Ma ünnepli ötvenedik születésnapját a Fradi 30 évvel ezelőtti bajnokcsapatának jobboldali támadója, Murai Sándor. Vele beszélgettünk.

– Itt, ezen az oldalon is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megemlékezzünk mindazokról, akik valaha is játszottak a Fradiban. Ez indított arra, hogy a születésnapodon felhívjalak, beszélgessünk egy kicsit. Elsőként az FTC Baráti Kör és gondolom, sok fradista nevében is kívánok neked ezen a szép kerek évfordulón nagyon boldog születésnapot, jó egészséget és sok sikert az életben!
– Köszönöm szépen! Meglepő ez, de annál örömtelibb számomra, hisz már régen nem élek reflektorfényben. Arra, hogy a Fradiban játszhattam, nagyon büszke vagyok, hisz ez tényleg óriási élmény, megváltoztatja az embernek a futballról alkotott felfogását.

– Neked hogyan változtatta meg?
– Engem ifjúkoromban több nagyszerű élmény is ért a futballban. Az első, hogy nem sokkal a 16. születésnapom után bemutatkozhattam az NB I-ben, akkor még a Kaposvár színeiben. Akkor más volt az NB I, mint ma. Csodálatos képességű játékosok és csapatok játszottak. Ilyen volt az Újpesti Dózsa is a maga álomszerű csatársorával. Ma már tagadhatnám, hogy nagyon kedveltem a játékukat, sokat lehetett tőlük tanulni. Tagadhatnám, de nem teszem, mert ez az igazság. Aztán a Fradi igazolt le 18 évesen. Bekerültem egy olyan közegbe, amit tényleg csak olyanok tudnak megérteni, akik valaha is részesei voltak. És nemcsak bekerültem, de el is fogadtak. Úgy belül a csapat, mint kívül a közönség. Ekkor nem is történhet más, mint az, hogy vallhattál korábban bármi mást, ezután csak ez érdekel. Ez az érzés egy életre szól.

– Hogy történt az a fiatalkori NB I-es debütálás? Ki volt az az edző, aki meg merte lépni ezt a ma szinte felfoghatatlan lépést, hogy 16 éves gyereket a mélyvízbe dob?
– Mathesz Imre volt akkoriban a Kaposvár edzője. A soros hétvégi bajnoki előtt szólt, hogy menjek a felnőttekhez edzésre. Aztán nemcsak edzettem, a meccsre is elvitt, sőt a 70. perc környékén be is állított. Ráadásul nem máshol, mint az Üllői úton a Fradi ellen. Jól ment a csapatnak, hiszen 2-2-es döntetlent értünk el.

– Hogyan folytatódott a karriered?
– Tudom, a debütálásom annak is köszönhető volt, hogy sok volt a sérült a csapatban. Ők meggyógyultak és visszavették a helyüket. A szezon végén azonban a csapat kiesett az NB I-ből. Az NB I/B-ben már én is rendszeres játéklehetőséget kaptam, stabil csapattaggá váltam. Jól ment a játék, ifiválogatott lettem, amelynek edzője Rákosi Gyula volt. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy végül a Fradiba kerültem.

– A sorsfordító érzésről már beszéltél. Kérlek, beszélj a bajnoki címről is!
– Azt hiszem, valahol ott a lényeg, hogy a Fradi tagjaként egészen más érzés bajnokságot nyerni, mint bármely más magyar csapattal. Ebben az országban a bajnokságban mindenki a Fradi elleni meccseket várja, azok jelentik az idény csúcspontjait. A Fradi ellen minden magyar csapat meg akarja mutatni, mit is ér. Így volt ez mindig, így van ma is. A Fradit mindenütt érzelmekkel telítve említik. A legtöbben szeretik, de vannak, akik éppen nem, sőt. Nincs még egy magyar csapat, amelyik ennyire beleivódott az emberekbe. A Fradi ellen nyerni mindenkinek rangot adott. Így a Fradi egy-egy bajnokságban minden meccsét rangadónak tekinthette és tekintette is. Ezért igazi rang egy Fradival nyert bajnoki cím.

– Tudjuk, Prukner Lászlóval baráti a viszonyod. Ez honnan datálódik?
– A Fradi után 1984 nyarától egy szezont Debrecenben játszottam, majd visszakerültem Kaposvárra, ahol három évig együtt játszottunk. Én jobbszélső voltam, ő a középpálya jobb oldalán játszott. Sokat beszélgettünk, tényleg barátokká váltunk. Aztán jött egy olyan időszak, hogy nem is találkoztunk. Amikor Prukner Laci edző lett Kaposvárott és ebből kifolyólag a csapatával gyakrabban jött Pestre, akkor újra összefutottunk, mert azokat a meccseket én is megnéztem és volt egy kis idő a beszélgetésekre is.

– Prukner László edző lett, Murai Sándor miért nem?
– Fiatal koromban nem akartam edző lenni. Elsősorban azért nem, mert úgy éreztem, hogy a habitusommal nem tudom összeegyeztetni. Én egy maximalista ember vagyok, mindenben csak a legjobbat tudom elképzelni. A futballban is, úgy a meccseken, mint az edzéseken. Aki nem így áll a játékhoz, azzal egész biztos konfliktusba kerülök. Azt gondoltam, ezeket a konfliktusokat nem kezelném megfelelően. Ezért inkább a vállalkozói szférában ténykedtem. A pálya felé azonban mindig húzott a szívem. Érettebb fejjel tán bele is vágtam volna az edzőségbe, de akkor meg az tartott vissza, hogy rengeteg tanfolyamot, iskolát írtak elő. Így alakult.

– Ma mivel foglalkozol?
– A vállalkozásaim nem úgy mennek, mint régebben, így küzdök, hogy a felszínen maradjak. Gyakran járok meccsekre, elsősorban a fiam meccseire.

– Nocsak! Lesz Murai utánpótlás? Hol játszik a gyerek?
– Természetesen a Fradiban, az U15-ös csapat tagja. Remélem, ő is megtapasztalhatja majd azt az érzést, mit jelent a Fradi első csapatában futballozni. Valamint azt is, mit jelent tízezer ember előtt futballozni. Sokat mesélek neki azokról az időkről, amikor mi minden meccsen 20-30 ezer ember előtt futballoztunk, a Népstadionban pedig előfordult 70 ezer is. Hitetlenkedve hallgatja. A mai generáció azt hiszi, mindez csak külföldön lehetséges. Ő is örülne neki, de azt hiszem mindannyian, ha visszajöhetnének itthon is azok az idők. Ehhez nélkülözhetetlen szükség van egy jó Fradira. Lám, a Videoton ellen egyből kinn volt 10 ezer ember, miközben a többi pályán alig. Ha a Fradi hozza az eredményeket, akkor mágnesként vonzza a szurkolókat is. Szeretném, ha a fiam egyszer tényleg részese lehetne egy ilyen csodának.

– Létrejöhet ez a csoda?
– Meggyőződésem, ha rendeződnek a Fradin belüli és körüli viszonyok, akkor igen. Azt, hogy mikor és főleg miként rendeződnek ezek a viszonyok, arról nekem nincs fogalmam. Nem irigylem Prukner Lacit, hogy pont ebben a helyzetben kormányozza a csapatot. Ha olyan lehetőségekkel bírna, mint mondjuk a mai Videoton, akkor kétségem sincs afelől, hogy bajnokcsapatot csinálna, Fradi bajnokcsapatot, amely elindítaná a pozitív folyamatokat. Ezt a meggyőződésemet igazolja, hogy a csapat a jelenlegi bizonytalan helyzetben, pénz nélkül igazolva itt tart, így is mutatja az erejét. A vezetésnek, a szponzoroknak vissza kell állítani a Fradi nimbuszát. Ennek a nimbusznak ugyanolyannak kell lennie, mint a mai külföldi nagy csapatokénak. Hisz a Fradinak is több mint száz éves tradíciói, fényes eredményei vannak, amelyekre ma is, a jövőben is tud építeni. Együtt sikerülhet. Ha vezető, szponzor, edző, játékos, szurkoló újra ugyanúgy gondolkodik, ha újra olyan család lesz a Fradi, mint régen, akkor igenis létrejöhet újra a Fradi csodája.

– Azt hiszem, ez végszónak is tökéletes. Köszönöm a beszélgetést és mégegyszer a legjobbakat kívánom a születésnapodon.
– Én köszönöm a megkeresést, hogy beszélgethettem a Fradiról.

Simon Sándor