Elkezdődött a 2012/13 évi magyar labdarúgó bajnokság, amit éppen OTP Bank Liga NB I-nek hívnak. Az első ellenfél a KTE csapata volt, vagy ahogy éppen hívják, a KTE-Phoenix Mecato.

Többen kérték tőlem, hogy az új bajnokságnak itt az FTC Baráti Kör honlapján is legyen egy rendszere. Magyarán írjunk minden meccsről. Mondtam, rendben! A rendszer az lesz, hogy az aktuális meccs előtt írunk az ellenfélről, majd utána a saját csapatunkról, mit is nyújtottak a meccsen. Pontosítok, nem arról, hogy mit nyújtottak, hanem arról, hogy abból mi látszott. Mert én nem vagyok szakember, csak szurkoló, aki idestova több, mint negyven éve nézi a mindenkori magyar bajnokságot, benne a legkedvesebb csapatát, a Fradit. Elhihető, hogy ennyi idő alatt láttam egyet, s mást, jót is, rosszat is. A szememnek hiszek, a tapasztalataimat írom le. Ily módon egy amatőr minősíti a maga szubjektív módján a profikat.

Kezdem azzal az alapvetéssel, nem elég profinak lenni, annak is kell látszani! Ha ez így van, akkor sokkal többen hisznek a profizmusban. És ha nincs így? Akkor keletkeznek például az ilyen cikkek.

Az első meccset mindig fokozott várakozás előzi meg. Így volt ez mindig. Ilyenkor minden szurkolóban sokkal nagyobb a bizsergés, jelentős elvonási tünetei után alig várja, hogy kezdődjön az új éra. Valljuk be, a kezdő sípszóig sokan hiszünk a csodában. Mindegy milyen volt az előző bajnokság vége, mindegy mit láttunk a felkészülési meccseken. Majd most, most megmutatjuk! Ilyen a hangulat. A szakmai vezetés a felkészülés során messzemenően spannolta is ezt a hangulatot, hisz hányszor, de hányszor hallhattuk, ez a Fradi bizony a bajnoki címért fog csatasorba állni, a Fradi játékosai szemernyivel nem gyengébbek, mint a mai magyar élcsapatoké. Helyes! Úgy tűnik, a csapathoz szerződtetett pszichológus munkája már érződik. Majdnem azt írtam, hogy látszik, de ott még nem tartunk. Most még csak az önbizalommal teli szavakat halljuk, amiket meg kell tölteni tartalommal.

Mit láttunk eddig?
Először is, több előkészületi mérkőzést a nyáron. Láttuk és nem értettük. Nem értettük, hogy ott miért nem fontos az eredmény. Aztán nem értettük, hogy miért csak kifejezetten gyengébb ellenfelekkel készülünk az erősebbek ellen. Illetve, ha már velük készülünk, akkor miért nem látszik, mik lesznek azok a taktikai variációk, amelyeket vizslatva kereshetünk majd az erősebbek ellen is. Mondták, azokat a meccseket erős edzésterhelés alatt játszották, lépni is alig tudtak a játékosok. Nos, itt visszaköszönt valami. A Kecskemét ellen, ami ugye a mindenki által várt első tétmeccs volt, amire igazán készültünk, a meccs végén valóban volt néhány játékos, aki lépni is alig tudott. Így aztán nem látszott semmiféle kondícionális előny, némi hátrány annál inkább.

Aztán láttuk az előkészületi meccseken, hogy néhány játékosunk túlzott keménykedéssel hívja fel magára a figyelmet. Többen meg is jegyezték, hogy ebből akár kiállítás is lehet majd. Mit tesz Isten, már az első meccsen lett is.

Láttuk, hogy gyorsan összeállt egy alapcsapat, amely a 4-2-3-1 formációban állt fel. Ha már ezt láttuk, kerestük a játékot is hozzá. Az elején ugye még nem azon volt a hangsúly, aztán meg kiderült túl kevés idő volt a begyakorlásra. Laikusan nézve ez egy olyan formáció, amelyet igenis lehet támadólag is játszani. Meg lehet defenzíven is. Úgy tűnik, nálunk ez utóbbi a trendi, hiszen a szakmai vezetés szerint erős ellenfelek ellen nem szabad fejjel a falnak rohanni, a biztonságot kell mindenek előtt tartani, magyarán gólt nem kapni. Rendben! Ez is egy üdvözítő taktika. Az már egy másik kérdés, hogy a Ferencvárost nem ez tette a múltban naggyá. A Fradi a kezdetektől fogva arra épített, hogy dominálta a mérkőzéseit, felőrölte az ellenfelei ellenállását. Olyan játékosokat nevelt ki és igazolt, akik képesek voltak ennek a megvalósítására. A magamfajta sokat látott szurkolónak lehetetlen elfogadni a biztonsági játékra épülő új taktikát. Én azt szeretem, ha egy meccsen kidolgoznak a játékosok vagy negyven helyzetet, amiből a nagy számok törvénye szerint jönnek a gólok is. Persze az ellenfélnél is lehet szuper a védelem vagy még szuperebb a kapus, amikor semmi sem megy be. De ha vannak helyzetek, akkor van szándék a gólszerzésre, ami csökkenti a góltalanság okozta bánatot is, igazán haragudni nem lehet.

Aztán azt is szeretem, sőt elvárom, hogy egy csapat tisztelje meg a színeit. A Fradinak ugye 113 éve a zöld és a fehér a színe. Dalok sokaságát ihlette ez meg, hisz a szívünk is zöld-fehér. Erre mit látok? Azt hogy elment úgy egy teljes év, hogy a csapat vagy csak zöldben vagy csak fehérben játszott. Ez volt ugye a tavalyi évad. Volt, lehet hogy még van is a szertárban zöld-fehér csíkos, mondhatni tradicionális mez, csak éppen nem került elő. Maradt a tiszta zöld vagy éppen a közfelháborodást okozó idegenbeli narancsost leváltó tiszta fehér. Ami nem volt ugyan tiszta fehér, mert a piros minták nem éppen szerencsésen kerültek rá, de mégis vállalható volt. A sportszergyártók persze évről évre újítanak. Hozzák az új és újabb kollekciókat, a hazait és az idegenbelit is. Hiába, elüzletiesedett a futball, ez is része ennek. Így kaptuk az idén ezt a „csodamezt”. Hulladékpalackokból készül, a színére is azt mondják, hogy zöld. Kövezzenek meg, de én ezt a kombinációt nem tudom zöldnek látni. Az orvos szerint nem vagyok színvak, de még csak színtévesztő sem. Lehet, a hiba nem az én készülékemben van? Engem nem érdekel a marketing duma az arany peremekről és feliratokról, a magas minőségről. Ezt a mezt nem tartom méltónak a Fradi hagyományaihoz. Idegenben sem, otthon meg végképp nem. Mit tegyek, konzervatív vagyok, zöld-fehér. Ha az üzletet ilyen fontosnak tartják a vezetőink, akkor ez azt is jelenti, hogy hasonló okokból nemsokára a KTE-Phoenix Mercatohoz hasonló nevet is szoknom kell majd? Jön valami Kutykurutty Zrt. és jó pénzért ragaszkodik nevének az FTC utáni illesztéséhez? Üzlet a mez is, üzlet ez is. Magyarország sok mindenben máshogy működik, mint a világ, ami ott bejön az nálunk nem. Én a hagyományokat szeretem.

Szóval volt egy meccs. Már előtte volt egy erősnek mondható médiakampány, amely korunk legnagyobb felületén az interneten is dübörgött. Voltak új játékosok, gyakorlatilag egy új középpálya, volt új mez, volt új felállási formáció. Ez volt, a többi pedig nem látszott. Pedig a szurkolók, ultrák és nem ultrák mind látni szeretnék.

Nem véletlenül mondom laikusként ismét, nem elég profinak lenni, annak is kell látszani.

Simon Sándor
(Fotók: Gyuris Zoltán)

Talán nem kell mindig szemlesütve és félénken megköszönni a szurkolást. Elsőként is tenni kell érte!