Húsvét ünnepéhez méltó feltámadást láthattunk csapatunktól a vasárnapi zalaegerszegi bajnokin: szűk egy órányi hamvába holt játék után óriásit küzdve, kétgólós hátrányból az utolsó másodpercben fordítva mindhárom pontot bezsebeltük, ezzel megerősítettük helyünket a középső zónában, míg a kék-fehérek továbbra is nyeretlenek.

Az köztudott, hogy a két szurkolótábor hagyományosan jó kapcsolatot ápol egymással, mégis egészen szokatlan hangulatban telt a mérkőzésre való készülődés. A városban kék és zöld sálas emberek békésen megfértek egymás mellett, szinte egy rendőrt sem lehetett látni, a lelátón pedig a ZTE gyászos szereplése ellenére szép számú nézősereg gyűlt össze. Ám ez még csak a kezdet volt: a vendégszektort megtelítő fradisták szimpátiájukat kifejezve rázendítettek a „Zeg-zeg-zeg, Zalaegerszeg!” rigmusra, majd az ősi rivális szombathelyieket szidó strófák is előkerültek, mire válaszul a hazai ultrák az újpestiekről szóló nem túl barátságos nótát kezdték énekelni, amire természetesen a mieink ráerősítettek. A két tábor tehát az első pillanattól kezdve közös nevezőre került, ami – a találkozó drámai alakulása ellenére – egész végig így maradt. Közben száznál is több utánpótlás korú egerszegi focista „ZTE” feliratot formázó élőképet alkotott a pálya közepén, majd a hazai és a vendég ultrák előtt is tiszteletüket tették, akik hosszasan tapsolták őket. A zalai szervezők és a szurkolók tehát valóban mindent megtettek, hogy ünnepi hangulatot varázsoljanak az arénába, már csak a játékosokon volt a sor.

Détári Lajos ismét nem az előző héten alkalmazott hadrendet választotta, hiszen visszatért a 3-4-3-as felálláshoz, így Grúz ismét a védelemben kapott szerepet Balog és Klein mellett, a Jovanović-Busai-Józsi-Junior középpálya előtt pedig Kulcsár, Pölöskey és a második meccsén máris a kezdőbe kerülő Šimić rohamozhatott. Ennek ellenére támadásaink rendre elhaltak a középpályán, nem volt meg bennünk a kellő átütőerő, ha meg mégis eljutottunk a hazai tizenhatosig, akkor rossz döntéseket hoztunk. Talán legrosszabb tavaszi félidőnket produkáltuk, Jahič kapuja egyáltalán nem forgott veszélyben. Annál inkább a mienk: Balázs Zsolt és Szakály Dénes révén két ízben is Jova mögött jártak a hazai támadók, ám mindkétszer a visszafutó utolsó védő jelentette a góltól való megmenekülést. Ezeken kívül is vezetett ígéretes támadásokat a ZTE, a félidő végén pedig a harcos Brkić révén egy büntetőt is kiharcoltak, amit a jubiláló kapitány, Kocsárdi bevágott, megérdemelt előnyhöz juttatva a kékeket.

A szünetben két helyen is próbáltunk frissíteni, Juniort és Busait Sváb és Lisztes váltotta, de úgy tűnt, hogy ez sem hozza meg az áttörést, bár valamivel aktívabban kezdtük a második játékrészt. Aztán miután Máté Péter Jova és a felsőléc érintésével a gólvonal mögé juttatott egy szögletet, a zalaiak nagyon közel kerültek első győzelmük megszerzéséhez. Ekkor azonban megdobbant a Fradi-szív, és végre úgy játszottunk, ahogy azt mindenki elvárja. Ehhez talán az is kellett, hogy a szünetben beálló Lisztes cserét kérjen, így Hakolának már az 59. percben be kelljen állnia (Détári mester egyébként a meccset követő sajtótájékoztatón elmondta, Hakola pályára küldése mindenképp tervbe volt véve, csak nem akkor és vélhetően nem Lisztes helyett). Fontos volt, hogy gyorsan jött a szépítés: egy védők mögé hosszan beívelt labdát Šimić magabiztosan értékesített az 1 az 1 elleni ziccerekben nagyon erős Jahič kapus mellett, így maradt elég idő és hit a fordításra. A ZTE védői eddig is sokat hibáztak, ha nyomás alatt kellett játszaniuk, és ez most is megtörtént: Balog mindenki előtt továbbcsorgó nagy bedobását Hakola okos lövéssel helyezte a bal alsó sarokba. 2-2-nél a hazaiak már csak egy 20 méteres szabadrúgásban reménykedhettek, amit Máté csúnyán fölévágott, és amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, akkor a meccs utolsó eseményéből megszereztük a győztes gólt: egy kifejelt szöglet után Hakolának még arra is volt ideje, hogy igazítson a labdán, majd ugyanoda csavarta, mint az előzőt (csak kicsit messzebbről).

A középkezdést követően a játékvezető azonnal le is fújta a találkozót, ennél jobbkor tehát nem is lehet gólt lőni. Már legalábbis a mi szempontunkból, hiszen a Zetének ez egy rettentő demoralizáló vereség lehetett. Míg a Fradi-játékosok ölelkezve ugráltak örömükben a gyepen, addig a kékmezesek magukba roskadtak, Prukner mesteren pedig még jóval a lefújás után is látszott a tehetetlen düh okozta feszültség, hisz már nem az első alkalommal kapnak ki nyert helyzetből, egyéni hibák miatt. Persze sok tétje nem volt ennek a meccsnek, hiszen azt már az előző fordulóban is gyakorlatilag biztosan lehetett állítani, hogy az egerszegiek kiesnek, nekünk pedig nem kell számolgatnunk a végén (sem a kiesés, sem a nemzetközi indulás miatt). Sajnos nem sikerült visszatérnünk a tabella első felébe, hiszen a forduló meglepetését pont az előttünk 8. helyen álló Paks okozta diósgyőri győzelmével, de a következő három nagyon nehéznek ígérkező mérkőzés (Győr és Kecskemét itthon, Videoton idegenben) előtt jól jött egy kis önbizalom-növelés a srácoknak. Ami pedig a ZTE-t illeti, mi a magunk részéről nagyon szurkolunk annak, hogy legalább 1 győzelem sikerüljön nekik ebben a bajnokságban (erre a legnagyobb esély talán épp az Újpest elleni otthoni mérkőzésen mutatkozik), utána pedig rögtön, megerősödve térjenek vissza az élvonalba!

Hajrá Fradi!

Simon József