2024. december 22. vasárnap

A cáfolat cáfolata

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2012. június 13.

Még csak nem is forr, csupán lassú tűzön melegszik a hazai labdarúgásban az átigazolási piac. Mégis naponta keletkeznek új hírek és még újabb cáfolatok. Jelen információnkkal meg szeretnénk nyugtatni mindenkit.

Azt is, aki új hírekre vágyik, azt is, aki a cáfolatokat nem tudja hova tenni.

A helyzet az, hogy labdarúgóink pihennek, a vezetőink dolgoznak. Mit dolgoznak, éjt nappallá téve tárgyalnak. A tárgyalók kilincsein labdarúgó menedzserek ujjlenyomatai hemzsegnek. Persze, hogy hemzsegnek, hiszen egyik jön a másik után. Szárnya pedig kevésnek van, az ablakon berepülni nem tud, így kénytelen megfogni a kilincset. Ha mindezt kesztyűben teszi, az gyanús, azt nem nézik jó szemmel, ez esetben drasztikusan csökkennének a tárgyalási esélyek. Meg különben is, az üzletre kezet kell adni. Kezet pedig kesztyűben hogy is lehetne adni? Legalábbis úriemberek közt, ott a „gentleman agreement” kifejezésnek igenis van értelme. Kérem az olvasót, ezen a ponton ne szüntesse be az olvasást, én mindent komolyan gondolok. Menedzsereket, úriembereket, kézfogásokat. Nincs olyan forróság, mely megzavarta volna elmémet.

Tehát, szögezzük le újra, lesz új Fradi! Új Fradi, új játékosokkal. Jön a menedzser, hír lesz belőle. Cáfol a fogadó fél vezetősége, hír lesz belőle. Aztán ők már beadják a derekukat, ekkor cáfol az eladó fél vezetősége, és lőn, ebből is hír lesz. Vegyük már észre, uborkaszezon van! Mit nekünk az EB, hogy jön az ahhoz, hogy ki is fogja felhúzni az évtizedek alatt joggal megszentelt zöld-fehér mezt? Az a hír, csak az.

Apropó, zöld-fehér mez. Tegyünk egy icipici kitérőt! Feltűnt valakinek, hogy mostanában csapatunk irtózik a színeitől? Vagy tiszta fehérben vagy éppen tiszta zöldben futnak ki a pályára? Régebben a zöld mezhez fehér nadrág járta vagy éppen fordítva. Az igazi persze a zöld-fehér csíkos mez volt, amihez úgy a fehér, mint a zöld nadrág milyen szépen passzolt. A lényeg, hogy a szerelés tükrözte a színeinket. Ma mi, vagy éppen ki akadályoz meg ebben minket? Ha a szívünk zöld-fehér, akkor a szerelésünk miért nem lehet összeállításában is az?

Vissza az uborkaszezonhoz! Böde jön. Böde még nem biztos, hogy jön. Gyömbér a miénk. Gyömbér ügyében még egyeztetni kell. Jönnek a kecskeméti szerbek. Ki beszél a kecskeméti szerbekről? Szabicsot akarjuk. Szabicsra semmi esély. Szabics Magyarországon csak hozzánk jön. Gyepes jönne. Gyepes Angliába megy. Csupa-csupa napi hírt idéztem. Persze, mindig egy másik napit, az új napit. Az újságot el kell adni, mindennap el kell adni. A netes portálok e tekintetben maximálisan átvették a szokásokat. Mivel lehet az újságot és a portálokat eladni? EB ide, EB oda, a Fradival. Eb ura fakó.

Nos, jöjjön a lényeg! Böde a Fradié! Gyömbér a Fradié! A kecskeméti szerbek a Fradié! Eddig ez oké. És mi van még? Gyepes a Fradié? Takács a Fradié? Szabics a Fradié? De nyugodtan ugorjunk, Tököli a Fradié? Heinz a Fradié? Laczkó a Fradié? Vass a Fradié? Schembri a Fradié? Vagy éppen Ronaldinho a Fradié? Bárkit helyettesítsünk be nyugodtan! Így a kérdésekből állítások lesznek, amelyeket meg lehet cáfolni. Mert úgy az igazi, ha a susmusból cáfolat is lesz. Az már a befogadást igazolja vissza. Ekkor már valóban csak egy kis lépcső előre a cáfolat cáfolata, ami sok esetben az állítás igazolását jelenti.

Érthető voltam? Nem? Nem baj! Nem is az volt a célom. Csupán cáfolni kívántam a cáfolatot. Csak remélem, egy átigazolási uborkaszezonban bocsánatos bűn ez. Mert ha nem, akkor én leszek a cáfolata a cáfolatnak. Vagy fordítva. Lassan belegabalyodom. Ezért inkább befejezem. Egyelőre.

Simon Sándor

Fontos megjegyzés! A fentebb leírtak a szerző fantáziájának a szüleményei.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS