2024. december 22. vasárnap

Megvédték bajnoki címüket birkózóink

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. november 17.

A jelen bejegyzés tudósítója, Takács Gábor amióta az eszét tudja, a Fradinak szurkol. Elmondása szerint gyakorlatilag minden szakosztállyal kapcsolatban van. Bejelentkezett hozzánk, hogy nagyon szívesen írna a honlapunkra a kevésbé ismert csapatainkról, versenyzőinkről. A jelentkezést örömmel vettük, íme az első írás.

Szerdán este remek hangulatban fogadták birkózóink a Vasast a csapatbajnoki döntő visszavágóján. Az első meccset 17-6-ra nyertük, ennek ellenére mindenki óvatos volt.

Molnár Róbert parádés 4:0-ás győzelemmel nyitott, ám a negyedik pár után ránk ijesztett a nagy rivális. 12:5-re elhúztak a piros-kékek. Európa bajnokunk , Bácsi Péter nyugtatta meg a kedélyeket. Győzelmével feljöttünk 8:13-ra.

Egyre jobban felforrósodott a hangulat. Bár az utolsó mérkőzés előtt 16:9-re vezetett a Vasas, szlovák idegenlégiósunk, Jozef Jaloviar hozta meccsét és a 17:12-es vereség azt jelentette, hogy 29:23-as összesítéssel újra bajnokok lettünk.

Sike András vezetőedzőnk, aki nem mellesleg Szöulban olimpiai bajnokságot nyert, így vélekedett a nagy csata után:

– Mindenki megtette a magáét. Azt tudtam, hogy Jozef nem kaphat ki két vállal, így nem izgultam nagyon az utolsó összecsapáson. Remélem, hogy versenyzőink szereznek kvótát a londoni olimpiára. Erre Bácsi Péternek és a most sérüléséből lábadozó, pekingi ezüstérmes Fodor Zoltánnak van a legnagyobb esélye.

Tudósított: Takács Gábor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS