Szőke István, a Fradi egykori válogatott jobbszélsője, 2012. február 13-án ünnepelte 65. születésnapját. Az utóbbi években az FTC Baráti Kör hagyománnyá tette, hogy a 0-ra és 5-re végződő születésnapot ünneplő játékosait, edzőit, vezetőit a következő összejövetelükön köszöntik. Így került sor Szőke István meghívására is február utolsó keddjén. Pista pályafutásáról, elsősorban Nagy Béla írásaiból, a különböző fórumokon adott nyilatkozataiból, a Fradi szimpatizánsok már nagyon sokat tudnak, ezért nem könnyű újdonságot leírni róla. Kihasználva a személyes találkozás adta lehetőséget, mégis megpróbálom…

– 1947. február 13-án, pénteki napon születtél. A „péntek 13” jelentett valamit az életedben, hozott számodra szerencsét?
– Őszintén szólva ezen túl sokat még nem gondolkodtam, de talán két dolgot megemlíthetek. 1959. február 13-án, szintén egy pénteki napon jelentkeztem a Fradi kölyökcsapatánál, 13-szor voltam válogatott játékos és körülbelül 13 év után gyógyult meg a lábam.

– Az információink szerint a Haller téri grundon figyelt fel rád Borsos Miklós, a Fradi gólerős csatára, feltehetően ott laktál valahol a IX. kerületben?
– Igen, szüleimmel és a nővéremmel az Ernő utcában laktunk, közel volt a Haller téri grund. Nagy csatákat vívtunk. Igazi „grundista” voltam, a labdával való barátság mellett kellő vagányságra is itt tettem szert.

– A családban volt korábban sportoló, tehát örökölted a tehetséget?
– Nem. Édesapám alacsonyabb szinten sportolt, a gyorsaságot valószínűleg tőle örököltem. De a technikát, a rúgótechnikát a grundnak és a gyakorlásnak köszönhetem.

– Tehát Borsos Miklós a Haller tér felé sétált, s meglátott téged focizni, majd invitálására jelentkeztél a Fradinál. Borsos Miklóshoz hasonlóan cselekednél, ha valamelyik téren felfigyelnél egy ügyes kissrácra? Létezik ma még ilyen jellegű ajánlás?
– Más világban élünk. Egyrészt, hol vannak már a grundok? Egyre kevesebb gyerek focizik a játszótereken, de a rohanó világban a felnőtteknek is kevesebb idejük van a bámészkodásra, s általában autóval közlekednek. Kérdésedre azért válaszolva, ha meglátnék egy ügyes srácot, megkérdezném, hogy játszik-e már valahol, s megpróbálnám a Fradihoz terelni.

– 12 éves korodban lettél Fradista, 15 évesen már az ifi I-ben szerepeltél, majd 18 évesen akadt megint egy nagyszerű ajánlód, Albert Flórián. Így ünnepelhetted az első felnőtt bajnokidat 1965. október 17-én a Népstadionban a SZEOL elleni 1:1-es meccsen. Hogyan gondolsz vissza Albert Flórián szerepére pályafutásod szempontjából?
– Flóri, aki szinte minden sportág meccsére kijárt, már az ifiben is rendszeresen látott játszani, ahol már 15 évesen bemutatkoztam és jól és gólerősen játszottam. Gondolom, ezen tapasztalatok alapján ajánlott be Vilezsál Oszkárnál. Nem volt könnyű bekerülni olyan nagyságok közé, mint Albert, Varga, de valamit tudhattam, hogy befogadtak.

– Csodálatos csatársor jobbszélén szerepelhettél, amelyből azután te maradtál egyedül.
– Valóban, a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi ötösfogat nemzetközi szinten is kiemelkedő volt, nagy élmény volt ebben a csatársorban játszani. Először Varga Zoli távozott, majd Albert Flóri sérült meg, később Rákosi Gyuszi és Fenyvesi Máté is befejezte pályafutását. Hirtelen ott találtam magam egy Szőke, Branikovits, Máté, Kű, Mucha csatársorban, amely szintén nem volt rossz, de nem volt összemérhető a korábbival.

– Kikkel voltál a legjobb barátságban a csapaton belül?
– Mindenkivel jó barátságban voltam, de talán Varga Zolit, Németh Mikit és Juhász Pistát emelhetném ki. Dr. Fenyvesi Máté az egyik példaképem volt, s ma is az. Szerencsére még hetente a teremben mindig együtt rúgjuk a labdát, s remélhetőleg még sokáig így lesz, sok gólpasszt adhatok neki.

– Edzőid a felnőtt csapatnál? Az első Vilezsál Oszkár volt, az utolsó Dalnoki Jenő… Dalnoki Jenővel való konfliktusodról, annak okairól már több fórumon hallhattunk, most erre ne térjünk ki. Kire emlékszel legjobb szívvel, szeretettel?
– Csanádi Ferencre és dr. Lakat Károlyra. Feri bácsi már az ifiben is edzőm volt, s mindig bíztatott, hogy csak a Flórit figyeljem és adjam a fejére a labdát.

– Különös, hogy egy labdarúgó pályafutásának végét nem egy súlyos sérülés, hanem szemölcsök okozzák. Az egyszerű földi halandók számára ez egy viszonylag egyszerűen kezelhető probléma. Nálad viszont, sajnos, nagyon befolyásolta a pályafutásodat. Mit gondolsz, megfelelő kezelést kaptál, vagy az orvostudomány mai állása szerint jobban végződhetett volna a beavatkozás?
– A gyermekkorom óta kifejlődő szemölcsök műtétek, majd egy végzetes sugárkezelés után annyira elsebesedtek, hogy gyakorlatilag 1974 után sohasem volt egészséges a lábam, Ma már biztosan állítom, hogy orvosi műhiba, a helytelen sugárkezelés akadályozta meg gyógyulásomat. Ez vezetett oda, hogy a Fradiban a pályaavató meccs jelentette az utolsó mérkőzésemet, 27 évesen, mert volt, aki azt hitte, szimulálok…

– Úgy hallottuk, hogy az MTK is el akart vinni, de oda az akkori szabályok szerint nem mehettél. Így, levezetésképpen, 1975/76-ban az NB I/B-s Volánban szerepeltél. Bírta a lábad?
– Nem, csak 1980 nyarán gyógyult be valamennyi sebem. A Volánnak is nagyon sokat köszönhetek, mert az aktív pályafutásom befejezése után edzőként alkalmaztak az utánpótlás korosztályoknál, s emellett lehetőséget kaptam a Volán Klub vezetésére, ahol ma is – már tulajdonosként – dolgozom a feleségemmel.

– Essen szó a válogatottságról is. 13 mérkőzésen szerepeltél, s 3 gólt szereztél. Az 1969-es bemutatkozásodat azonban több mint kétévi szünet követte. Mi volt az oka?
– Ebben közrejátszott az is, hogy egyszer a dél-amerikai útra induló csapattól a repülőtéren váltam el, mert máig ismeretlen okok miatt olyan halálfélelmem volt, hogy nem mertem vállalni a repülőutat. Ennek ellenére büszkén gondolok a 13 válogatottságra, a Románia elleni sorsdöntő góljaimra.

– Szoktál járni meccsre? Mi a véleményed a mai labdarúgásról?
– Ritkán járok meccsre. Nem szeretném a mai játékosokat bírálni… A TV-ben sok meccset nézek, Messi játéka elkápráztat, az az érzésem, hogy ez az ember más bolygóról került ide, fantasztikus.

– Az FTC Baráti Kör összejövetelén Rudas Ferenc köszöntött, aki jobbszélsőként indult, de jobbhátvédként lett 23-szoros válogatott. Te egyszer azt nyilatkoztad, hogy „vérbeli jobbszélső vagyok… és az is maradok, amíg meg nem öregszem, de akkor meg visszamegyek oda, ahol a kölyökcsapatban kezdtem, jobbhátvédnek…” Erre eddig nem került sor, mert még nem öregedtél meg! Pista, Isten éltessen, jó egészséget, hosszú életet kívánunk!

SzB – Balaginho
A beszélgetés ideje: 2012. február 28.