2×25 percben játszották, meglehetősen sok hasonlóságot mutatva a kézilabdázás mai paramétereivel. A különbség az volt, hogy a játékteret három egyenlő harmadra osztották, behatárolva a hátvédek, a középpályások, illetve a csatárok mozgáskörzetét, a kapusok pedig nem hagyhatták el saját kapuelőterüket.
A torball, nevéből is láthatóan német eredetű. Úttörője Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik. A 40 x 20 méteres játéktéren, a 4 méter sugarú kapuelőtérrel űzött játék szintén sok hasonlóságot mutat a mai kézilabdázással, és Németországban sok hódolót nyert meg a sportág ügyének.
Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában, amit a tornák és mérkőzések egyre növekvő száma is bizonyított. Mivel azonban a mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Ezért szükségessé vált a szabályok egyesítése, amelyet a német Karl Schelenz vállat fel, a és az új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot. Ez lett a nagypályás kézilabda, amit 11-11 játékossal, futballpályán kezdtek el játszani.
Az új, egységesített játék, a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségessé vált az azt irányító nemzetközi szervezet létrehozása. Ezért 1928-ban Amszterdamban életre hívták a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetséget (IAHF), ami olyan eredményesen tevékenykedett, hogy a kézilabdázás hat csapattal bemutatkozhatott az 1936-ban Berlinben rendezett olimpián.
A német és osztrák hegemónia után fokozatosan az északi országok erősödtek meg, így nem csoda, hogy 1946-ban, Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének. Mivel az északi országokban az időjárás viszontagságai jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket, ezért a skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, valamint az ezzel járó szabályok módosításával igyekeztek teremben is játszhatóvá tenni a kézilabdázást, így kezdődött el a ma kézilabda néven ismert sportág, a kispályás kézilabda története.
Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is. Az idő múlásával azonban a kispályás vagy teremkézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást. 1966-tól már csupán kispályán és csak teremben rendeztek világbajnokságot, és a játék népszerűsége, valamint mozgásanyagának fejlődése felgyorsult.
Magyarország, mint sportnagyhatalom természetesen nagyon hamar felfigyelt az új, intézményesített sportágra. 1928-ban megalakult a hazai szövetség, amely rögtön tagja lett a frissen létrejött nemzetközi szövetségnek, kiírták a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. 1951-től kezdődően, követve az új nemzetközi trendet elindultak a kispályás bajnokságok is. 1959-ig mind nagy-, mind pedig kispályán bonyolítottak le bajnokságot és kupát. 1959-ben aztán eltemették a nagypályás kézilabdát.
A bevezető után itt érkezünk el a Fradihoz, egészen pontosan az ÉDOSZ-hoz, hiszen ilyen név alatt, 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. Most csak a nőknél maradunk.
Az új szakosztály az ötvenes években elsősorban a nagypályára koncentrált, ott ért el jó bajnoki helyezéseket, bár az elsőség megszerzése nem sikerült. Viszont egy alkalommal elnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát (MNK). Bende Mária és Dévényi Mária személyében a magyar válogatottnak is adtak sportolókat.
Aztán 1960-tól megszűnt a nagypálya, így az erőket a kispályára lehetett összpontosítani. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végzett. A szurkolók is vették a lapot, nagyon gyorsan a lányok mellé álltak, 64-ben már bajnoki címet vizionáltak. Ehelyett azonban kisebb visszaesés jött, hiszen ebben az évben csupán a 6. lett a csapat, amit egy év múlva egy 5. hely követett. Aztán 1966 vonult be úgy a történelembe, mint az első aranyév, hiszen ekkor lett először magyar bajnok az FTC női kézilabdacsapata.
Az első bajnokcsapat névsora: Czitkovics Éva, Giba Márta, Huszár Erzsébet, Jányáné Bognár Erzsébet,Nagy Ida, Nagy Teréz, Pencz Júlia, Rothermel Anna, Ruff Ilona, Stern Judit, Szegedi Ida, Szilágyi Gizella, Zubor Gáborné, Zsidai Zsuzsa. Az edzőjük pedig Elek Gyula.
Elek Gyula első edzői évében bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. Hosszú éveken át a Fradi mind itthon, mind külföldön bármely csapat ellen esélyesként lépett pályára.
Az esélyeket a csapat évről-évre eredményre is váltotta. 1966-tól 1980-ig, nem kevesebb, mint 15 esztendőn keresztül minden bajnoki évben a dobogón végzett a csapat. Négyszer bajnok (66, 68, 69, 71), hétszer második (67, 70, 72, 73, 76, 77, 78) és négyszer harmadik (74, 75, 79, 80) lett. Ugyanezen időszakban négy alkalommal nyerte meg az MNK-át (67, 70, 72, 77).
Ez volt az első nagy generáció. Kiemelkedő alakja volt a kapus Elekné Rothermel Anna, aki korának legjobb kapusa volt. Nem itthon, a világon. Nemzetközi szaktekintélyek tartották annak. Amit igazolt is a statisztika, hiszen akkoriban rendre az FTC kapta a legkevesebb gólt a bajnokságokban, akkor is, ha éppen nem lett bajnok. Takácsné Giba Márta (képünkön az ellenfél karjai között), Szőkéné Bognár Erzsébet és Csiha Magdolna (képünkön éppen egymás mellett védekeznek) rettegett gólvágók voltak, akiknek ha elhagyta a kezét a labda, a kapusok általában már csak a hálóban találkoztak vele. A Fradiban kezdte pályafutását a későbbi idők legendássá vált magyar klasszisa Sterbinszky Amália is.
A nagy generációt nem követte hasonlóan sikeres korosztály, a 80-as évek a visszaesés évei voltak. A bajnokságban rendre a középmezőnyben vagy még lejjebb végzett a csapat. Egyetlen üdítő kivétel volt ebben az évtizedben, az 1987-es év, amikor sikerült elcsípni a bronzot.
A következő sikerszéria alapjait Németh András rakta le, akinek vezetésével 1992/93-ban jött az első mutatós eredmény, egy ezüstérem. Hogy egy évvel később már az arany követhesse. 23 hosszú év után 1993/94-ben sikerült újra bajnoki címet nyerni a lányoknak. Ez a csapat is megérdemli, hogy tagjait név szerint is felsoroljuk:
Bregócs Mária, Farkas Andrea, Farkas Ágnes, Fiedler Adrienne, Fiedler Erika, Kertész Klára, Kókai Erzsébet, Kökény Beatrix, Krammer Mária, Kulcsár Gyöngyi, Lőwy Dóra, Menyhárt Rita, Olasz Mária, Őze Beáta, Pádár Ildikó, Pádár Margit, Szarka Éva, Takács Gabriella, Tóth Beatrix, Vavrik Hajnalka.
Ha már az élre jutottak, éveken át le sem jöttek onnan. A következő három év bajnokságát is megnyerték. Az 1994/95-öst ráadásul nem is akárhogyan, hanem 100%-os teljesítménnyel. 30 meccs, 30 győzelem!
Ahogy az első aranycsapat, úgy ez is több mint egy évtizeden át mindig a dobogón végzett. 1993/94-től a bajnoki helyezéseik az alábbi számsort mutatják: 1, 1, 1, 1, 3, 2, 1, 2, 1, 2, 3, 3, 2, 1, 3, 3. Azaz 16 év, eggyel meg is sikerült fejelni a korábbi nagy korszak hosszát, mint ahogy az aranyak számában is. 7 arany, 4 ezüst és 5 bronzérem. A periódus vége a 2008/09-es bajnokság volt. Természetesen a kupagyőzelmekkel sem maradt adós ez a generáció. 1992/93-ban sikerült újra kupát nyerni 1977 óta, ezt 2002/03-ig még hattal megtoldották.
Bajnokcsapatok:
1994-95
1999-2000
A második aranykor mestere Németh András volt, aki sorozatával ugyancsak kitörölhetetlenül beírta magát a Fradi történelemkönyvébe. Legendás játékosai a kapus Farkas Andrea és Sugár Tímea, a mezőnyben pedig Kökény Bea, Farkas Ági, Pádár Ildikó, Siti Eszter, Kirsner Erika, Szarka Éva, Tóth Beatrix, Tóth Tímea, Takács Gabriella. Kimeríthetetlen kincsesbányája volt ez a másfél évtized az egész magyar kézilabdasportnak. Ha egy-egy sztár el is igazolt, a helyébe tudtak lépni olyanok, akik azonnal pótolták és lettek ugyancsak válogatottak. Persze, voltak olyanok is, mint Kökény Bea vagy Pádár Ildi, akik soha nem igazoltak el, akik itt fejezték be eredményekben gazdag aktív pályafutásukat.
2009/10-ben csakúgy mint az első aranycsapat szétesése után új időszámítás kezdődött. Új edző jött Elek Gábor személyében, akire az a nem kis feladat hárul, hogy édesapjához Elek Gyulához hasonlóan ő is nagy csapatot építsen, a harmadik nagy generációt. Minden esélyünk megvan arra, hogy ez az építkezés ne legyen olyan hosszú, mint a nyolcvanas években. Az első év ugyan elment, az ötödik helyen végzett a csapat, ám a fiatalok igen gyorsan fejlődtek. Velük és az új (régi) igazolásokkal már az idén minden esély adott a dobogó elérésére, hogy aztán a közeljövőben újra a bajnoki címért harcolhasson a csapat.
A hazai termekből a nemzetközi színtérre lépve az első nagy eredményét 1970/71-ben érte el a Fradi, amikor bejutott a BEK döntőjébe, ahol az akkor világelső szovjet válogatottal egyenlő Spartak Kievtől hatalmas csatában 11-9-re kapott ki (fotó).
A KEK-ben 1977/78-ban viszont sikerült a nagy bravúr, az FTC megnyerte a sorozatot. A döntőben a keletnémet SC Leipzig csapatát verték egy igen izgalmas mérkőzése 18-17-re a Körcsarnokban. Egy évvel később, 1978/79-ben is a KEK döntőjéig menetelt a csapat, ahol azonban ekkor sajnos vereség lett a vége, 20-15 a keletnémet TSC Berlin ellen.
Ugyancsak a KEK-ben, de már 1993/94-ben sikerült a második helyet megismételni, amikor két mérkőzésen (23-21 itthon, 21-24 idegenben) maradtak alul a még mindig német Walle Bremen együttesével szemben.
1995/96-ban a BL-ben jutott az elődöntőbe a csapat, amely teljesítményt egy esztendő múlva megismételt. 2000/01-ben újra BL elődöntőt ért a Fradi szív, ám egy évvel később már a legrangosabb európai kupáért játszhatott a csapat. 2001/02-ben a macedón Kometal Skopje ellen majdnem sikerült a nagy bravúr, itthon nyertünk 27-25-re, a skopjei teremben azonban 22-26 lett az eredmény.
2004/2005-ben immár az EHF Kupában vitézkedett a csapat, amikoris bejutott a legjobb négy közé. Egy év múlva ezt licitálta felül, amikor, 2005/06-ban megnyerte az EHF Kupát. Újabb egy év múlva megint a KEK-ben indult és itt is eljutott az elődöntőig.
Ezzel itthon és külföldön is befejeztük a rögtönzött kis időutazást, elértünk a mába. Reméljük, csapatunk nemsokára újra megismétli a korábbi generációk nagy eredményeit. És bővül ez a büszke számsor:
11 magyar bajnoki cím, 11 második hely, 9 harmadik hely, 11 magyar kupagyőzelem, 2 nemzetközi kupagyőzelem.
Simon Sándor
Felhasznált irodalom és weblapok:
Major János – Nagy Béla Várszegi János: Zöld-fehérben
www.worldhandball.com (Marczinka Zoltán: Egy átfogó tanulmány a játékról)
www.kezitortenelem.hu (Éliás Gábor nagyszerű oldala)
ftckezilabda.hu
Roland írta:
Sanyikám kösz a cikket qva jó!Irjatok a kézilabdáról minnél többet,ha tudtok.üdv Roland
Hozzászólás ideje: 2011. január 22. 17:40