Egy elmaradt születésnapi beszélgetés háttere.

Albert Flóriánt régóta ismertem. Gyermekként, focista palántaként és nem utolsó sorban Fradi drukkerként figyelemmel kísértem labdarúgó pályafutását és csodáltam kivételes tehetségét, példaképként tekintettem rá.

Mivel 1954 óta vagyok Fradi (Kinizsi) szurkoló, hihető, amit írok, hogy már a Fradi ifi meccsekre is kimentem, amikor híre jött, hogy egy fantasztikus tehetség kergeti a labdát az Üllői úton.

Ezeken a találkozásokon azonban nagyon nagy volt a távolság köztünk, ő a pályán varázsolt, én pedig a nézőtéren drukkoltam.

Személyes találkozásra először 2007. július 14-én került sor. Az „Életem a Fradi, Titkok az Aranylabda árnyékából” című könyv bemutatója volt a Nyugati téri Alexandra Könyváruházban. Albert Flórián, a könyv szerzője, fáradhatatlanul válaszolt a moderátor és a hallgatók kérdéseire, de az est fénypontját a dedikálás jelentette. Izgatottan álltam a hosszú sorban, hogy idő hiányában nehogy lemaradjak. Sikerült! Sikerült pótolni azt az aláírást, amelyet gyermekfejjel nem mertem „beszerezni” a BEAC pályánál, ahol a Fradi előkészületi meccset játszott.

Azután felgyorsultak az események. A néhai FTC Pártolói Egyesület sokak által kedvelt „Tempó Zöldek” című ingyenes kiadványának firkászaként beszélgetéseket kezdeményeztem régi Fradi játékosokkal. Így került sor a Rákosi Gyulával lefolytatott születésnapi beszélgetésre. („Kicsi” 2008. október 9-én volt 70 éves.) Az Üllői úton találkoztunk a Székház már fallal leválasztott részén. Szerencsés voltam, mert Gyuszi bevitt Albert Flóriánhoz. A „Császár” nagyon kedves, közvetlen volt, persze ebben az is közrejátszott, hogy a nagy barát mutatott be neki. Rákosi Gyulával átvonultunk beszélgetni egy másik szobába. Albert Flórián kétszer is benyitott: „Nem kell neki mindent elhinni.” Gyuszi sem volt rest, mert arra a kérdésemre, hogy mit csinálna másképp, ha újra kezdené, azt felelte, kevesebb gólpaszt adna Flórinak, s több gólt lőne. Állandóan viccelődtek, csípkelődtek egymással, amire csak két igazán jó barát képes. Ekkor készítettem egy számomra nagyon kedves Albert-Rákosi fotót.

Ezt követően többször jártam az Üllői úti császári rezidencián. A „három testőr”, Albert, Rákosi, Szűcs, mindig kedvesen fogadott. Születésnapi beszélgetést folytattam le Szűcs Lajossal is, de a régi nagy Fradi több játékosával, így Friedmanszky Zoltánnal, dr. Fenyvesi Mátéval, dr. Géczi Istvánnal, Horváth Lászlóval, Rátkai Lászlóval, többeket írásban köszöntöttem, így például Varga Zoltánt, Szigeti Ferencet, Novák Dezsőt, Horváth Györgyöt, Branikovits Lászlót.

Albert Flóriánnal nem csak a Székházban találkoztam, hanem az FTC Baráti Kör rendszeres összejövetelein, rendezvényein. Nagyon boldog vagyok, hogy a 2010. február 22-i találkozón a javaslatomra egy fénykép erejéig összeállt a Friedmanszky, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi csodálatos csatársor, s szintén egy felvétel erejéig összekötő voltam a két futballzseni, Albert Flórián és Varga Zoltán között. Zoli pár héttel ezt követően távozott el…

Én is igazolhatom, Albert Flórián valóban zárkózott természetű volt, de akik közelebb kerültek hozzá, és akik meg tudták győzni, hogy tisztelik, szeretik nem csak őt, hanem a Fradit, azokkal szemben rendkívül közvetlen, barátságos volt. Amit talán kevesebbet hangsúlyoznak a krónikások, Albert Flórián egy élő lexikon volt. Minden mérkőzésre, gólra, az ellenfelekre pontosan emlékezett, lehetett tőle kérdezni a hiányos ismeretek pótlására. Ennek következtében el is bátortalanodtam, amikor „írói tevékenységem” csúcspontját, Albert Flórián 70. születésnapja alkalmából történő beszélgetést terveztem. Lehet egyáltalán érdekes, értelmes kérdést feltenni egy olyan embernek, akinek életéről több könyv, rengeteg újságcikk jelent meg? Meggyőztem magam, hogy nem tudnék okosan kérdezni! Ezért maradt el a születésnapi beszélgetés, azonban készültem a jubileumi születésnapra, 2011. szeptember 15-ére. Gyermekkorom óta gyűjtöttem az Albert Flóriánról szóló írásokat, a róla megjelenő képeket, amelyeket részben egy iskolás füzetbe ragasztottam be, részben megőriztem a Képes Sport, a Labdarúgás, a Fradi Híradó és egyéb labdarúgással foglalkozó kiadványok példányait. Heteken keresztül szkenneltem, nyomtattam és ragasztottam be ezeket az emlékeket egy zöld-fehér füzetbe.

A nagy szeretettel és gondossággal összeállított ajándékomat a hivatalos születésnapi ünnepségen nem volt lehetőségem átadni. Arra csak az FTC Baráti Kör összejövetelén szeptember 26-án kerülhetett sor. Albert Flórián szemmel láthatóan meghatódott. Átöleltük egymást. Számomra felejthetelen pillanat volt! Készült egy közös kép is rólunk, amelyen derűsek, fiatalosak vagyunk.

A szeptember 26-án készült képeket az október 24-i Baráti Kör összejövetelen akartam átadni Albert Flóriánnak. Este tudtam meg a televízióból, hogy a „Császár” kórházban van. Azonnal hívtam telefonon Rákosi Gyulát, aki tájékoztatott a helyzetről, s megígérte, hogy másnap, még a műtét előtt beviszi a képeket a kórházba, ha eljuttatom hozzá. Így is történt. Gyuszi elmondta, hogy a képeket átadta, Flóri megköszönte azokat és a jókívánságokat.

Mint mindenki, én is örömmel hallottam a híreket, a műtét sikerült, majd azt, hogy Albert Flórián már kikerült az intenzív osztályról. Október 31-én vidéki temetőlátogatás céljából hajtottam az M5-ösön. Először a nővérem, majd a lányom telefonált, hogy Albert Flórián meghalt. Nem akartam hinni a fülemnek. Ilyen nem történhetett meg egy életerős, derűs emberrel, akivel néhány héttel ezelőtt még találkoztam! Bekapcsoltam a rádiót, amely megismételte a hírt…

Még ma sem akarom elhinni, nem tudom felfogni a történteket, annak ellenére, hogy már túl vagyunk egy Üllői úti gyertyás megemlékezésen, a megható ravatalozási szertartáson és temetésen, majd az Albert Stadionban a gyertyafényes bajnoki mérkőzésen.

Flóri! Ne haragudj, bár Császár voltál, nekem Flóri maradsz, az, akinek briliáns képességét, teljesítményét 17 éves kora óta figyelemmel kísérhettem, csodáltam. Köszönöm a sok élményt! Amíg élek, nem felejtelek el!

Flóri! Nyugodj békében!

SzB – Balaginho