2024. december 22. vasárnap

FTC-Vasas után – kiszenvedett győzelem

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. április 1.

Csapatunk egy felejthető mérkőzésen Pölöskey büntetőből szerzett góljával nagyon fontos három pontot szerzett a Vasas ellen az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Détári Lajos szereti keverni a kártyákat, ez most már világosan látszik: újfent kicsit más felállásban kezdtünk, mint az előző bajnokin. A négy védő (Jovanović, Balog, Klein, Junior összetételben) előtt most is a középpályán, szűrőként kapott szerepet Grúz, azonban ezúttal két előretolt csatárral rohamoztunk, így Pölöskey mellett a jolly joker Kulcsár most támadóként bizonyíthatott, míg mögöttük Lisztes, Busai és a sérüléséből visszatérő Hakola építgette akcióinkat. Vagy inkább építgették volna, mert az első 10 percet leszámítva sajnos nem tudtunk nyomást gyakorolni a Vasasra, mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult. Vezetőedzőnk a meccs előtt lenyilatkozta: ha nem lövünk gyors gólt, akkor a türelmes futball vezethet majd eredményre, és végül valóban minden eszerint a forgatókönyv szerint zajlott, hiszen az elején láthattunk némi törekvést a villámtalálat elérésére, igaz, ezekből a lehetőségekből a legnagyobb Kovács Gábor saját kapujára veszélyes mentése volt, de Klein, Kulcsár és Pölöskey is jegyezhet egy-egy ígéretes próbálkozást. Aztán tényleg türelmesen játszottunk – legalábbis ha pozitívan akarjuk szemlélni a pályán történteket, mert valójában elfogyott a lendület, a Vasas pedig láthatóan nem volt elégedetlen a döntetlennel. A játékosok mentségére szóljon, hogy a mostanság igencsak rossz talaj mellé ezúttal rendkívül erős és kiszámíthatatlan szél is társult, így nehezebben lehetett építkezni, főleg az első félidőben, mert akkor nem is minket támogatott a levegőmozgás. Aztán amikor már mindenki a szünetet várta, váratlanul – Kondás Elemér után szabadon – egy másfajta légköri elem tette tiszteletét a stadionban, ezúttal felkarolva minket: egy meglehetősen véleményes büntetőt kaptunk, amit Pölöskey egy szenzációs löbböléssel értékesített, így előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.

A pihenőt követően aztán ahelyett, hogy legördült volna a lelki teher játékosaink válláról és kihasználtuk volna a kinyíló Vasas-védelem lyukaiban rejlő lehetőségeket, valamint a szél támogatását, sajnos továbbra is rengeteg hiba csúszott a játékunkba, és bizony egyszer Hercegfalvi rossz célzókája, egyszer – amikor már Jova is verve volt – a hazai göröngy, egyszer pedig egy hatalmas bravúrral fiatal kapusunk mentett meg minket az egyenlítéstől, hatalmas vendégziccerekben. A második félidő legnagyobb pozitívuma talán az ex-vasasos Marko Šimić debütálása, aki szintén nem játszott hiba nélkül, ám láthatóan extra motiváció dolgozik benne, hogy bizonyítson a fantasztikus közönségnek és persze Détári mesternek. Ha erőnlétileg utoléri magát, Somália kiesésére ő jelentheti a hosszú távú megoldást, Pölöskeyvel rendkívül kellemetlen párost alkothatnak majd.

Ami a mérkőzést illeti, el kell ismerni, hogy ezúttal nem kis szerencsével tartottuk itthon a 3 pontot, és titokban minden fradista simább győzelemre számított, azonban ez volt az a meccs, ahol maximálisan igaz a mondás, hogy mindegy hogyan, csak legyen meg. Ennek igazolására elég csak a tabellára pillantanunk. Úgy alakultak az eredmények, hogy az eddig egymás hegyén-hátán tanyázó alsóházi csapatok között hirtelen egy ötpontos szakadék keletkezett: rajtunk kívül a tavasz meglepetéscsapatának, a Siófoknak, továbbá a ma ikszelő Haladásnak van 26 pontja, e hármas mögött pedig 21 és 20 egységgel sorakoznak a többiek (igaz, az Újpest ezen elvileg ma még javíthat, de nem lesz könnyű dolga a Loki ellen). Ha ma kikaptunk volna, a Vasassal azonos pontszámmal állnánk, vészesen közel a kiesést jelentő 15. helyhez. Mekkora különbség! Így lett ez egy igazi hatpontos meccs.

És tekintsünk előre egy hetet! A következő körben a már biztos kiesőnek tekinthető Zalaegerszeghez látogatunk, akiket természetesen nem szabad még így sem leírni, hiszen hajtanak a becsületgyőzelmükért és hazai pályán a tegnapi ETO elleni vereségig stabilan hozták Prukner mesterrel az ikszeket, de ha őszinték akarunk lenni, akkor annak a találkozónak mi vagyunk az esélyesei. Nem úgy, mint a körülöttünk lévő csapatok a saját meccseiken: a Siófok Debrecenbe látogat, a Haladás a Vidit fogadja, az Újpest Pécsre megy, a Pápa Kispestre utazik, a Vasas a Kecskemétet látja vendégül, a Kaposvár pedig Győrött lép pályára. Talán nem túlzás azt mondani, hogy mindegyik riválisunk győzelme meglepetés lenne, és ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az előttünk immáron csak 2 pontnyi távolságra székelő Paks Diósgyőrben vendégszerepel majd, akkor a jövő hét végén nem csak végleg elhessegethetjük a kiesés rémét, hanem beléphetünk a felsőházba, amire eddig ebben a szezonban mindössze egyszer, a legelső forduló végén volt példa!

Persze, egy pesszimista szurkoló rögtön rávágja: ilyen játékkal még a ZTE-t sem verjük meg… Én erre azt mondom: ilyen játékkal nem biztos, de a pécsi produkcióval száz százalék! És most már látjuk: arra is képesek vagyunk, meg erre is… Mi mást kívánhatnánk? Játszunk most már mindig minimum úgy, mint Baranyában!

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

7 hozzászólás

  1. Bakonyi Antal írta:

    Nagyon nagyot kell javulnunk!
    Végre játszott Hakola, bár véleményem szerint ez nem az ő posztja.
    Simic kifejezetten jól mozgott, és ha a fejesnél inkább leveszi a labdát…
    Melléjük kreativitásban Abdi társulhat még és így „erősödne” a váratlant is húzni tudó játékosaink köre a csapatban, amire nagyon nagy szükségünk lenne.
    A védelem tengelye szerintem Klein mellett Grúzzal biztosabb, Balogh most már hetek óta „tanárian”oldja meg a feladatát. Juniort nem tudom hova tenni: küzd, hajt, de nem életbiztosítás vele a bal oldal.
    A legfontosabb pedig, hogy valakinek most már el kellene kezdenie a gólgyártást!
    Ha ez sikerül, győzhetünk…!

    Hozzászólás ideje: 2012. április 1. 10:52

  2. Struhács Gyula írta:

    Lássuk be, azért az „vérciki”, hogy egy jelenlegi ZTE ellen egyáltalán felmerülhet a Fradi pont vesztése!!!!
    Pedig ahogy a Fradikánk történetét (1957 óta) visszanézve, mi aztán hihetetlen „bravúrokra” vagyunk képesek! (lsd. szentély-avató 1974!!!) Úgyhogy én meg sem lepődnék nagyon, ha a ZTE épp ellenünk húzná be első és egyetlen győzelmét. (Pruknernek nagy elégtétel lenne!)
    De ne fessük az ördögöt a falra! Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2012. április 3. 13:27

  3. Simon József írta:

    Én ezzel nem értek egyet. A ZTE ellen senki sem mehet idén biztosra, főleg Zalaegerszegen. Oké, nyeretlenek, az a pici mindig hiányzik (jól jönne a Provident :)), de Pruknerrel hazai pályán egy ikszre mindig jók voltak a Győr-meccsig, vagy emlékezzünk csak a debreceni meccsükre, ahol a szünetben 2-0-ra vezettek (aztán persze az egy másik kérdés, hogy miért omlottak össze a második félidőben). Játékban általában nem verik őket agyon, csak mentálisan gyengék, illetve a védelmükben menetrendszerűen benne van 1-2 kapott gól minden meccsen. Nyerni kellene, de szerintem nem lenne „vérciki”, ha csak egy döntetlen jön össze.

    Hozzászólás ideje: 2012. április 3. 14:46

  4. Struhács Gyula írta:

    Nem azért, de majdnem bejött a jóslatom. 0-2-nél szörnyű volt érezni, hogy sajnos igazam lett. Hálistennek jött Hakola – de mi van akkor, ha Lisztes nem sérül meg????

    Hozzászólás ideje: 2012. április 8. 21:52

  5. Simon József írta:

    Tulajdonképpen az én jóslatom is bejött, teljesen 🙂 Ez a ZTE mentálisan nagyon gyenge, képességekben már nem annyira. És most is összeomlottak a végére.

    Hozzászólás ideje: 2012. április 9. 01:20

  6. helios írta:

    Furcsa volt a ZTE elleni meccs. Ha a ZTE az első félidőben berúgja a helyzeteit, bizony nem nyerünk. Miért van az, hogy az első 45 percben rendkívül , ötlettelenül játszottunk, majd a második félidőben mintha kicserélték volna a csapatot. Ezt kellene gondosan kivizsgálni.

    Hozzászólás ideje: 2012. április 10. 09:50

  7. Bakonyi Antal írta:

    Sokat nem javultunk, de nyertünk!! Szerintem, ha Lisztes nem sérül meg, Hakola nem jön…De jött, és végre volt kapura lövésünk, kreativitásunk! További pozitívum, hogy – az általam legutóbb kritizált – Junior helyett a második félidőben Sváb jól játszott: biztosabbnak éreztem a védelmet és sokszor segítette a támadásokat is.
    Helios-nak igaza van: miért csak a második félidőben??
    Hozzáteszem: elég lesz-e ez a gyors Győr ellen?!

    Hozzászólás ideje: 2012. április 10. 11:54

HOZZÁSZÓLÁS