Csapatunkmár-már régi fényét idézte a mai mérkőzésen, melyen az ellenfélnek helyzetet sem engedve, a játékot végig uralva, imponáló magabiztossággal győztünk 2-0 arányban. Ez volt a PMFC első hazai pályán elszenvedett bajnoki veresége ebben a szezonban.

Détári Lajos alaposan megkavarta a sorokat, hiszen nem kevesebb, mint 6 helyen változtatott a Debrecen elleni kezdőhöz képest. Igaz, ennek egy részét a kényszerűség szülte: Junior öt sárgás eltiltását töltötte, míg Otten kisebb sérülést szedett össze, Jova és Józsi viszont épp az előző bajnokit kényszerült kihagyni, felépülésüket követően bevetésükre számítani lehetett. Összegezve tehát Kunsági, Junior, Otten, Rósa, Kulcsár és Hakola helyett Jova, Sváb, Grúz, Józsi, Jovanović és Abdi várhatta a zöld gyepen a kezdő sípszót, a 3-4-1-2-es taktika azonban változatlan maradt. A pécsieknél az eltiltott Bajzát helyére az általunk már ismert Okoronkwo került be csúcsékbe, továbbá a Zalaegerszegen a második félidőre jól beszálló Šćepanović szilárdította meg a helyét Andorka kárára, Mészáros Ferenc több változtatást nem is eszelt ki mára. Ám ember tervez, Isten végez, a bemelegítésnél a szlovén Zeljković fájdalmat érzett a bal combjában, ezért a szigetszentmiklósi kölcsönből télen visszahívott grúz Irakli Kvekveskiri került be a középpálya közepére.

Talán ez volt az első vészjósló jel a hazaiaknak, ám azt vélhetően még a legvérmesebb zöld-fehér szurkolók sem gondolták volna, hogy amikor az 5. percben Jova magabiztosan magához ölelte Nagy Olivér szabadrúgását, az a pécsiek első és utolsó kaput eltaláló lövése, helyzetnek nevezhető lehetősége lesz… Rögtön ezt követően egy szép bal oldali Sváb-beadásra Jovanović érkezett mintaszerűen, és innentől kezdve totális uralmunk alá vontuk a meccset. Helyzeteket alakítottunk ki (bosnyák gólszerzőnk előtt például még az első negyedórában adódott egy ajtó-ablak ziccer), jól játszottunk, a piros-feketék egy negyedórát leszámítva még megtartani sem tudták a labdát, de ha ez sikerült, akkor is csak a pontrúgásokban és Nagy Olivér nevéhez méltó bedobásaiban bízhattak – hiába. A szemlátomást elégedetlen hazai mester már a szünetben kettőt cserélt, a 65. percben pedig már a harmadikat is ellőtte, ám ezek a változtatások sem hoztak minőségi javulást a Munkás játékába, így végül már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyerünk. Dibusz bravúrjait és Lisztes pontatlan lövéseit látván úgy nézett ki, hogy csak eggyel, de a 91. percben Pölöskey remekül érkezett egy jobb oldali szabadrúgásra, és olyan kapufás gólt lőtt, hogy a labda nem is érte a hálót (viszont vitathatatlanul a gólvonal mögé pattant).

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Détári Lajos érthetően elégedetten értékelt és hangsúlyozta, hogy nagyon fontos három pontot szereztünk, amivel nyugodtabban várhatjuk a Honvéd elleni rangadót, amelyen természetesen az újabb győzelem a cél. Mészáros Ferenc ellenben azt állította, hogy ő ilyen rosszul még sosem látta csapatát játszani, és néhány teljesítményt leszámítva játékosai mélyen tudásuk alatt futballoztak. Hazai illetőségű újságírók név szerint is rákérdeztek az eredetileg csak cserének jelölt Kvekveskiri és a hazai közönség előtt ma debütáló Okoronkwo teljesítményére – előbbitől többet várt a mester, utóbbi viszont egészen éles kritikát kapott: „még nem tudjuk, hogy mit szeretne”…

Nagy kérdés, hogy valóban csak a pécsieket nyomta agyon a rangadó terhe, vagy mi voltunk ennyire ellenállhatatlan formában – alighanem a kettő között lehet az igazság. Egy biztos: ez a mai meccs váratlanul sima győzelemmel zárult. Jövő héten az Albert Stadionba látogat a már fent említett Honvéd, amely a Pécshez hasonló célokért küzd a bajnokságban. Jómagam láttam mindkét tavaszi meccsét a kispestieknek, és noha két győzelemmel rajtoltak, formájuk finoman szólva is idény elejinek nevezhető, mind a 4 elért góljukat (melyekből 3 tizenegyesből született) hatalmas védelmi hibák előzték meg, a kombinatív játékuk akadozik, érezhetően hiányzik elölről Danilo és Torghelle. Ráadásul jó hír lehet nekünk, hogy a Torghelle-utódnak kiszemelt bosnyák Emir Hadžić sérülés miatt már az első félidőben cserét kért a ZTE ellen, így játéka nyilván kérdésessé vált a jövő héten. Ha a mieink hasonló hozzáállást és koncentrációt mutatnak, mint a Debrecen és a PMFC ellen, akkor én elfogultság nélkül állítom, hogy a jövő héten újra örülni fogunk, és még közelebb léphetünk a tabella első harmadához. Détári mester remek csapatot kovácsolt, és a mai napon bebizonyosodott: abszolút alapemberek (pl. Otten, Junior) nélkül is működik a gépezet, a fiúk tudnak egymásért küzdeni és élvezik a játékot. Reméljük, ez tényleg csak egy hosszú-hosszú út legeleje, melyen végighaladva a Ferencváros újra régi fényében ragyog majd!

Simon József