2024. december 22. vasárnap

Ellenfélnézőben: FGSZ Siófok

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. október 29.

A hétvégén Siófokon folytathatjuk nagyszerű győzelmi szériánkat, amely a kupával együtt immáron 3 meccsre rúg. A kezdési időpont visszatér az eddig megszokotthoz: a mi mérkőzésünk lesz az OTP Bank Liga 14. fordulójának utolsó felvonása, azaz vasárnap este 6 órai kezdettel, a Sport2 kamerái előtt vonulnak ki a csapatok a Révész Géza utcai létesítmény gyepére.

Ellenfelünk bő 3 hete felvette az FGSZ Siófok nevet, miután aláírt egy névadó szponzori szerződést a helyi Földgázszállító Zrt.-vel, azonban az idei bajnokságot még a jól ismert BFC Siófok néven kezdte, ami magában hordozza az együttes hányattatott közelmúltját, hiszen a „B” betű nem a Balatont, hanem Bodajk városát jelölte, miután 2004-ben a Balaton FC Diósgyőrbe költözött, a Siófok pedig a Bodajk révén szerzett NB2-es indulási jogot. A helyiek biztosan nagyon sajnálták a felsőházban végzett csapat szétesését (micsoda gólt lőtt Sasu és Leandro is az akkori siófoki bajnokin!), ám a Bodajk FC stabilizálta helyét a másodosztályban, majd később kétszer is feljutott a legjobbak közé, ahol tavaly óriási meglepetésre az MTK-t megelőzve benn is maradt.

A kispadon párhuzamot vélhetünk felfedezni a balatoni gárda és a jelenlegi Ferencváros között, hiszen mindkét együttesnél de facto vezetőedző ül a kispadon olyan szakemberek személyében, akik a megfelelő papírok hiányában nem tölthetik be hivatalosan ezt a tisztséget. A 37 éves ifj. Mihalecz István – legalábbis a paírok szerint – egészen szerdáig az élvonal legfiatalabb vezetőedzőjének mondhatta magát, a Véber-utódként kinevezett Bene Ferenc képbe kerülésével azonban le kellett mondania erről a címről. A tényleges szakmai felelős, Horváth Károly viszont egy rutinos öreg róka, vélhetően jól kiegészítik egymást.

Ami a játékoskeretet illeti, a nyáron szó szerint új csapat épült Siófokon. Az első és második keretből összesen kereken 20 játékos távozott és pontosan ugyanennyi érkezett a tavaszhoz képest. A jelenlegi keretet leginkább máshol mellőzött futballisták alkotják, akik között azonban találhatunk nagyobb neveket is, elég csak Sowunmi Thomasra, vagy éppen a Belgiumból hazatérő, ex-kaposvári Bojan Božovićra gondolnunk, de említhetnénk az U20-as VB-bronzérmes, Pakson Kis Károlytól kevés lehetőséget kapó Szabó Jánost is. Érdekesség, hogy szintén a felnőtt keret tagja Horváth Károly edző fia, Horváth Bence.

A balatoniak várhatóan a következő kezdőcsapattal vágnak neki a holnap esti meccsnek:

Milinte – Kiss Zs., Fehér Zs., Nyári, Fejes – Haraszti, Tusori, Kecskés, Szabó J. – Huszák – Sowunmi (Božović)

A játékosállományok erőssége és a pillanatnyi forma alapján sem meglepő, hogy még idegenben is mi számítunk esélyesebbnek, legalábbis ez olvasható ki a bukmékerek ajánlataiból. 41 fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a hazai győzelem 2,60-szoros, a döntetlen 3,14-szeres, a mi sikerünk pedig 2,34-szeres pénzt fizet a helyesen tippelőknek.

Hajrá Fradi!

Simon József

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS