A mai Fradi régi Fradit idéző csapata. Vasárnap este minden fradista büszkén kihúzhatta magát. Vasárnap este a Fradi női kézilabda csapata sokak szívébe visszalopta a reményt. A reményt, hogy érdemes ehhez a klubhoz tartozni, a sportolóinak szurkolni. Tudjuk, más sportágakban a Fradi csapatai messze nem úgy szerepelnek, ahogy arra a múltjuk, a hagyományaik vagy éppen a szurkolóik rajongása predesztinálná. Ezért is nemcsak kivételes, de kivétel is a női kézilabdázók teljesítménye, reményt adó kivétel.

Hogy is jutottunk ide? Kezdetben, 113 éve, őseink úgy gondolták, kell egy csapat. Ha kell, hát kell, így csináltak. Annak rendje, s módja szerint klubot alapítottak. A csapat a futballcsapat volt, azt játszották, akik pedig nem tudták játszani, nézték. Az idők folyamán aztán a nézőkből szurkolók váltak. A csapat pedig jött, látott és nagyon hamar győzött. A ferencvárosi kispolgárságot nagyon hamar kinőtte, először minden ferencvárosi, hamarosan a környékbeliek, aztán egész Pest, majd Buda, sőt az egész ország a rajongásig szerető szurkolók bázisa lett. A csapat pedig elkezdett szárnyalni, meghódította Budapestet, Magyarországot, majd a meghívásoknak eleget téve előbb Európát, aztán az egész világot. Eltelt röpke harminc esztendő és a világ sportszerető közvéleménye megismerte az FTC betűszó jelentését, mit is jelent az, hogy Ferencváros. A játék, amit láttak a ferencvárosi futballistáktól, lenyűgözte őket, tiszteletet váltott ki. Idehaza a szeretet és a tisztelet nagyon gyorsan, hozzá kell tenni, a sportban egyedülálló módon izmussá vált, a fradizmussá. Maga a becézés, a Fradi is páratlan volt, nem hogy e köré izmust lehessen építeni. Mégis létrejött, beleivódott a génekbe, amit mi sem bizonyít jobban, hogy generációk már örökölték ezt az érzést. És öröklik a mai napig. A kérdés csak az, hogy tartós sikerélmény nélkül, mondhatni, az eredménytelenség kilátástalan mocsarában meddig tartható ez fenn. Minden sikert meg kell becsülni, mert az éltető fuvallatként élesztheti újjá, gyújthatja lángra az egyre ernyedtebben pislákoló parazsat. A ferencvárosi futball múltbéli sikereinek táptalajában egyre több sportágat gyökeresítettek meg. A futball vonzotta a többi játékot, a nézők, szurkolók gyorsan megszerették azokat is, hisz egyre terebélyesebbé vált a Fradi fája. A múltat ismerők tudják, hogy szinte minden sikeres csapatsportág bölcsőjét az FTC-ben is ringatták, mert a három betű, kiegészítve az EEE szellemével mágnesként vonzott mindenkit. Nagyon korán és elsők közt volt a Fradinak mindenféle csapata, amelyek törvényszerűen bajnokcsapattá is lettek. Vízilabda, jégkorong, kézilabda. Ma is az úgynevezett látványsportágak közé tartoznak, kiemelt sporttámogatást élvezve. A kosárlabda is ilyen, a fradista történelme azonban egy kicsit más. Bizonyos szempontból mégsem lóg ki a sorból.

A magyar sport bölcsője Budapesten ringott. Már a XIX. század végén, majd a XX. század elején is az volt a jellemző, hogy a világvárosi polgárság minden sportágba belekóstolt, klubot alapított és sikereket ért el. Nem véletlen, hogy a különböző sportágak nemzeti bajnokságai sokáig gyakorlatilag Budapest-bajnokságok voltak. A vidék évtizedekig nem tudott a sportban eredményeket felmutatni, különösen nem a már említett látványsportágakban. Születtek, persze hogy születtek vidéken is tehetségek, akiknek óhatatlanul az lett a sorsuk, hogy egy budapesti nagycsapat beszívta őket. A vidéki sportolóknak az volt a vágya, hogy Budapestre kerüljenek valamelyik csapathoz, csak így lehetett esélyük kitűnni, válogatottnak lenni. Így volt ez a II. világháború előtt is, és különösen az maradt a szocializmus éveiben. Persze azért volt némi különbség. Az első korszak az volt, amikor a ferencvárosi, azon túl a budapesti polgárok a magukénak éreztek egy klubot, erejükhöz mérten támogatták azokat, ki többel, ki kevesebbel. A második korszakban a hatalmi mámor és téboly éltette a klubokat a korra oly jellemző központi irányítással. Ekkor is volt kinek több jutott, és volt kinek kevesebb. Az egy időben a nevétől és a színeitől is megfosztott Fradinak a forrásokból kevesebb jutott, amit kompenzált a szurkolók szeretete, amely szinte a rendszer elleni tüntetéssel ért fel. A Fradi ekkoriban vált igazán a nép, a nemzet csapatává, a sporton keresztül lehetett valamelyest tiltakozni, lázadni a rendszer ellen. Aki nem élt akkor, nehezen értheti ezt meg, ő csak csodálkozik, miért is mondjuk még oly sokan, hogy a Fradi a nemzet csapata. És tetszett a hatalomnak vagy sem, de ez a támogatás elég volt ahhoz, hogy a Fradi csapatai ez időben is folytatták azt a korábban megkezdett hagyományukat, hogy időről időre bajnokságokat, kupákat nyertek a rendszer kegyelt csapatai előtt.

Labdarúgás, jégkorong, vízilabda, kézilabda, kosárlabda. Elég visszanézni a múlt eredménysorát és látni, hogy az 1980-as évekig gyakorlatilag csak budapesti csapatok nyertek bajnokságokat, végeztek a dobogón. Az egészen ritka kivételek a fehér hollóval értek fel. Igenám, de szép lassan elkezdett valami változni. A vidéken élőkben korábban is volt egy ellenszenv a főváros sportjával szemben, mert elszívta a legjobbjaikat, minden esélyüket elvette a siker elérésére. Aztán ez az érzés találkozott a vidéken megtapasztalható lokálpatriotizmus érzésével. A szocializmus hanyatló korában, a ’80-as években egyre több helyi vállalkozó pumpált pénzt a helyi sportcsapatba. Nem a futballal kezdtek, hisz ott túl nagy volt az ellenszél. Ki itt, ki ott próbálkozott. Veszprémben a férfi kézilabdával, Körmenden a férfi kosárlabdával, Székesfehérvárott a jégkoronggal. És láss csodát, ezek az erőfeszítések eljutottak oda, hogy meg tudták cibálni a fővárosi oroszlán bajszát, még egy-egy csodaszámba menő bajnoki címig is eljutottak. A rendszerváltás ezt a folyamatot hihetetlen módon felgyorsította. Vidéken az önkormányzatok a helyi sikersportágak mellé álltak, a helyi vállalkozók egyre több pénzzel szálltak be. És a csodaszámba menő korábbi bajnoki címek lassan állandósultak. Veszprémben hívhatták Építőknek, VÁÉV-nek, Bramac-nak, Fotex-nek, MKB-nek a férfi kézilabda töretlenül fejlődött, nemcsak magyar, hanem európai tényező lett. És legnagyobb ellenfelei sem Budapestről, hanem Szegedről, Dunaújvárosból kerültek ki. Férfi kosárlabdában ugyanígy helyeződött át a súlypont Körmendre, Zalaegerszegre, Paksra, Székesfehérvárra, Szolnokra és felejtődtek el a budapesti csapatok. Női kosárlabdában Pécs, Sopron, manapság Győr a zászlóvivő. Jégkorongban már csak emlék a Fradi-Dózsa rivalizálás, a dunaújvárosi párharcot megnyerve végleg kialakult a székesfehérvári centrum. Pólóban ugyan most a Vasas nyert bajnokságot, de igazi ellenlábasai Egerben, Szegeden és Szolnokon vannak. Tudjuk, női kézilabdában is mit kezdett el a Dunaújváros, majd folytatott mind a mai napig a Győr. Legtovább éppen a csapatsportok primátusában, a futballban tartotta magát a főváros, a 2000-es évek elejéig. A trendet látva csupán idő kérdése volt, mikor esik el. A Dunaújváros és a Zalaegerszeg kezdte a sort, amit a Debrecen tett teljessé. Legnagyobb ellenfeleivé pedig immáron Székesfehérvár és Győr lépett elő. Miért? Mert a fővárosban nem történt rendszerváltozás, a sportban semmiképp. Lokálpatriotizmusról nem lehet beszélni, megosztásról annál inkább. A kerületi önkormányzatok és a főváros egymásra mutogat, egyik sem érzi magáénak a sportot. A budapesti sportegyesületek sorra lehetetlenülnek el. Ehhez még tetézőleg hozzájárul, hogy a budapesti vállalkozók is messze elkerülik a klubokat. Tehát, az állami támogatás a korábbiakhoz képest megszűnt, a helyébe pedig nem lépett semmi, így a sportlétesítmények pusztulásra lettek ítélve. Pusztulnak is rendesen, magukkal hozva a klubok vegetálását, majd idővel a megszűnését. Férfi kosárlabdában nincs az első osztályban budapesti csapat, nőiben a Fradin kívül ott a Vasas, a BSE és a BEAC, de esélyük a dobogóra jelen állás szerint szinte semmi. Hokiban a Fradi még ahogy, az Újpest a megszűnés határán. Pólóban látszólag jó a helyzet, Vasas, Honvéd, Fradi, OSC, BVSC, ám a súlypont egyre inkább a vidék felé tolódik. Férfi és női kézilabdában egyedül a Fradi képviseli Budapestet. Fociban a korábbi 6-7 budapesti csapat mára 4-re redukálódott, idén Fradi, Honvéd, Újpest, Vasas, jövőre Fradi, Honvéd, Újpest, MTK. A folyamat azonban egyértelmű, ez is soknak tűnik. Véletlen, hogy a Fradi csapatait minden sportágban felsorolhattuk? Már ahol egyáltalán vannak még budapestiek. Aligha. A Fradi a presztízsének, a hagyományainak, a szurkolóinak megfelelően még él. Ám ezek a tényezők ma nem fegyverek a pénzzel szemben, így hosszútávon sok reális esély nincs a túlélésre.

Valamit ki kell mondani. A budapesti klubokat vagy a helyi polgárság vagy egy éppen egy hithez, mozgalomhoz tartozás hozta létre. A szocializmus éveiben e tényezőket felülírta a hatalmi önkény. Ma nincs olyan, hogy ferencvárosi, újpesti, kispesti polgár. Angyalföldi sincs, bár ez a jelző nem is a polgárság, sokkal inkább a munkásmozgalom jelszavaként híresült el. Csakúgy, mint a csepeli, amelynek sportja már megszűnt. Angyalföld sportja túlélte a korát, ha a polgárságból nem tud erőt meríteni, a munkásmozgalomból pláne nem. Hogy lehet mellé támogatókat toborozni? Kétségkívül nehéz, embert próbáló feladat, de legyőzi az embert, lásd a Vasas is időről időre kiesik a labdarúgó bajnokságból. Szubjektíve nem tudom megállni, hogy ne írjam ide, az idén szívből remélem, hogy nem a mi kárunkra. Akkor mi van ma Budapesten? Ez itt a kérdés! Nálam sokkal okosabbaknak kéne ezt megválaszolni, mert különben a budapesti sport eltűnik a történelem süllyesztőjében. De ha már idáig eljutottam, talán mégis befejezem a gondolatmenetet, amely választ adhat a kérdésre. Ezt a választ támasztja alá reményt adó kivételként a Fradi női kézilabda csapata.

A csapat, amelyik a létével, az eredményeivel bizonyítja, hogy Budapestnek nem kell feladnia az állásait. Budapestnek igenis van egy olyan kerülete, a Ferencváros, amely a sportbeli múltját, a hagyományait minden gátló körülmény ellenére életben tudja tartani. Amely mögül nem koptak el a szurkolók. Amely ezúton is igazolja, hogy ezek a szurkolók hihetetlen számban léteznek, csak éppen alszanak, szinte tetszhalottak. Ám elég egy olyan tett, mint amit a kézis lányaink végrehajtottak és újra életre kelnek. Újra ott vannak és újra remélnek. Nekik a siker az éltető erő. Ők jönnek és ünnepelnek. Tessék csak megnézni a sikercsapat repülőtéri fogadtatását hétfőn délután.

Lehet erre építeni? Persze, hogy lehet. Érdemes erre építeni? Csak erre lehet. A siker ősidők óta közösséget formáló erő. Csak le kellene győzni a Budapest által Budapest köré vont magas falakat. Budapestet ma a Ferencváros képviseli, ahogy írtam, van ahol egyedül. De ahol nem is egyedül, ott is nyilvánvalóan a leglátványosabban. Képzeljük el a női kézilabdázóink sikerét a futballban. Az mekkora közönséget vonzana? A látottak után nyilván költői a kérdés. De mi kell ahhoz, hogy ez a futballban is megvalósuljon? A recept adott, a női kézilabdában jól kifőzték. Erős utánpótlás, erős szakmai munka, következetes vezetés, céltudatos munka. Ebből következik, hogy a csapat tagjai érzik, tudják, hová tartoznak. Azok is, akik az erős utánpótlásból jöttek, azok is, akik ideigazoltak. Azért igazoltak ide, mert vágyuk volt egy olyan csapatban játszani, ahol valódi sikereket érhetnek el. Olyan sikereket, amelyeket extázisban tud ünnepelni a megszámlálhatatlanul sok fradista, hazánk határain túl több száz kilométerre is. Más csapatban ezt az érzést nem élhetik át. Akkor sem, ha esetlegesen a más csapatok az anyagiakban jobban dúskálnak. Bizony, ebben is kivételes a női kézilabdacsapat. És ezek a kivételes erők ha egyesülnek, hihetetlen dolgok születnek meg. Példának okáért kétszer egymás után KEK győzelmet érnek el. Kétségem nincs afelől, ha ez a trend folytatódik, a magyar bajnoki cím és a BL győzelem is az FTC tulajdonába kerül. Oda, ahol oly méltó helyen lehet. Európa újra megtanulta félni az FTC nevet. Köszönjük lányok!

A kivételes siker okán érdemes elgondolkodni, mit kéne másképp csinálni. Persze, nem a női kézilabdában ténykedőknek, sokkal inkább a tágabb horizonton. Ébredjenek fel a budapesti vezetők, a budapesti vállalkozók. Ébredjenek fel és tudatosuljon bennük, hogy mit ér még mindig a Ferencváros neve. Hogy támogatásukkal, értő szakmai vezetés mellett a hírük nem Budapesten vagy az országban, hanem a nagyvilágban lesz nagyobb. Hogy ezzel ténylegesen felébreszthetik a megszámlálhatatlanul sok alvó fradistát. Akik ha felébredtek, újra felébresztik a sportot, minden szakágban ahol megjelennek. És együtt újra a legnagyobb lehet az FTC. Először, mint látjuk a női kézilabdában, aztán szép sorban mindenütt, természetesen a futballban is. Elszakadtak volna a valóságtól a gondolataim? Nem hiszem, hisz a kivételes siker reményt adott.

Hajrá Fradi! Ahogy a múltban, most is és mindörökké!

Simon Sándor