2024. november 26. kedd

Rémálom

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. december 4.

Tegnap délután óta nincsenek jó pillanataim. Pontosítok, egészen azóta, hogy a chilei bíró lefújta a Fradi kiesését eredményező meccset. Mondják, az álmok nem véletlenül jönnek. Sokan, sokszor tapasztalhatták már az állítás igazságát. Az elmúlt éjjel én is megtapasztaltam.

Álmodtam. Álmomban egy gyönyörű országban, Chilében voltam. Az álmok néha elrugaszkodnak a valóságtól, így megtörténhetnek csuda és elképesztő dolgok is. Elképesztő volt, hogy elektromérnökként azt az abnormális hobbit vettem fel, hogy játékot vezetek. Nem kvízműsorokat, hanem futballmeccseket. Elég perverz, a valóságban még gondolatom sem volt ilyen. Az álom azonban megenged irracionális dolgokat is. Ez döbbenetes volt, az viszont annál szívderítőbb, hogy a valónál több mint hússzal fiatalabb voltam. Itthon is vezettem pár meccset, erről azonban még álmomban is hiába kerestem a statisztikai évkönyvekben, a lényeg hogy vezettem, sőt – mintha azt olvastam volna – emiatt nemzetközi bírónak tartanak.

Nem mindegy? A lényeg, hogy Chilébe kerültem. Egy szoknya után mentem, amint a meggondolatlan fiatalok néha teszik ezt. Ha már ott voltam, ott is bíráskodtam. Itthonról még nyomtak, támogattak is, mondván jót tesz a karrieremnek. Lám, milyen erős a hazai játékvezetői lobbi, Chilébe is elér a keze, elfogadtak. Így az álmomban a legnépszerűbb chilei csapatnak a Colo Colonak vezettem meccset. Valami kupameccs lehetett, egy alacsonyabb osztályú csapat ellen. Jó idő volt, melegen sütött a nap, a stadionban sokan voltak, a továbbjutás nem lehetett kérdéses. A tudatlanok nem gondolták, hogy a labda gömbölyű, meg azt, hogy mire képes egy idegen futballkultúrából érkezett sípmester. Mert az álmomban végigpörgött a meccs. Fütyültem, ahogy tudtam, ahányszor levegőt vettem. Szerepelni is jó volt, amit színes kártyácskákkal még jobban előtérbe hoztam. Adtam, ha kellett és nem, ha… Ha nem láttam. De miért kellene nekem mindent látni? A futball gyors játék és nekem is kell pislognom, mint mindannyian, én is így vagyok megteremtve. Amikor pedig pislogok, a szemhéjam eltakarja a szemem éles látását. A partjelzőimmel, bocsánat – asszisztenseimmel – nem tudok kommunikálni, ők csak spanyolul beszélnek. Én meg a magyar mellett az angolt bírom, bár sok kínnal. Véres egy lábszár? Azt látom, csak azt nem, mitől vérzik. Biztos gombostű került a lábszárvédőjébe, a jegyzőkönyvbe be is kell írnom, hogy keressék meg a szertárost, aki ilyen felelőtlenül készítette elő a szerelést. Odarúgnak? Odalépnek? A futball kemény játék, nemcsak Magyarországon, hanem Chilében is. Engedem, ha úgy vélem. Én pedig úgy vélem, mert úgy gondolom. Úgy gondolom, mert én vagyok a bíró. Itt én irányítok, tőlem függ minden. Így van ez. A Colo Colo szenved. Istenem, azt hittem, a tradíciói alapján mindenre fel van készülve. Régebben is keményen játszottak ellene, mégsem volt gond. Magyarországon pedig így szokás vezetni, szokják meg ők is. A futball szabályai különben is nemzetköziek. Az edzőjük állandóan gesztikulál, kiabál, de mit tegyek, nem értek spanyolul. Miért nem tanul meg magyarul, hogy én is értsem? Az arcát elnézve szerencséje, hogy nem értem, akkor úgyis kiállítanám, mert beírhatnám a jegyzőkönyvbe. Tényleg, ezek el tudják majd olvasni a magyar nyelven írt jegyzőkönyvemet, amelyet angol széljegyekkel látok el? Ez legyen az ő bajuk! Én levezettem a meccset, ahol kiesett a nagy Colo, pedig még segítettem volna őket azzal az öt perc hosszabbítással. Mit csináltam volna? Lőttem volna gólt helyettük? Nem jött lábra egy beadás sem. Én elvégeztem, amiért odarendeltek, levezettem, majd lefújtam a meccset, a Colo Colo kiesett. Volt már ilyen, lesz még ilyen. Ám az álom ezen a ponton rémálommá vált. Nem egy magyar pályán, egy chilei arénában voltam. És az aréna ellenem fordult. Jöttek a játékosok, jöttek az edzők és sötét fellegként a nézők is felém indultak. Egy EDDA dal zsongott a fejemben, miközben a kör közepén álltam. Sejtettem, nem megköszönni akarják grandiózus, magyaros virtussal átitatott tevékenységemet. Jöttek és kiabáltak, a kezeikkel hadonásztak. Távolabb botok, egyéb fegyvernek látszó tárgyak is feltűntek. Hol a segítség? Lesz segítség? Ez van, ha különböző futballkultúrák találkoznak? Mégsem nemzetköziek a futball szabályai? Ilyen a lincshangulat? Kérdések és kérdések, amelyek a másodperc törtrésze alatt százával futottak át az agyamon. A fenyegető körgyűrű egyre jobban zárult körülöttem, egyre nyilvánvalóbbá vált, innen épen nem fogok kikerülni. Üvölteni kezdtem: haza akarok menni! Engedjetek haza! Soha felétek nem jövök! Én csak jót akartam, tettem a dolgom, oly nehéz ezt megérteni? Közben kivert a hideg veríték, mindenem vizes lett, a kör pedig bezárult…

Ekkor felébredtem. Örültem, hogy itthon vagyok, itthon Magyarországon. Örültem, hogy nem vagyok futballbíró. Az sem baj, ha annyi a korom, amennyi, örültem, hogy a dolgomat tehetem. Magyarország, én így szeretlek.

Amikor az álomképek már távolodtak, egy kissé elgondolkodtam. Ez nem vicc, ez akár így is zajlódhatott volna. Igen, más a futballkultúra, a benne résztvevők másképp szocializálódtak. Vezetők, játékosok, bírók, nézők. Miért is kell ezeket keverni? Világbajnokságokon is látjuk, mit tesz az, ha egy messziről jött bíró fúj. Ott sokszor elég neki egy meccs, aztán lekerül a színről. Úgy tűnik, Magyarországon más a helyzet. Mi jótékonykodhatunk, hiszen nagyon gazdagok vagyunk. A jelek szerint a játékvezetésben megengedhetjük magunknak, hogy egy Chiléből érkezett sípmestert foglalkoztassunk egy magyar rovására, csak azért mert ő nemzetközi. Legalábbis a hírek szerint az volt, mikor hazánkba érkezett, azaz a FIFA-keret tagja. Ez egy olyan intézmény, amelybe minden ország szövetsége jelöli a legjobbjait. A gondom csak ott van, hogy ez a derék chilei, ha az is volt, már nem tagja a FIFA-keretnek, magyarán kikerült onnan. Nem jelölte a chilei szövetség, mert nála érdemesebbeket talált. Lehet, messze került a tűztől, a lényegen azonban ez nem változtat. Az ő szemükben ő már csak egy egyszerű bíró. Magyarországon viszont a hozott papírjai alapján tagja lehet egy országos keretnek. Hiába kavar immár több mérkőzése is botrányt, az nem számít. Még a végén megéljük, hogy az MLSZ fogja a FIFA-keretbe jelölni. Ezt akarjuk?

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. bugi írta:

    Cselében már rég kapót volna 1 tár sörétest.ahogy ez a genny láda fújt!!!!!!!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2011. december 4. 13:43

  2. walkó istván rezső írta:

    az mlsz szándékosan kis betükkel irtam -méltatlan a Magyar szó megjelölésre-azt hiszik hogy még mindig az átkos rákosi diktatúra van mikoris üldözték fasisztázták a SZURKOLÓKAT.Talán nem tulzok ha azt állítom most talán rosszabb a helyzet! A tiszta forradalmunk visszaadta a FRADI nevet,a zöld-fehér színt .Most meg elűztek II.oszt.-ba folyamatosan büntetnek pénzbírsággal,ellehetetlenítenek minket!ELÉG VOLT BETELT RÉG a pohár!!!!! Csakazétis HAJRÁ FRADI!!!

    Hozzászólás ideje: 2011. december 4. 14:20

  3. iviftc67 írta:

    Mai mlsz ugy szar ahogy van csányival együtt,tetves kisteleki elment de talpnyalói és barátai
    maradtak,kártya csak nekünk,a bírók rendszeresen ellenünk tévednek „véletlenül” mindig szétrúghatnak minket mert a tetvek engedik,stb!!!MI AKKOR IS MARADUNK BÜSZKE FRADISTÁK!!!HAJRÁ FRADI!!!

    Hozzászólás ideje: 2011. december 4. 19:20

HOZZÁSZÓLÁS