2024. december 5. csütörtök

Frissített susmus

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2012. június 3.

Befejeződött a bajnokság. Még nem kezdődött el a másik. Vagy mégis? Ezt nyugodtan nevezhetjük susmusidénynek. Szokás szerint nekünk is van susmusunk, nem is akármilyen.

Hogy mi? Megkérdőjelezhetetlen információnk. Speciel az egyik barátom egyik ismerősének van egy fia. Nos, annak a haverja mindennapos vendég azok körében, akik eldöntik az átigazolásokat. Milyen átigazolásokat? Hát a Fradi erősítéseit. Szóval ezen barátom egyik ismerőse fiának a haverja, miközben teszi a dolgát, a füleit mikroszkopikus ketyerékkel látja el. Nem azért, mert nem hall jól, csupán azért mert még jobban akar hallani és semmiről sem akar lemaradni. A ketyerék hatósugarának a végén pedig hangfelvétel is készül, hogy semmit ne lehessen később letagadni. No, de ki is akarná letagadni a színtiszta valót? A barátom egyik ismerőse fiának a haverja semmiképp, ő igazi közösségi ember, azonnal megosztja az információit. Először elmondja a haverjának, aki ugye az én barátom egyik ismerősének a fia. Mivel az információ forró és titokzatos, a fiú sem tudja magában tartani, belőle is kijön. Az ő legfőbb bizalmasa az apja, aki egyébként az én barátom egyik ismerőse. Ez az apa kicsit már gondban van, hiszen nem egy ismerőse van neki. A facebookon direkte nem akarja közzétenni az információt, hisz azt mégsem tartja nyilvánosnak, ezért elgondolkodik, ismerősei közül kik is a fradisták, akiket ez igazán érdekelhet, akiknek a szemében ezáltal nagyobbra nőhet, sokkal nagyobbra mint most, pedig most is 198 cm. A lajstromban így jut el a barátomig, aki fradista. Naná, különben nem lenne a barátom. És mint ilyen, el is várom, hogy a Fradival kapcsolatos információit megossza velem. Ugye, logikus ez az út? A legbelsőbb döntéshozóktól egyenesen az én fülemig. Én pedig az FTC Baráti Körnek vagyok a tagja, miért ne adjam tovább a baráti körben. Itt tartunk most, ezért írok. Mert a már bevált csatornámon megint hallottam egy susmust.

Ha már hallottam, le is írom.

Bő fél éve is leírtam, akkoriban sokan nem hittek nekem. Pedig már akkor megszellőztettem Gyepes Gábor nevét, aki tudjuk, hogy majdnem jött is, tehát a susmus nem volt teljesen alaptalan. Ugyanekkor írtam Szabics Imréről, mit tesz Isten, az ő neve is kezd elő-előfordulni a szokásos napi susmusidényben. Így tessék rám idefigyelni emberek! Laczkó Zsolt és Huszti Szabolcs neve ugyancsak előjött a múltkori susmushíradóban, hogy-hogy nem az ő nevük még nem lett visszhangozva. Lehet, hogy csak eddig? Mert a mértékadó forrásokra illik odafigyelni. Az én barátom egyik ismerőse fiának a haverja pedig az. Gyepes és Szabics esete nem bizonyíték?

Nézzük csak a frissített híreket! Az erősítésekről gondolkodó vezetőink tudják, pontosan tudják, miért nem ment úgy a Fradinak, ahogy azt mindannyian elvárnánk. Vannak már nyilvános, megerősített nevek a jobbításra, mint Böde, Gyömbér, Orosz, Alempijevics. Ez utóbbi lehet, hogy Alempijevity, de valószínű ugyanarról a sportemberről beszélünk.

A barátom egyik ismerőse fiának a haverja szerint a vezetőség a fradista gyökereket kifejezetten előnynek tartja. Így van továbbra is képben Gyepes, Laczkó, Huszti és a már máshol is nevesített Szabics. De hasonló okokból tárgyalnak Takács Ákossal, a védekezni képes középpályások közül Vass Ádámmal, elől pedig Futács Márkóval. Aztán tapogatózási szinten felvették a kapcsolatot Marek Heinz, Andre Schembri és Tököli Attila képviselőivel. Mert, ugye az sohasem árt, ha egyszerre több vasat tartanak a tűzben. Mindemellett természetesen nem megy el a fülük mellett az olyan kósza hír sem, hogy egy bizonyos Ronaldinho összeveszett korábbi brazil csapatával és szerződést bontott. A hírek szerint a csapat jolly jokere, Junior már meg is kapta a megbízást, hogy tájékozódjon honfitársánál az igényei felől és ha azoknak a köbgyöke súrolja a teljesíthetőség határát, akkor azonnal készek meghívni egy próbajátékra.

Szinte hallom a felszisszenéseket, na ne! Miből telik erre? Emberek! Abból, hogy a Fradi már a legjobb irányba halad a pénzügyi konszolidáció útján. A szponzorok is egyre többen vannak, ők is örülnek, ha látják, hogy a pénzükért valami rendkívüli történik. Sőt! Tán még jobban is a bukszába nyúlnak. A Fradi sikere közügy. Ezen nem múlhat. A susmusokon biztos nem fog múlni. Jó dolog ez, megszínesíti a futball nélküli szürke hétköznapokat. És még csak az elején tartunk. Mi lesz, ha igazán belelendülünk? Istenem, ha csak ezen múlna a jövő Fradijának a sikere. Akkor biztos lenne a jövő évi bajnoki- és kupagyőzelem, aztán a jövő ilyenkori susmusidény áldásaival tán két év múlva BL-győzelmet is ünnepelhetnénk, mert Európa összes stadionjában összerezdülnének, ha meghallanák a Fradi nevét. Rajtunk, rajtam nem fog múlni, a susmushíradó receptorai folyamatos készenlétben lesznek. Mert nem csak nosztalgiázni, álmodni is kell. Sőt, nagyokat kell álmodni!

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS