2024. december 21. szombat

Születésnapi köszöntések, tervezett események

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2012. február 29.

Gazdag program volt az FTC Baráti Kör februári összejövetelén.

Elsőként Kű Lajos, csapatunk egykori válogatott játékosa, az Aranycsapat Alapítvány elnöke kapott szót. Nagy lelkesedéssel számolt be az Alapítvány létrehozásáról, amelyet az a világszerte tapasztalt ismertség és tisztelet motivált, amely az Aranycsapatot, s annak játékosait övezte. Nagy eredménynek tartja a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság megvalósítását és működtetését. Beszámolt arról, hogy az Alapítvány felkarolta az 1979-ben Barcelonában elhunyt és eltemetett Kocsis Sándor hamvai hazahozatalának megszervezését. Ugyanis, ma már „Kocka” az egyetlen Aranycsapat játékos, aki idegen földben nyugszik. Mint ismeretes, az ügy mellé állt és anyagilag is támogatja az FTC Baráti Kör, amelynek elnöksége Kis Imre titkárt bízta meg a közreműködéssel, kapcsolattartással. Kű Lajos szerint az újratemetés szervezése körültekintően, a család egyetértésével folyik, s remélhetőleg nem lesz akadálya annak, hogy arra, 2012. szeptember 21-én, Kocsis Sándor születésnapján sor kerüljön.

Takács Tibor, az FTC Nagy Béla Hagyományőrző Társaság elnöke, arról számolt be, hogy az 1991/92-es bajnokság 20 éves jubileumi ünnepségének előkészítése folyik, amelyre a játékosokon és vezetőkön kívül a nagy ünneplésben részt vett lelkes szurkolók közül is meg kívánnak hívni néhányat.

Ezt követően születésnapi köszöntésekre került sor. Először Szőke Istvánt, a csapat egykori válogatott jobbszélsőjét köszöntöttük, aki a közelmúltban ünnepelte 65. születésnapját. Rudas Ferenc, az FTC Baráti Kör elnöke, saját relikviái közül egy szép korsóval ajándékozta meg az ünnepeltet, aki nagyon örült a meghívásnak.
A híres Szőke, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi csatársorból, sajnos, már csak az utóbbi két játékostárs köszönthette Pistát.

A következő köszöntött Fradista a 80 éves dr. Som Ferenc, az egykori 12-szeres nagy- és 27-szeres kispályás válogatott kézilabdázó volt, aki 1954. július elsejétől lett a klub tagja. Játékos pályafutása után – többi között – volt edző, elnökhelyettes, titkár, majd kézilabdás létére a labdarúgó szakosztály elnöke. Születésnapja alkalmából az FTC Baráti Kör aranykoszorús tagja kitüntetést vehette át Rudas Ferenctől.

A 80. születésnapját szintén a közelmúltban ünneplő Elek Gyula köszöntésére – távollétében – ezúttal nem kerülhetett sor, majd pótoljuk, de ezúton is jó egészséget, boldogságot kívánunk neki.

Az Üllői út, az Albert Stadion, a Toldi-terem varázsa ezúttal is örömteli, nagy létszámú összejövetelt eredményezett. Március végén újra találkozunk. Addig is, Hajrá Fradi!

SzB – Balaginho

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS