2024. december 22. vasárnap

Fradi évfordulónaptár: 2011.03.07.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. március 7.

A jövőben naponta jelentkezünk az évfordulónaptárral. Persze csak akkor, ha az adott napon van kit köszönteni, van kiről megemlékezni.

1983-ban, immáron 28 esztendeje, hogy meghalt az egykori nagy Fradi játékos, majd edző, később legendás magyar sportdiplomata, dr. Csanádi Árpád.

1923. február 22-én született. 1946.09.08. és 1950.12.17. között 72 mérkőzésen lépett pályára a kiváló fedezet (47 bajnoki, 17 nemzetközi, 8 hazai díj), két gólt szerzett. Tagja volt az 1948/49-es jubileumi bajnokcsapatnak. Jó fejjátéka volt, nagyszerű munkabírással rendelkezett, mindemellett kitűnő volt a helyezkedési készsége. Középfedezetként szeretett a legjobban játszani, mert így volt alkalma a támadásokba is belépni. Akkori csapattársa, a jubileumi bajnokcsapat kapitánya, az FTC Baráti Kör mai elnöke Rudas Ferenc többször elmondta, hogy a taktikai repertoár része volt, ha védekező alapjátékot játszott a csapat, akkor Kispéter Mihály került be, ha viszont támadni akart, akkor Csanádi Árpád.

Játékostársai már aktív korában a csapat „tudósemberének” tekintették, hiszen folyamatosan képezte magát. 1950-ben már tanár úr lett a Testnevelési Főiskolán. Itt kezdte el írni a „Labdarúgás” című szakkönyvét, amelyet mű több korszak edzőjének az „imakönyvévé” vált, 15 nyelvre (még japánra is) lefordították.

1957-ben egy évig a csapat kispadjára is leült a sporttudós, 52 mérkőzésen vezette a Fradit, bronzérmes lett.

1962-ben, 39 esztendősen gyakorlatilag sportminiszter-helyettes lett, majd a MOB titkára, ahonnan NOB tag lett, korai haláláig több vezető bizottság tagja.

Emlékét büszkeséggel a szívünkben őrizzük!

82 éve született egy nagyszerű kapus, Horváth György, akit egy esztendeje ezen a napon még örömmel köszöntöttünk. Azóta viszont, 2010.12.26-án az égi pályákra költözött. Így immáron nem köszönthetjük, hanem meg kell emlékeznünk róla.

1957.08.03. és 1962.10.03. között 112 mérkőzésen védte a Fradi kapuját (66 bajnoki, 43 nemzetközi, 3 hazai díj). Bajnokcsapat tagja volt 1962/63-ban, MNK győztes pedig 1958-ban. Szombathelyen indult a pályafutása, ám nagy vágya volt a Fradiba igazolni, lévén, gyermekkorától fradistának vallotta magát. Az MLSZ egy ideig ezt nem nézte jó szemmel, végül 1957-ben bólintott rá az igazolásra. Korábban háromszor ugyanis hiába kísérletezett.

Sohasem feledjük!

1932-ben, 79 esztendeje született ezen a napon Csabai József, aki alig több mint öt hónapig, 1956.03.18-tól 08.25-ig mondhatta magát Fradi, helyesebben Kinizsi játékosnak. 8 mérkőzés (5 bajnoki és 3 nemzetközi) jutott neki, 2 bajnoki gólt szerzett. Azért is volt ilyen rövid ez a pályafutás, mert az 56-os vérzivatar után elhagyta az országot. Spanyolországban, az Atletico Madridnál, majd a Zaragozánál volt szerződtetett játékos, ahol egy súlyos bokasérülés vetett véget a karrierjének. Talán ez motiválta, hogy utána orvosnak tanuljon, New York-ba került, ortopéd orvos lett. További sorsáról sajnos nem tudunk.

Simon Sándor

Felhasznált források:
Nagy Béla: Fradisták
Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. 2. 3.
Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

wikipedia bejegyzések

www.ftc.hu
www.hlsz.hu
www.kataca.hu
www.waterpololegends.com

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS