2024. december 19. csütörtök

Mai ellenfelünk: FCM Tirgu Mureş

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. január 21.

Ma délben csapatunk a szabadban, rendes méretű pályán is megkezdi 2011-es szereplését. A kőkemény szovátai edzőtábort színesítik egy mérkőzéssel, ahol ellenfelük a marosvásárhelyiek csapata lesz, amit ma FCM Tirgu Mureş-nek hívnak. Őket próbáljuk egy kicsit bemutatni.

A klub teljes neve a címerében is olvasható: Fotbal Club Municipal Tirgu Mureş. Fiatal klubról beszélünk, hiszen 2004-ben alapították.

Mielőtt azonban a mai csapattal foglalkoznánk, nézzük a marosvásárhelyi labdarúgás múltját, amelyet természetesen a magyarok alapoztak meg. Már 1898-ban megalakult a Marosvásárhelyi SE, amely még ma is működik, futballcsapata a román negyedik ligában szerepel. A XX. század elején, 1911-ben alapították meg a Marosvásárhelyi PMTE (Polgári Munkás Testedző Egyesület) nevű klubot, amelyből később NKMTE lett. Mint a legtöbb vidéki városban, a vasutasok sem maradhattak ki a sportból, Marosvásárhelyi Székely Vasutas SE néven 1941-ben alapítottak klubot.

A vasutasok kezdeményezésére, zömmel a fentebb felsorolt magyar csapatok játékosaiból alakult meg 1944-ben az immár román nevű ASM Târgu Mureş, amely a helyi bajnokságba nevezett be. Azért érdemes külön is megemlíteni, mert jelenlegi ellenfelünk történelme, ha nem is tekinti jogelődjének, de innen származtatja a marosvásárhelyi labdarúgást. Ez a csapat 1946-ban már a román első ligában találta magát. Kilenc szezont húztak le itt, mikor kiestek. Közben, 1948-ban az őt támogató gyár után RATA néven indultak, egy év múlva pedig már, mint Locomotiva. 1956-ban a neve Avantul lett és egy rövid szezon erejéig újra feljutott az élvonalba. Az újbóli kiesés után felvette az eredetihez hasonló nevét és lett CS Târgu Mureş. Az 1959/60-as bajnokság végén aztán feloszlott. Az első osztályban a legjobb helyezése a negyedik volt, amit kétszer is (1948/49 és 1952) elért.

A CS Târgu Mureş megszűnése után sem maradt sokáig minőségi futball nélkül a város, hiszen 1962-ben létrejött a hadsereg klubja az ASA Târgu Mureş (Asociaţia Sportivă Armata), amely hamarosan olyan erőssé vált, hogy futballban az európai kupákban is indulhatott. A bajnokságban a legjobb helyezése egy második hely volt. Az európai szereplést három UEFA Kupa indulás jelentette 1975 és 1978 között, amelynek során olyan csapatokkal játszottak, mint a német Dynamo Dresden, a horvát Dinamo Zagreb vagy a görög AEK Athen. Ezen klub történetének legfényesebb csillaga az a Bölöni László volt, akire mi magyarok, mi fradisták is büszkeséggel tekintünk. Miért? Mert sosem tagadta meg magyarságát és mint minden erdélyi magyarnak,  a Fradi felé húz a szíve. Az sem véletlen, hogy ennek az azóta ugyancsak megszűnt (2005) csapatnak a stadionját róla nevezték el Marosvásárhelyen. Az 1953-ban született Bölöni 1970 és 1984 között volt a klub labdarúgója, amikor a bukaresti katonacsapathoz (Steaua) vezényelték. Ki ne tudná, a vezérletével BEK-et nyert ez az együttes.

Az ASA megszűnése már átfedi az új egyesület az FCM megalakulását. Úgy tűnik, Marosvásárhelyen a futballban az állandóság, a tradíciók nem bírnak elsőrendű fontossággal. A 2004-ben alapított új egyesület színe narancs-kék. Alapításakor még a Trans-Sil Târgu Mureș nevet viselte, 2008-tól vette fel a mai nevét. Három évig a harmadosztályban, 2008-tól a másodosztályban, 2010-től pedig az élvonalban szerepelnek.

Mai keretében a nevek alapján csupán egy magyar játékos Szilágyi Lóránd szerepel a románokon kívül. Öt idegenlégiósa van, két szerb, két spanyol és egy brazil. Első élvonalbeli szezonjukban a 18 csapatos román bajnokságban 18 meccs után a 13. helyen állnak, két pontra a kieső helytől. Az elsődleges céljuk tehát nyilvánvalóan a bentmaradás kiharcolása.

Náluk is elkezdődött már a felkészülés, hiszen a román pontvadászat február 18-án folytatódik. Tán egy kicsit előrébb is járnak, mint mi, akik labdát még csak teremben láttunk. No, de majd ma! A szabad ég alatt meglátjuk, mit is jelent fiainknak a labdaéhség. Persze tudjuk, ezen a meccsen nem az eredmény a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy sok erdélyi magyarnak házhoz vittük azt a legendát, ami apáról-fiúra szállva élteti bennük a Fradi iránti szeretetet.

Az összeállítást az FCM Tirgu Mureş hivatalos honlapjának (http://www.fcm-tirgumures.ro), valamint a CS Târgu Mureş és az ASA Târgu Mureş megszűnt csapatok wikipedia oldalainak, a www.magyarfutball.hu honlap marosvásárhelyi adatainak a felhasználásával Simon Sándor készítette.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. birosandor írta:

    miert nem boloni laci a fcm edzoje

    Hozzászólás ideje: 2012. február 13. 08:09

HOZZÁSZÓLÁS