Nézzük, olvassuk a címben közölt számot. 90! Milyen szám ez? Kicsi? Nagy? Természetesen ez relatív. Ha az emberi élet tartamát tekintjük, semmi esetre sem mondható kicsinek. Aki ezt megéli, hosszú élet áll mögötte.

Rudas Ferenc mögött ez az élet nem csak hosszú, hanem eseményekben, eredményekben, sikerekben rendkívül gazdag. Olyan élet, amelyet 73 esztendeje átsző három betű: FTC, azaz Ferencvárosi Torna Club. 1938-ban, amikor az FTC labdarúgója lett, szívébe kitörölhetetlenül beleégett ennek a klubnak a feltétel nélküli tisztelete és szeretete. Megfogta őt a klubot átitató, jelmondatként is működő másik három betű, az EEE, azaz az Erkölcs, Erő, Egyetértés szellemisége. Az a szellemiség, amely egyesületen belül és kívül egyaránt közösségeket éltet, amely apáról fiúra tud szállni, amely többé teszi ezt az egyesületet, mint egy egyszerű klubot, a KLUBBÁ teszi.

Rudas Ferenc jött, látott és győzött. Mint oly sokan előtte, majd kortársai és az utána jövők is, a maga személyiségét adta a nagy egészhez, miáltal a nagy egész még színesebb és gazdagabb lett. Már a kezdet kezdetén látszott, hihetetlenül tehetséges játékos, aki igen nagyívű pályát futhat be a Fradiban és a magyar labdarúgásban. Ám a pálya befutása nem törvényszerű. Hány ifjú futballistáról tudunk, akik egész életükben megmaradtak ígéretnek. Rudas Ferenc tett is azért, hogy kamatoztassa tehetségét. Az egész sportpályafutására jellemző az alázat. Ha edzett, akkor az edzésen, ha játszott, akkor a mérkőzésen mutatta meg, rá mindig, minden körülmények között lehet számítani. Mindig tette a maga dolgát, hittel, becsülettel, őszintén. Nem véletlen, hogy csapatkapitány lehetett. Csapatkapitány, akire felnéznek, akit elismernek a társai. Amúgy, hozzá hasonlóan világklasszis társai, tán elegendő Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor nevét megemlíteni. A negyvenes évek második felében Rudas Ferenc volt a jobbhátvéd, akinek párja nem volt. Oszlopos tagja volt az alakuló Aranycsapatnak, a válogatottságban akkoriban előrébb járt, mint Bozsik vagy éppen Puskás. Mi minden másképp történhetett volna a magyar labdarúgásban, ha nem jön az a döbbenetes reccsenés, amely a szilánkosra tört láb szörnyű hangja volt. Az a lábtörés, mely lehet, genetikailag kódolva volt, hiszen édesapja korábban kísértetiesen azonos módon sérült meg. Lehet, a mai orvostudomány helyrehozta volna azt a lábat, hatvan esztendeje ez nem sikerült. Rudas Ferenc pályafutásának vége lett. Az a láb a labdarúgásra, a Rudas-szinten működő labdarúgásra alkalmatlanná vált. Bár játszott még utána is, de nálánál jobban senki nem tudta jobban, hogy az már nem az igazi volt, ezért abbahagyta a labdarúgást.

Elkezdődött Rudas Ferenc új élete, amely ugyancsak eredményekben és sikerekben gazdag. Mert akárcsak játékosként, bárhova is vetette a sorsa, tette a dolgát hittel, becsülettel, őszintén. Soha nem ajánlotta magát, ha hívták ment és segített. A Fradit soha nem hagyta el. Volt, hogy a Fradi Vendéglőt, volt, hogy az öregfiúk csapatot vezette. Ma pedig az FTC Baráti Kört, amelynek elnöke.

Életéről regényt lehetne írni, abból nem egy könyv született is már. A legfrissebb éppen napjainkban, a születésnapra időzítve jelent meg. Ajánlom a fiatalabb nemzedéknek, vegye kezébe ezen könyveket, olvassa el Rudas Ferenc gondolatait, sokat lehet belőlük tanulni. Tanulni Rudas Ferenctől, aki egész életét a Fradiban élte, rengeteget tett és reméljük még ezután is tud tenni a Fradiért.

Isten éltesse Feri Bácsit jó egészségben, hogy még nagyon sokáig szolgálni tudja a Fradit, velünk együtt örülhessen a sikereinek!

Simon Sándor